1 Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.

2 Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.

3 Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.

4 Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,

5 Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.

6 Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,

7 És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

8 A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,

9 Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.

10 És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.

11 Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.

12 Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.

13 És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:

14 Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.

15 Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!

16 Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.

17 Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.

18 No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.

19 Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.

20 Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.

21 [És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.

22 Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;

23 Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.

24 Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.

25 Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.

26 Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.

27 Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.

1 Min son, tag vara på mina ord, och göm mina bud inom dig.

2 Håll mina bud, så får du leva, och bevara min undervisning såsom din ögonsten.

3 Bind dem vid dina fingrar, skriv dem på ditt hjärtas tavla.

4 Säg till visheten: »Du är min syster», och kalla förståndet din förtrogna,

5 så att de bevara dig för främmande kvinnor, för din nästas hustru, som talar hala ord.

6 Ty ut genom fönstret i mitt hus, fram genom gallret där blickade jag;

7 då såg jag bland de fåkunniga, jag blev varse bland de unga en yngling utan förstånd.

8 Han gick fram på gatan invid hörnet där hon bodde, på vägen till hennes hus skred han fram,

9 skymningen, på aftonen av dagen, nattens dunkel, när mörker rådde

10 Se, då kom där en kvinna honom till mötes; hennes dräkt var en skökas, och hennes hjärta illfundigt.

11 Yster och lättsinnig var hon, hennes fötter hade ingen ro i hennes hus.

12 Än var hon på gatan, än var hon på torgen vid vart gathörn stod hon på lur.

13 Hon tog nu honom fatt och kysste honom och sade till honom med fräckhet i sin uppsyn:

14 »Tackoffer har jag haft att frambära; i dag har jag fått infria mina löften.

15 Därför gick jag ut till att möta dig jag ville söka upp dig, och nu ha jag funnit dig.

16 Jag har bäddat min säng med sköna täcken, med brokigt linne från Egypten.

17 Jag har bestänkt min bädd med myrra, med aloe och med kanel.

18 Kom, låt oss förnöja oss med kärlek intill morgonen, och förlusta oss med varandra i älskog.

19 Ty min man är nu icke hemma han har rest en lång väg bort.

20 Sin penningpung tog han med sig; först vid fullmånstiden kommer han hem.»

21 Så förleder hon honom med allahanda fagert tal; genom sina läppars halhet förför hon honom.

22 Han följer efter henne med hast, lik oxen som går för att slaktas, och lik fången som föres bort till straffet för sin dårskap;

23 ja, han följer, till dess pilen genomborrar hans lever, lik fågeln som skyndar till snaran, utan att förstå att det gäller dess liv.

24 Så hören mig nu, I barn, och given akt på min muns tal.

25 Låt icke ditt hjärta vika av till hennes vägar, och förvilla dig ej in på hennes stigar.

26 Ty många som ligga slagna äro fällda av henne, och stor är hopen av dem hon har dräpt.

27 Genom hennes hus gå dödsrikets vägar, de som föra nedåt till dödens kamrar.