1 Tada Jona iš žuvies pilvo meldėsi Viešpačiui, savo Dievui:2 "Aš šaukiausi Viešpaties savo varguose, ir Jis išklausė mane. Kai iš mirusiųjų buveinės pilvo šaukiau, Tu išgirdai mano balsą.3 Tu įmetei mane į gelmę, į jūrų širdį. Vandenys apsupo mane, visos Tavo bangos ir vilnys ritosi per mane.4 Tada galvojau: ‘Esu atstumtas nuo Tavęs, nebepamatysiu Tavo šventyklos!’5 Vandenys apsupo mane ir grėsė mano gyvybei, gelmės apgaubė mane, jūros žolės vyniojosi apie mano galvą.6 Aš nugrimzdau į jūros gelmes, žemė uždarė mane savo skląsčiais. Bet Tu, Viešpatie, mano Dieve, išvedei mane gyvą iš gelmės.7 Mano sielai alpstant, prisiminiau Viešpatį ir mano malda pasiekė Tave Tavo šventykloje.8 Apgaulingų tuštybių garbintojai apleidžia savo Gailestingąjį.9 Bet aš, garsiai dėkodamas, atnešiu Tau auką; ką pažadėjauištesėsiu. Išgelbėjimas ateina iš Viešpaties!"10 Viešpats įsakė, ir žuvis išspjovė Joną ant kranto.
1 Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lõn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.2 És könyörge Jónás az Úrnak, az õ Istenének a halnak gyomrából.3 És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték [és] meghallád az én szómat.4 Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!5 És én mondám: Elvettettem a te szemeid elõl; vajha láthatnám még szentséged templomát!6 Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövõdött fejemre.7 A hegyek alapjáig sülyedtem alá; [bezáródtak] a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!8 Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.9 A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;10 De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás. [ (Jonah 2:11) És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra. ]