1 Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, a ki a királyok leverésébõl visszatérõ Ábrahámmal találkozván, õt megáldotta,2 A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenbõl: a ki elsõben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya,3 Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké.4 Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, a kinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka;5 És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjok van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptõl, azaz az õ atyafiaiktól, jóllehet õk is az Ábrahám ágyékából származtak;6 De az, a kinek nemzetsége nem azok közül való, tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéretek birtokosát megáldotta,7 Pedig minden ellenmondás nélkül való, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.8 És itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, a ki bizonyság szerint él:9 És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva tized vétetett Lévitõl is, a tizedszedõtõl,10 Mert õ még az atyja ágyékában vala, a mikor annak elébe ment Melkisédek.11 Ha tehát a lévitai papság által volna a tökéletesség (mert a nép ez alatt nyerte a törvényt): mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?12 Mert a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is.13 Mert a kirõl ezek mondatnak, az más nemzetségbõl származott, a melybõl senki sem szolgált az oltár körül;14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, a mely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról.15 És még inkább nyilvánvaló az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elõ más pap,16 A ki nem testi parancsolatnak törvénye szerint, hanem enyészhetetlen életnek ereje szerint lett.17 Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.18 Mert az elõbbi parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erõtelen és haszontalan,19 Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, a mely által közeledünk az Istenhez.20 És a mennyiben nem esküvés nélkül való, mert amazok esküvés nélkül lettek papokká,21 De ez esküvéssel, az által, a ki azt mondá néki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint:22 Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé Jézus.23 És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak:24 De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága.25 Ennekokáért õ mindenképen idvezítheti is azokat, a kik õ általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök.26 Mert ilyen fõpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplõtelen, a bûnösöktõl elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lõn,27 A kinek nincs szüksége, mint a fõpapoknak, hogy napról-napra elõbb a saját bûneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozván.28 Mert a törvény gyarló embereket rendel fõpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.

1 Este Melquisedec, rei de Salém, sacerdote do Deus Altíssimo, que saiu ao encontro de Abraão quando este regressava da derrota dos reis e o abençoou,2 ao qual Abraão ofereceu o dízimo de todos os seus despojos, é, conforme seu nome indica, primeiramente "rei de justiça" e, depois, rei de Salém, isto é, "rei de paz".3 Sem pai, sem mãe, sem genealogia, a sua vida não tem começo nem fim; comparável sob todos os pontos ao Filho de Deus, permanece sacerdote para sempre.4 Considerai, pois, quão grande é aquele a quem até o patriarca Abraão deu o dízimo dos seus mais ricos espólios.5 Os filhos de Levi, revestidos do sacerdócio, na qualidade de filhos de Abraão, têm por missão receber o dízimo legal do povo, isto é, de seus irmãos.6 Naquele caso, porém, foi um estrangeiro que recebeu os dízimos de Abraão e abençoou o detentor das promessas.7 Ora, é indiscutível: é o inferior que recebe a. bênção do que é superior.8 De mais, aqui, os levitas que recebem os dízimos são homens mortais; lá, porém, se trata de alguém do qual é atestado que vive.9 Por fim, por assim dizer, também Levi, que recebe os dízimos, pagou-os na pessoa de Abraão,10 pois ele já estava em germe no íntimo deste, quando aconteceu o encontro com Melquisedec.11 Se a perfeição tivesse sido realizada pelo sacerdócio levítico {porque é sobre este que se funda a legislação dada ao povo}, que necessidade havia ainda de que surgisse outro sacerdote segundo a ordem de Melquisedec, e não segundo a ordem de Aarão?12 Pois, transferido o sacerdócio, forçoso é que se faça também a mudança da lei.13 De fato, aquele ao qual se aplicam estas palavras é de outra tribo, da qual ninguém foi encarregado do serviço do altar.14 E é notório que nosso Senhor nasceu da tribo de Judá, tribo à qual Moisés nada encarregou ao falar do sacerdócio.15 Isto se torna ainda mais evidente se se tem em conta que este outro sacerdote, que surge à semelhança de Melquisedec,16 foi constituído não por prescrição de uma lei humana, mas pela sua imortalidade.17 Porque está escrito: Tu és sacerdote eternamente, segundo a ordem de Melquisedec.18 Com isso, está abolida a antiga legislação, por causa de sua ineficácia e inutilidade.19 Pois a lei nada levou à perfeição. Apenas foi portadora de uma esperança melhor que nos leva a Deus.20 E isso não foi feito sem juramento. Os outros sacerdotes foram instituídos sem juramento.21 Para ele, ao contrário, interveio o juramento daquele que disse: Jurou o Senhor e não se arrependerá: tu és sacerdote eternamente.22 E esta aliança da qual Jesus é o Senhor, é-lhe muito superior.23 Além disso, os primeiros sacerdotes deviam suceder-se em grande número, porquanto a morte não permitia que permanecessem sempre.24 Este, porque vive para sempre, possui um sacerdócio eterno.25 É por isso que lhe é possível levar a termo a salvação daqueles que por ele vão a Deus, porque vive sempre para interceder em seu favor.26 Tal é, com efeito, o Pontífice que nos convinha: santo, inocente, imaculado, separado dos pecadores e elevado além dos céus,27 que não tem necessidade, como os outros sumos sacerdotes, de oferecer todos os dias sacrifícios, primeiro pelos pecados próprios, depois pelos do povo; pois isto o fez de uma só vez para sempre, oferecendo-se a si mesmo.28 Enquanto a lei elevava ao sacerdócio homens sujeitos às fraquezas, o juramento, que sucedeu à lei, constitui o Filho, que é eternamente perfeito.