1 Izaokas pasišaukė Jokūbą, palaimino jį ir jam įsakė: "Neimk žmonos iš kanaaniečių giminės.

2 Keliauk į Mesopotamiją, į tavo motinos tėvo Betuelio namus, ir iš tavo motinos brolio Labano dukterų pasirink žmoną,

3 o visagalis Dievas telaimina tave ir tepadaro tave vaisingą, ir tepadaugina tave, kad iš tavęs kiltų daugybė tautų!

4 Jis tesuteikia tau ir tavo palikuonims Abraomo palaiminimą, kad paveldėtum žemę, kurioje esi svetimšalis, kurią Dievas atidavė Abraomui".

5 Izaokas išleido Jokūbą. Tas išėjo į Mesopotamiją pas Labaną, siro Betuelio sūnų, Jokūbo ir Ezavo motinos Rebekos brolį.

6 Ezavas pamatė, kad Izaokas palaimino Jokūbą ir jį išsiuntė į Mesopotamiją žmonos pasirinkti ir, laimindamas jį, įsakė: "Neimk žmonos iš kanaaniečių dukterų".

7 Jokūbas paklausė savo tėvo ir iškeliavo į Mesopotamiją.

8 Ezavas įsitikino, kad kanaanietės nepatinka jo tėvui Izaokui.

9 Tada Ezavas, nuėjęs pas Izmaelį, be savo turimųjų žmonų dar vedė Mahalatą, Abraomo sūnaus Izmaelio dukterį, Nebajoto seserį.

10 Jokūbas, išvykęs iš Beer Šebos, keliavo į Charaną.

11 Jis, pasiekęs vieną vietovę, ten pasiliko nakvoti, nes saulė jau buvo nusileidusi. Paėmęs vieną iš ten gulinčių akmenų, pasidėjo priegalviu ir atsigulė.

12 Jis sapnavo kopėčias, pastatytas ant žemės, kurių viršus siekė dangų, o Dievo angelai jomis laipiojo aukštyn ir žemyn.

13 Kopėčių viršuje stovėjo Viešpats ir tarė: "Aš esu Viešpats, tavo tėvo Abraomo ir Izaoko Dievas. Tą žemę, ant kurios guli, atiduosiu tau ir tavo palikuonims.

14 O tavo palikuonių bus kaip žemės dulkių; tu išsiplėsi į vakarus ir į rytus, į šiaurę ir į pietus; tavyje ir tavo palikuonyse bus palaimintos visos žemės giminės!

15 Aš būsiu su tavimi ir tave saugosiu, ir lydėsiu visur, ir vėl tave parvesiu į šitą žemę; nepaliksiu tavęs, kol įvykdysiu tai, ką esu pažadėjęs".

16 Jokūbas, pabudęs iš miego, tarė: "Tikrai Viešpats yra šitoje vietoje, o aš to nežinojau!"

17 Jis nusigandęs tarė: "Kokia baisi šita vieta! Čia ne kas kita, kaip Dievo namai, dangaus vartai!"

18 Jokūbas, atsikėlęs anksti rytą, paėmė akmenį, kurį buvo pasidėjęs priegalviu, pastatė jį paminklu ir užpylė aliejaus ant jo.

19 Jis pavadino tą vietą Beteliu; anksčiau tas miestas vadinosi Lūzas.

20 Jokūbas padarė įžadą: "Jei Viešpats Dievas bus su manimi, mane saugos šitame kely ir duos man duonos valgyti ir drabužių apsivilkti,

21 jei ramybėje sugrįšiu į savo tėvo namus, tada Viešpats bus mano Dievas.

22 Ir šitas akmuo, kurį pastačiau paminklu, bus Dievo namai. Ir iš visko, ką man suteiksi, atiduosiu Tau dešimtąją dalį".

1 Elõhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá õt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közûl.

2 Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közûl.

3 A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;

4 És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.

5 Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.

6 És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta õt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közûl;

7 És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;

8 És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az õ atyjának:

9 Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségûl vevé még az õ feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.

10 Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.

11 És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és võn egyet annak a helynek kövei közûl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.

12 És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.

13 És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én [vagyok] az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.

14 És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.

15 És ímé én veled [vagyok], hogy megõrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.

16 Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.

17 Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.

18 És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;

19 És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az elõtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.

20 És fogadást tõn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megõriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételûl kenyeret s öltözetûl ruhát adánd nékem;

21 És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem;

22 És ez a kõ, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.