1 A Gileádból való Jefte pedig nagy hõs volt, és [egy] parázna asszonynak volt a fia, s Jeftét Gileád nemzette.
2 De [mikor] Gileádnak a felesége [is] szült néki fiakat, és megnõttek az õ feleségének fiai: akkor elûzték Jeftét és azt mondták néki: Nem fogsz örökösödni atyánknak házában, mert más asszonynak vagy a fia.
3 És elfutott Jefte az õ atyjafiai elõl, és Tób földén telepedett meg, és henyélõ emberek gyûltek össze Jefte körül, és együtt portyáztak.
4 És történt napok mulva, hogy az Ammon fiai harczba keveredtek Izráellel.
5 És lõn, hogy a mint harczolni [kezdtek] az Ammon fiai Izráellel, Gileád vénei elmentek, hogy visszahozzák Jeftét a Tób földérõl.
6 És mondának Jeftének: Jer el, és légy nékünk fejedelmünk, és harczoljunk az Ammon fiai ellen.
7 Jefte pedig monda Gileád véneinek: Avagy nem ti vagytok-é, a kik engem meggyûlöltetek, és kiûztetek atyámnak házából? És miért jöttetek most hozzám a ti nyomorúságtoknak idején?
8 És mondának Gileád vénei Jeftének: Azért fordultunk most hozzád, hogy jõjj el velünk, és hadakozzál az Ammon fiai ellen, és légy mi nékünk fejünk, és Gileád minden lakosinak.
9 És monda Jefte Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy hadakozzam az Ammon fiai ellen, és kezembe adja õket az Úr: [igazán] fejetekké leszek?
10 Akkor mondának Gileád vénei Jeftének: Az Úr a tanúnk, ha a te beszéded szerint nem cselekeszünk!
11 És elment Jefte Gileád véneivel, és a nép a maga fejévé és fejedelmévé tette õt. És megmondá Jefte minden beszédit az Úr elõtt Mispában.
12 És követeket küldött Jefte az Ammon fiainak királyához, [ezt] izenvén: Mi dolgom van nékem veled, hogy hozzám jöttél, hogy hadakozzál az én földem ellen?
13 És monda az Ammon fiainak királya Jefte követeinek: Mert elvette Izráel az én földemet, mikor Égyiptomból feljött, az Arnontól fogva Jabbókig és a Jordánig, most te add azokat vissza békességgel.
14 Ismét külde pedig Jefte követeket az Ammon fiainak királyához;
15 És monda néki: Ezt izeni Jefte: Nem vette el Izráel sem a Moáb földét, sem az Ammon fiainak földét;
16 Mert mikor kijött Égyiptomból, a pusztában bolyongott Izráel egész a Veres tengerig, és mikor Kádesbe ért,
17 Követeket küldött Izráel Edom királyához, mondván: Hadd menjek át, kérlek, országodon; de Edom királya nem hallgatta meg. Majd Moáb királyához is küldött; de ez sem engedé, és [így] Izráel ott maradt Kádesben.
18 És mikor [tovább] vándorolt a pusztában, megkerülte Edom földét és Moáb földét, és napkelet felõl érkezett a Moáb földéhez, és [ott] táborozott túl az Arnonon; de Moáb határába nem ment be, mert az Arnon Moáb határa.
19 Ekkor követeket küldött Izráel Szihonhoz, az Emoreusok királyához, Hesbon királyához, és monda néki Izráel: Hadd menjek át, kérlek, országodon az én helyemre.
20 De Szihon nem hitt Izráelnek, hogy átvonul az õ határán, hanem összegyûjtötte Szihon az õ egész népét, és táborba szállott Jahásban, és harczolt az Izráel ellen.
21 Az Úr, az Izráel Istene pedig Szihont és egész népét Izráel kezébe adta, és megverték õket, és elfoglalta Izráel az Emoreusoknak, ama föld lakóinak, egész országát.
22 És birtokába vette az Emoreusok egész határát, az Arnontól fogva Jabbókig, és a pusztától a Jordánig.
23 És mikor az Úr, az Izráel Istene [maga] ûzte ki az Emoreusokat az õ népe, az Izráel elõl, most te akarnád ezt elfoglalni?
24 Hát nem úgy van-é, hogy a mit bírnod adott néked Kámos, a te istened, azt bírod? Mi meg mindazoknak örökségét bírjuk, a kiket az Úr, a mi Istenünk ûzött ki mi elõlünk.
25 És most vajjon mennyivel vagy te különb Báláknál, Czippor fiánál, Moáb királyánál? Avagy versengett-é [ez] az Izráellel, és hadakozott-é valaha ellenük?
26 Míg Izráel Hesbonban és annak mezõvárosaiban, Aroerben és ennek mezõvárosaiban és az Arnon mellett való összes városokban háromszáz esztendõn át lakott: miért nem foglaltátok el abban az idõben?
27 Én nem vétettem te ellened, hanem te cselekszel velem gonoszt, hogy harczolsz ellenem. Az Úr, a biró, tegyen ma ítéletet az Izráel és az Ammon fiai között.
28 De az Ammon fiainak királya nem hallgatott Jefte szavaira, a melyeket izent néki.
29 Jeftén pedig lõn az Úrnak lelke, és általméne Gileádon és Manassén, és általméne Gileád Mispén, és Gileád Mispébõl felvonult az Ammon fiai ellen.
30 És fogadást tõn Jefte az Úrnak, és monda: Ha mindenestõl kezembe adod az Ammon fiait:
31 Akkor valami kijövénd az én házamnak ajtaján elõmbe, mikor békével visszatérek az Ammon fiaitól, legyen az Úré, és megáldozom azt egészen égõáldozatul.
32 És kivonult Jefte az Ammon fiai ellen, hogy hadakozzék velök, és kezébe adá néki azokat az Úr.
33 És veré õket Aroertõl fogva mindaddig, míg mennél Minnithbe, húsz városon át, és egész Abel-Keraminig nagy vérontással, és az Ammon fiai megaláztattak az Izráel fiai elõtt.
34 Mikor pedig méne Jefte Mispába az õ házához: ímé az õ leánya jött ki eleibe dobokkal és tánczoló sereggel; ez volt az õ egyetlenegyje, mert nem volt néki [kivülötte] sem fia, sem leánya.
35 És mikor meglátta õt, megszaggatá ruháit, és monda: Óh leányom, de megszomorítottál és megháborítottál engem! Mert én fogadást tettem az Úrnak, és nem vonhatom vissza.
36 Az pedig monda néki: Atyám, ha fogadást tettél az Úrnak, úgy cselekedjél velem, a mint fogadtad, miután az Úr megadta az ellenségiden: az Ammon fiain való bosszút.
37 És monda az õ atyjának: Csak azt az egyet tedd meg nékem; ereszsz el engem két hónapra, hadd menjek el és vonulhassak félre a hegyekre, hogy sírjak szûzességemen leánybarátaimmal.
38 És õ monda: Menj el. És elbocsátá õt két hónapra. Az pedig elment és az õ leánybarátai, és siratta az õ szûzességét a hegyeken.
39 És a két hónap elteltével visszatért atyjához, és betöltötte az õ felõle való fogadást, a melyet tett, és õ [soha] nem ismert férfiút. És szokássá lett Izráelben,
40 Hogy esztendõnként elmentek az Izráel leányai, hogy dicsõítsék a gileádbeli Jefte leányát esztendõnként négy napon át.
1 Jefté, o galaadita, era. um valente guerreiro, filho de Galaad e duma meretriz.
2 A mulher de Galaad deu-lhe filhos, e estes, tendo crescido, expulsaram Jefté, dizendo: Tu não herdarás nada na casa de nosso pai, porque és um bastardo.
3 Jefté afastou-se de seus irmãos e fixou-se na terra de Tob. Alguns homens miseráveis reuniram-se a ele e tomaram parte em suas incursões.
4 Algum tempo depois, os amonitas entraram em luta contra Israel.
5 Os habitantes de Galaad, vendo-se assim atacados, foram em busca de Jefté na terra de Tob
6 e disseram-lhe: Vem: serás o nosso chefe, e combateremos os amonitas.
7 Jefté, porém, respondeu: Vós, que sois meus inimigos, tendo-me expulsado da casa de meu pai, por que vindes a mim agora que estais em aperto?
8 Os anciãos de Galaad disseram-lhe: Foi {precisamente} por isso que viemos agora ter contigo, para que venhas conosco e combatas contra os filhos de Amon, e sejas o nosso chefe, o chefe de todo o povo de Galaad.
9 Jefté disse-lhes: Se vós me conduzirdes para lutar contra os amonitas, e o Senhor mos entregar nas mãos, serei o vosso chefe.
10 Os anciãos responderam-lhe: O Senhor seja testemunha entre nós de que faremos tudo o que disseste!
11 E Jefté partiu com os anciãos de Galaad. O povo proclamou-o seu chefe e general, e Jefté repetiu diante do Senhor, em Masfa, tudo o que acabara de dizer.
12 Jefté enviou mensageiros ao rei dos amonitas para lhe dizer: Que tens tu contra mim para que me venhas combater em minha terra?
13 O rei respondeu-lhes: Israel, vindo do Egito, tomou a minha terra desde o Arnon até Jaboc e até o Jordão. Devolve-mo agora, pois, pacificamente.
14 Jefté mandou nova embaixada ao rei dos amonitas,
15 dizendo-lhe: Assim fala Jefté: Israel não se apoderou nem do território de Moab, nem da terra dos filhos de Amon.
16 Quando saiu do Egito, Israel marchou pelo deserto até o mar Vermelho, e chegou a Cades.
17 Mandou então mensageiros ao rei de Edom, pedindo-lhe a permissão de passar pela sua terra; mas o rei de Edom não o consentiu. Fez o mesmo pedido ao rei de Moab, que tampouco lhe deu passagem. Israel deteve-se, pois, em Cades.
18 Retomou em seguida sua marcha pelo deserto, e contornou as terras de Edom e de Moab; chegando à parte oriental da terra de Moab, acampou na outra banda do Arnon, sem contudo penetrar na terra de Moab, cuja fronteira é o Arnon.
19 Dali, Israel mandou ainda mensageiros a Seon, rei dos amorreus, em Hesebon pedindo-lhe que os deixasse passar pela sua terra, para que chegassem à deles.
20 Seon, porém, não teve bastante confiança em Israel para deixá-lo atravessar o seu território; antes, ajuntando todas as suas tropas, acampou em Jasa, e atacou Israel.
21 O Senhor, Deus de Israel, entregou-o com todo o seu povo nas mãos de Israel, que o derrotou, e conquistou todas as terras dos amorreus que habitavam naquela região;
22 tomou toda a terra dos amorreus, desde o Arnon até Jaboc, e desde o deserto até o Jordão.
23 Agora que o Senhor, Deus de Israel, expulsou os amorreus diante de seu povo de Israel, tu pretendes possuir a sua terra?
24 Porventura não tens a posse do que te deu a conquistar o teu deus Camos? E nós, por que não possuiríamos tudo aquilo que o Senhor, nosso Deus, expulsou diante de nós?
25 Serias tu melhor do que Balac, filho de Sefor, rei de Moab? Porventura disputou ele com os israelitas, ou combateu contra eles?
26 Eis já trezentos anos que Israel habita em Hesebon e em suas aldeias, em Aroer e em suas aldeias, e em todas as cidades banhadas pelo Arnon. Por que não lhe tiraste estas terras durante todo esse tempo?
27 Não sou eu, pois, que te faço dano, mas és tu mesmo que te prejudicas, declarando-me guerra. Que o Senhor, o Juiz, se pronuncie hoje entre os israelitas e os amonitas!
28 Mas o rei dos amonitas não quis ouvir nada do que Jefté lhe mandara dizer.
29 O Espírito do Senhor desceu sobre Jefté, e ele, atravessando Galaad e Manassés, passou dali até Masfa de Galaad, de onde marchou contra os amonitas.
30 Jetfé fez ao Senhor este voto:
31 Se me entregardes nas mãos os amonitas, aquele que sair das portas de minha casa ao meu encontro, quando eu voltar vitorioso dos filhos de Amon, será consagrado ao Senhor, e eu o oferecerei em holocausto.
32 Jefté marchou contra os amonitas, e o Senhor lhos entregou.
33 Ele os derrotou desde Aroer até as proximidades de Menit, e até Abel-Queramim, tomando-lhes vinte aldeias. E os amonitas, com este terrível golpe, foram humilhados perante Israel.
34 Ora, voltando Jefté para a sua casa em Masfa, eis que sua filha saiu-lhe ao encontro com tamborins e danças. Era a sua única filha, porque, afora ela, não tinha filho nem filha.
35 Quando a viu, rasgou as suas vestes: Ah, minha filha, exclamou ele, tu me acabrunhas de dor, e estás no número daqueles que causam a minha infelicidade! Fiz ao Senhor um voto que não posso revogar.
36 Meu pai, disse ela, se fizeste um voto ao Senhor, trata-me segundo o que prometeste, agora que o Senhor te vingou de teus inimigos, os amonitas.
37 E ajuntou: Concede-me somente isto: Deixa-me que vá sobre as colinas durante dois meses, para chorar a minha virgindade com as minhas amigas.
38 Vai, disse-lhe ele. E deu-lhe dois meses de liberdade. Ela foi com as suas companheiras, e chorou a sua virgindade sobre as colinas.
39 Passado o prazo, voltou para seu pai, e ele cumpriu o voto que tinha feito. Ela não tinha conhecido varão.
40 Daqui veio este costume, em Israel, que todos os anos as jovens israelitas reúnem-se para chorar durante quatro dias a filha de Jefté, o galaadita.