1 Tada Jona iš žuvies pilvo meldėsi Viešpačiui, savo Dievui:

2 "Aš šaukiausi Viešpaties savo varguose, ir Jis išklausė mane. Kai iš mirusiųjų buveinės pilvo šaukiau, Tu išgirdai mano balsą.

3 Tu įmetei mane į gelmę, į jūrų širdį. Vandenys apsupo mane, visos Tavo bangos ir vilnys ritosi per mane.

4 Tada galvojau: ‘Esu atstumtas nuo Tavęs, nebepamatysiu Tavo šventyklos!’

5 Vandenys apsupo mane ir grėsė mano gyvybei, gelmės apgaubė mane, jūros žolės vyniojosi apie mano galvą.

6 Aš nugrimzdau į jūros gelmes, žemė uždarė mane savo skląsčiais. Bet Tu, Viešpatie, mano Dieve, išvedei mane gyvą iš gelmės.

7 Mano sielai alpstant, prisiminiau Viešpatį ir mano malda pasiekė Tave Tavo šventykloje.

8 Apgaulingų tuštybių garbintojai apleidžia savo Gailestingąjį.

9 Bet aš, garsiai dėkodamas, atnešiu Tau auką; ką pažadėjau­ištesėsiu. Išgelbėjimas ateina iš Viešpaties!"

10 Viešpats įsakė, ir žuvis išspjovė Joną ant kranto.

1 Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lõn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.

2 És könyörge Jónás az Úrnak, az õ Istenének a halnak gyomrából.

3 És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték [és] meghallád az én szómat.

4 Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!

5 És én mondám: Elvettettem a te szemeid elõl; vajha láthatnám még szentséged templomát!

6 Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövõdött fejemre.

7 A hegyek alapjáig sülyedtem alá; [bezáródtak] a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!

8 Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.

9 A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;

10 De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás. [ (Jonah 2:11) És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra. ]