1 Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.2 Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, a ki megvídámít engem, hanemha a kit én megszomorítok?3 És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén gyõzõdve mindenitek felõl, hogy az én örömöm mindnyájatoké.4 Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, a mellyel kiváltképen irántatok viseltetem.5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy [azt] ne terheljem, titeket mindnyájatokat.6 Elég az ilyennek a többség részérõl való ilyen megbüntetése:7 Annyira, hogy éppen ellenkezõleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.8 Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.9 Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felõletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?10 A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek [cselekedtem] Krisztus színe elõtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:11 Mert jól ismerjük az õ szándékait.12 Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát;13 Hanem elbúcsúzván tõlük, elmentem Macedóniába.14 Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az õ ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.15 Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülõk, mind az elkárhozók között;16 Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?17 Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sõt szinte Istenbõl szólunk az Isten elõtt a Krisztusban.

1 Eu decidi, pois, comigo mesmo não tornar a visitar-vos, para não vos contristar;2 porque, se eu vos entristeço, como poderia esperar alegria daqueles que por mim foram entristecidos?3 Se vos escrevi estas coisas foi para que, quando eu chegar, não sinta tristeza precisamente da parte dos que me deviam alegrar. Confio em todos vós que a minha alegria seja a de todos.4 Foi numa grande aflição, com o coração despedaçado e lágrimas nos olhos, que vos escrevi, não com o propósito de vos contristar, mas para vos fazer conhecer o amor todo particular que vos tenho.5 Se alguém causou tristeza, não me contristou a mim, mas de certo modo - para não exagerar - a todos vós.6 Basta a esse homem o castigo que a maioria dentre vós lhe infligiu.7 Assim deveis agora perdoar-lhe e consolá-lo para que não sucumba por demasiada tristeza.8 Peço-vos que tenhais caridade para com ele,9 Quando vos escrevi, a minha intenção era submeter-vos à prova para ver se éreis totalmente obedientes.10 A quem vós perdoais, também eu perdôo. Com efeito, o que perdoei - se alguma coisa tenho perdoado - foi por amor de vós, sob o olhar de Cristo.11 Não quero que sejamos vencidos por Satanás, pois não ignoramos as suas maquinações.12 Quando cheguei a Trôade para pregar o Evangelho de Cristo, apesar da porta que o Senhor me abriu,13 o meu espírito não teve sossego, porque não achei o meu irmão Tito. Despedi-me deles e parti para a Macedônia.14 Mas graças sejam dadas a Deus, que nos concede sempre triunfar em Cristo, e que por nosso meio difunde o perfume do seu conhecimento em todo lugar.15 Somos para Deus o perfume de Cristo entre os que se salvam e entre os que se perdem.16 Para estes, na verdade, odor de morte e que dá a morte; para os primeiros, porém, odor de vida e que dá a vida. E qual o homem capaz de uma tal obra?17 É que, de fato, não somos, como tantos outros, falsificadores da palavra de Deus. Mas é na sua integridade, tal como procede de Deus, que nós a pregamos em Cristo, sob os olhares de Deus.