1 Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek.

2 Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.

3 Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.

4 Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

5 Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:

6 Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megõrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.

7 Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczbõl kihozzad, és a fogházból a sötétben ülõket.

8 Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsõségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

9 A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielõtt meglennének, tudatom veletek.

10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.

11 Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kõsziklák lakói, a hegyeknek tetejérõl kiáltsanak.

12 Adják az Úrnak a dicsõséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.

13 Az Úr, mint egy hõs kijõ, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sõt rivalg és ellenségein erõt vesz.

14 Régtõl fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülõ nõ nyögök, lihegek és fúvok!

15 Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fûvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.

16 A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom õket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; elõttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és õket el nem hagyom.

17 Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!

18 Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!

19 Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?

20 Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.

21 Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsõségessé.

22 De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!

23 Ki veszi ezt közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!

24 Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Õ törvényére?

25 Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de õ nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!

1 Eis meu Servo que eu amparo, meu eleito ao qual dou toda a minha afeição, faço repousar sobre ele meu espírito, para que leve às nações a verdadeira religião.

2 Ele não grita, nunca eleva a voz, não clama nas ruas.

3 Não quebrará o caniço rachado, não extinguirá a mecha que ainda fumega. Anunciará com toda a franqueza a verdadeira religião; não desanimará, nem desfalecerá,

4 até que tenha estabelecido a verdadeira religião sobre a terra, e até que as ilhas desejem seus ensinamentos.

5 Eis o que diz o Senhor Deus que criou os céus e os desdobrou, que firmou a terra e toda a sua vegetação, que dá respiração a seus habitantes, e o sopro vital àqueles que pisam o solo:

6 Eu, o Senhor, chamei-te realmente, eu te segurei pela mão, eu te formei e designei para ser a aliança com os povos, a luz das nações;

7 para abrir os olhos aos cegos, para tirar do cárcere os prisioneiros e da prisão aqueles que vivem nas trevas.

8 Eu sou o Senhor, esse é meu nome, a ninguém cederei minha glória, nem a ídolos minha honra.

9 Realizaram-se os primeiros acontecimentos anunciados, eu predigo outros; antes que aconteçam, eu vo-los faço conhecer.

10 Cantai ao Senhor um cântico novo, do fim do mundo entoai seus louvores; que o mar o celebre com tudo o que contém, assim como as ilhas com seus habitantes!

11 Que o deserto e suas vilas elevem a voz, assim como os acampamentos onde habita Cedar! Que os povos de Sela clamem alegremente, que do alto das montanhas lancem suas aclamações!

12 Que dêem glória ao Senhor e espalhem seu louvor pelas ilhas!

13 Tal como um herói, o Senhor avança; como um guerreiro, ele desperta seu ardor; lança seu grito de guerra, como um herói que afronta seus inimigos.

14 Muito tempo guardei o silêncio, permaneci mudo e me contive. Mas agora grito, como mulher nas dores do parto; minha respiração se precipita.

15 Vou devastar montanhas e colinas, secar toda a vegetação, transformar os cursos de água em terras áridas, e fazer secar os tanques.

16 Aos cegos farei seguir um caminho desconhecido, por atalhos desconhecidos eu os encaminharei; mudarei diante deles a escuridão em luz, e as veredas pedregosas em estradas planas. Todas essas maravilhas, eu as realizarei, não deixarei de executá-las.

17 Retrocederão, cheios de vergonha, aqueles que se fiam nos ídolos, e que dizem às estátuas fundidas: Sois nosso Deus.

18 Surdos, ouvi, cegos, olhai e vede!

19 Quem é cego, senão meu servo, e surdo como o mensageiro que envio? {Quem é cego como o meu mensageiro e surdo como o servo do Senhor?}

20 Vistes muitas coisas sem lhes dar atenção, tivestes os ouvidos abertos sem escutar.

21 O Senhor quer, por causa de sua justiça, publicar uma lei grande e magnífica.

22 Todavia é um povo saqueado e despojado, todos foram acorrentados nos cárceres, fizeram-nos desaparecer nas prisões; são expostos à pilhagem sem que ninguém os livre, despojam-nos, e ninguém lhes faz restituir.

23 Quem dentre vós prestará atenção a essas coisas? Quem as ouvirá pensando no futuro?

24 Quem então entregou Jacó aos saqueadores, Israel aos depredadores? {Não é o Senhor contra quem pecamos, cujas vias não quiseram seguir, nem respeitar suas ordens}.

25 Então despejou sobre eles sua cólera, e as violências da guerra; esta os envolveu de chamas sem que se apercebessem, e os consumiu sem que dessem atenção.