1 Jokūbas, išgirdęs, kad javai parduodami Egipte, tarė savo sūnums: "Ko žiūrite vienas į kitą?2 Girdėjau, kad javai parduodami Egipte. Vykite tenai ir nupirkite javų, kad gyventume ir nemirtume".3 Dešimt Juozapo brolių iškeliavo pirkti javų į Egiptą.4 Tačiau Jokūbas neleido Juozapo brolio Benjamino eiti su broliais, nes bijojo, kad jam neatsitiktų nelaimė.5 Izraelio sūnūs kartu su kitais atėjo pirkti javų, nes badas siautė Kanaano šalyje.6 Juozapas buvo Egipto šalies valdytojas. Jis pardavinėjo javus visoms žemės tautoms. Atėję Juozapo broliai nusilenkė prieš jį iki žemės.7 Juozapas, pamatęs savo brolius, atpažino juos, bet jis elgėsi su jais tarsi su svetimais. Šiurkščiai su jais kalbėdamas, klausė: "Iš kur atvykote?" Jie atsakė: "Iš Kanaano šalies maisto pirkti".8 Juozapas atpažino savo brolius, tačiau jie neatpažino jo.9 Juozapas atsiminė sapnus, kuriuos jis sapnavo apie juos, ir jiems tarė: "Jūs esate žvalgai! Atvykote išžvalgyti silpnesniųjų šalies vietų".10 Jie atsakė jam: "Ne, mūsų viešpatie! Tavo tarnai atėjo nusipirkti maisto.11 Mes visi esame vieno vyro sūnūs, dori žmonės. Tavo tarnai nėra žvalgai".12 Tačiau jis jiems tarė: "Ne! Jūs atėjote išžvalgyti silpnesniųjų šalies vietų!"13 Jie atsakė: "Tavo tarnų yra dvylika brolių, vieno tėvo sūnų, Kanaano šalyje. Jauniausias liko pas tėvą namuose, o vieno jau nebėra".14 Bet Juozapas jiems atsakė: "Yra taip, kaip jums sakiau. Jūs esate žvalgai!15 Taip jūs būsite ištirti. Prisiekiu, kaip gyvas faraonas, jūs neišeisite iš čia, kol atvyks jūsų jaunesnysis brolis!16 Pasiųskite vieną iš jūsų atvesti jūsų brolį! Jūs būsite suimti, kol bus ištirti jūsų žodžiai, ar tiesą sakote, ar meluojate. Jei ne, kaip gyvas faraonas, jūs esate žvalgai!"17 Tris dienas jis išlaikė juos suimtus.18 Trečią dieną Juozapas jiems tarė: "Išliksite gyvi su viena sąlyga, nes aš bijau Dievo.19 Jei jūs esate dori, vienas iš jūsų telieka suimtas, o kiti keliaukite, pargabenkite javų savo šeimoms nuo bado apsiginti.20 Bet atveskite pas mane savo jauniausiąjį brolį, kad jūsų žodžiai pasirodytų tikri ir nemirtumėte!"21 Jie kalbėjosi: "Iš tikrųjų esame nusikaltę savo broliui: mes matėme jo sielvartą, kai jis mus maldavo, bet neklausėme. Todėl šita bėda užklupo mus".22 Rubenas sakė jiems: "Ar aš jums nesakiau: ‘Nenusikalskite prieš vaiką!’ Bet jūs neklausėte. Todėl štai išieškomas jo kraujas".23 Jie nežinojo, kad Juozapas suprato jų kalbą, nes jis su jais kalbėjo per vertėją.24 Pasitraukęs nuo jų, jis verkė. Tada sugrįžęs pas juos, kalbėjo toliau. Jis paėmė iš jų Simeoną ir jį surišo jų akyse.25 Juozapas įsakė pripildyti jų maišus javais, kiekvieno pinigus įdėti atgal į maišą ir jiems duoti davinį kelionei. Tarnai taip ir padarė.26 Susikrovę savo javų maišus ant asilų, jie iškeliavo.27 Vienas atrišo savo maišą užeigoje, norėdamas pašerti asilą, ir pamatė pinigus. Jie buvo maišo viršuje.28 Jis sušuko broliams: "Mano pinigai grąžinti man. Štai jie maiše!" Jų širdys nusiminė, ir jie drebėdami žiūrėjo vienas į kitą ir kalbėjo: "Ką Dievas mums padarė?"29 Parėję pas savo tėvą Jokūbą į Kanaano šalį, jie papasakojo jam visa, kas jiems nutiko:30 "Vyras, tos šalies valdovas, šiurkščiai kalbėjo su mumis ir mus palaikė žvalgais.31 Mes jam sakėme: ‘Esame dori žmonės, o ne žvalgai.32 Mes esame dvylika brolių, vieno tėvo sūnūs. Vieno nebėra, o jauniausias yra pas mūsų tėvą Kanaano šalyje’.33 Tas vyras, šalies valdovas, mums atsakė: ‘Patikrinsiu, ar esate dori. Vieną jūsų brolį palikite pas mane, paimkite, ko reikia jūsų šeimoms nuo bado apsiginti, keliaukite34 ir atsiveskite savo jauniausiąjį brolį, kad įsitikinčiau, jog nesate žvalgai. Tada aš jums atiduosiu jūsų brolį ir galėsite laisvai keliauti!’ "35 Išpylę maišus, kiekvienas rado įrištus savo pinigus. Jie ir jų tėvas, pamatę pinigus, nusigando.36 Jų tėvas Jokūbas kalbėjo: "Jūs padarėte, kad netekau vaikų! Juozapo nebėra, Simeono nebėra, ir Benjaminą norite paimti. Viskas atsisuko prieš mane".37 Rubenas atsakė savo tėvui: "Nužudyk mano du sūnus, jei aš jo neparvesiu! Patikėk jį man ir aš tau jį sugrąžinsiu".38 Tėvas tarė: "Mano sūnus nekeliaus su jumis, nes jo brolis yra miręs ir jis likęs man vienas. Jei kelyje atsitiks jam nelaimė, tai jūs nuvarysite mano žilus plaukus su sielvartu į kapus".

1 És látá Jákób, hogy van gabona Égyiptomban és monda Jákób az õ fiainak: Mit néztek egymásra?2 És monda: Ímé hallom hogy Égyiptomban van gabona; menjetek le oda, és vegyetek onnan nékünk gabonát, hogy éljünk és ne haljunk meg.3 Leméne azért Józsefnek tíz bátyja Égyiptomba gabonát venni.4 De Benjámint a József öcscsét nem bocsátá el Jákób az õ bátyjaival; mert mondá: Netalán veszedelem érhetné.5 Elmenének tehát Izráel fiai gabonát venni az oda menõkkel együtt, mert éhség vala Kanaán földén.6 József pedig az ország kormányzója vala, és õ árulja vala a gabonát a föld minden népének. Eljutának azért a József bátyjai, és arczczal a földre borúlának õ elõtte.7 Amint meglátá József az õ bátyjait, megismeré õket, de idegennek mutatá magát hozzájok, és kemény beszédekkel szóla nékik, mondván: Honnan jöttetek? Azok pedig mondának: Kanaán földérõl jöttünk eleséget venni.8 Megismeré pedig József az õ bátyjait, de azok nem ismerék meg õt.9 És megemlékezék József az álmokról, a melyeket azok felõl álmodott vala. És monda nékik: Kémek vagytok ti, kik azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.10 És mondának néki: Nem uram, hanem eleséget venni jöttek a te szolgáid.11 Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk: igaz emberek vagyunk. [Soha] nem voltak kémek a te szolgáid.12 Ismét monda: Nem úgy van, hanem azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.13 [Amazok] mondának: Mi, te szolgáid, tizenketten vagyunk testvérek, egy embernek fiai, Kanaán földén; és ímé legkisebbikünk most atyánknál van, egyikünk pedig nincsen meg.14 József pedig monda nékik: Úgy van a mint néktek mondám: kémek vagytok.15 Ezzel lesztek próbára téve: Úgy éljen a Faraó, hogy ki nem mentek innen, míg ide nem jõ a ti legkisebbik atyátokfia.16 Küldjetek el közûletek egyet, hogy hozza ide testvérteket; ti pedig fogva lesztek. Így lesz próbára téve beszédetek, hogy igaz járatban vagytok-é vagy nem? Úgy éljen a Faraó, hogy ti kémek vagytok.17 Annakokáért fogságban tartá õket harmadnapig.18 Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem.19 Ha igaz emberek vagytok, maradjon fogva egyik testvéretek a ti tömlöczötökben, ti pedig menjetek el, vigyetek gabonát házaitok szükségére.20 Legkisebbik atyátokfiát pedig hozzátok én hozzám, akkor igazolva lesznek beszédeitek és nem haltok meg. És aképen cselekedének.21 És mondának egymásnak: Bizony vétkeztünk mi a mi atyánkfia ellen, a kinek láttuk lelki szorongását, mikor nékünk könyörög vala, de nem hallgattunk reá; azért következett reánk ez a nyomorúság.22 Rúben pedig felele nékik, mondván: Avagy nem mondtam-é néktek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok reám. És ímé vérét is keresik rajtunk!23 És nem tudják vala õk, hogy József érti õket, mert tolmács vala közöttük.24 És elfordula tõlök és síra: Azután hozzájok fordula és szóla nékik, és visszatartá közûlök Simeont, és szemök láttára megkötözteté õt.25 És parancsola József, hogy töltsék meg edényeiket gabonával, és tegyék vissza pénzöket mindeniknek az õ zsákjába, és hogy adjanak nékik enni valót az útra; és így cselekedének velök.26 És felveték gabonájokat szamaraikra és elmenének onnan.27 És egyik kioldá zsákját, hogy abrakot adjon szamarának a szálláson és meglátá az õ pénzét, hogy ímé zsákja szájában van az.28 És monda az õ atyjafiainak: Visszatették az én pénzemet, és ímé zsákomban van. Akkor megrettene szívök, és remegve mondának egymásnak: Micsoda ez, a mit Isten cselekedett velünk?29 És eljutának atyjokhoz Jákóbhoz Kanaán földére és mindazt elbeszélék néki a mi velök történt vala, mondván:30 Az a férfiú, annak a földnek ura, keményen szóla nékünk, és úgy bánt velünk, mintha az országot kémleltük volna.31 És mondánk néki: Igaz emberek vagyunk, [soha] nem voltunk mi kémek.32 Tizenketten vagyunk atyafiak, a mi atyánknak fiai, egyikünk nincs meg, legkisebbikünk pedig most atyánkkal [van] Kanaán földén.33 És monda nékünk az a férfiú, annak a földnek ura: Errõl ismerem meg, hogy igaz emberek vagytok: egyik atyátokfiát hagyjátok nálam, a házaitok szükségére valót vigyétek, és menjetek el;34 És hozzátok hozzám a ti legkisebbik atyátokfiát, akkor megtudom, hogy nem vagytok kémek, hanem igaz emberek; akkor visszaadom néktek a ti atyátokfiát, és ebben az országban kereskedhettek.35 És lõn a mint zsákjaikat kiüresíték, ímé az õ csomó pénze mindeniknek zsákjában vala. A mint látták az õ csomó pénzeiket õk és az õ atyjok, megfélemlének.36 És monda nékik az õ atyjok Jákób: Megfosztotok engem gyermekeimtõl; József nincsen, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek? mindez engem ér!37 Akkor szóla Rúben az õ atyjának, mondván: az én két fiamat öld meg, ha meg nem hozom õt néked. Bízd az én kezemre õt, és én visszahozom néked.38 Az pedig monda: Nem megy le [oda] az én fiam ti veletek, mert az õ bátyja megholt és õ maga maradt meg; ha veszedelem érné õt az úton, a melyen elmentek, õsz fejemet búba borítva bocsátanátok le a koporsóba.