1 Prisimink savo Kūrėją jaunystėje, nelauk, kol ateis piktos dienos ir metai, apie kuriuos sakysi: "Man jie nepatinka".

2 Nelauk, kol aptems saulės šviesa, mėnulis bei žvaigždės ir nauji debesys užeis po lietaus.

3 Tuomet namų sargai drebės, stiprieji susilenks, malėjos nebedirbs, nes jų bus maža išlikę, o tie, kurie žiūrės pro langus, nieko nebematys;

4 durys į gatvę užsidarys, girnų garsas nusilps; paukščiai prikels savo giesmėmis, o dukterų giesmių nesigirdės.

5 Tuomet jie bijos aukštumų ir baimė bus kelyje. Migdolų medžiai pražys, skėriai taps našta. Žmogus nieko nebenori, jis žengia į savo amžinus namus, ir raudotojai jau vaikščioja gatvėse.

6 Sidabrinis siūlas nutrūks, auksinis dubuo suduš, ąsotis prie šulinio subyrės ir šulinio ratas sulūš.

7 Dulkės sugrįš į žemę, iš kurios kilo, o dvasia­pas Dievą, kuris ją davė.

8 Tuštybių tuštybė,­sako pamokslininkas,­viskas yra tuštybė.

9 Kadangi pamokslininkas buvo išmintingas, jis visą laiką mokė žmones pažinimo. Jis viską ištyrė, apsvarstė ir sudėjo daug patarlių.

10 Pamokslininkas stengėsi surasti tinkamus pasakymus ir tiksliai užrašyti tiesos žodžius.

11 Išmintingųjų žodžiai yra lyg akstinai, jų pamokymai lyg tvirtai įkaltos vinys, ir visa tai davė vienas ganytojas.

12 Mano sūnau, įsidėmėk, kad knygų rašymui nebus galo, o daug besigilindamas į jas nuvarginsi kūną.

13 Paklausykime, kokią galima padaryti išvadą: bijok Dievo ir vykdyk Jo įsakymus, nes tai yra viskas kiekvienam žmogui.

14 Nes Dievas teis visus darbus ir visus paslėptus dalykus­gerus ir blogus.

1 Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!

2 Vesd el a haragot a te szívedbõl, és vesd el a gonoszt a te testedbõl; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.

3 És emlékezzél meg a te Teremtõdrõl a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jõnek, és míg el nem jõnek az esztendõk, melyekrõl azt mondod: nem szeretem ezeket!

4 A míg a nap meg nem setétedik, a világossággal, a holddal és csillagokkal egybe; és a sûrû felhõk ismét visszatérnek az esõ után.

5 Az idõben, mikor megremegnek a háznak õrizõi, és megrogynak az erõs férfiak, és megállanak az õrlõ leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézõk.

6 És az ajtók kivül bezáratnak, a mikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklõ leányok.

7 Minden halmocskától is félnek, és [mindenféle] ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska [nehezen ]vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az õ örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.

8 Minekelõtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palaczkocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba,

9 És a por földdé lenne, mint azelõtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.

10 Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!

11 És azonfelül, hogy a prédikátor bölcs volt, még a népet is tudományra tanította, és fontolgatott, és tudakozott, és írt sok bölcs mondást.

12 És igyekezett a prédikátor megtudni sok kivánságos beszédeket, igaz írást és igaz beszédeket.

13 A bölcseknek beszédei hasonlatosak az ösztökéhez, és mint a szegek, erõsen le vannak verve a gyülekezetek tanítóinak [szavai;] melyek egy pásztortól adattak.

14 Mindezekbõl, fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek. [ (Ecclesiastes 12:15) A dolognak summája, mindezeket hallván, [ez:] az Istent féljed, és az õ parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fõdolga! ] [ (Ecclesiastes 12:16) Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre elõhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz [legyen az.] ]