1 L'Eternel donc dit à Moïse : va, monte d'ici, toi et le peuple que tu as fait monter du pays d'Egypte, au pays duquel j'ai juré à Abraham, Isaac, et Jacob, en disant : je le donnerai à ta postérité.2 Et j'enverrai un Ange devant toi, et je chasserai les Cananéens, les Amorrhéens, les Héthiens; les Phérésiens, les Héviens; et les Jébusiens,3 [pour vous conduire] au pays découlant de lait et de miel, mais je ne monterai point au milieu de toi, parce que tu [es] un peuple de col roide, de peur que je ne te consume en chemin.4 Et le peuple ouït ces tristes nouvelles, et en mena deuil, et aucun d'eux ne mit ses ornements sur soi.5 Car l'Eternel avait dit à Moïse : dis aux enfants d'Israël : vous êtes un peuple de col roide; je monterai en un moment au milieu de toi, et je te consumerai. Maintenant donc ôte tes ornements de dessus toi, et je saurai ce que je te ferai.6 Ainsi les enfants d'Israël se dépouillèrent de leurs ornements, vers la montagne d'Horeb.7 Et Moïse prit un pavillon, et le tendit pour soi hors du camp, l'éloignant du camp; et il l'appela le pavillon d'assignation; et tous ceux qui cherchaient l'Eternel, sortaient vers le pavillon d'assignation, qui était hors du camp.8 Et il arrivait qu'aussitôt que Moïse sortait vers le pavillon, tout le peuple se levait, et chacun se tenait à l'entrée de sa tente, et regardait Moïse par derrière, jusqu’à ce qu'il fût entré dans le pavillon.9 Et sitôt que Moïse était entré dans le pavillon, la colonne de nuée descendait, et s'arrêtait à la porte du pavillon, et [l'Eternel] parlait avec Moïse.10 Et tout le peuple voyant la colonne de nuée s'arrêtant à la porte du pavillon, se levait, et chacun se prosternait à la porte de sa tente.11 Et l'Eternel parlait à Moïse face à face; comme un homme parle avec son intime ami; puis [Moïse] retournait au camp, mais son serviteur Josué fils de Nun, jeune homme, ne bougeait point du pavillon.12 Moïse donc dit à l'Eternel : regarde, tu m'as dit : fais monter ce peuple, et tu ne m'as point fait connaître celui que tu dois envoyer avec moi; tu as même dit : je te connais par ton nom, et aussi, tu as trouvé grâce devant mes yeux13 Or maintenant, je te prie, si j'ai trouvé grâce devant tes yeux, fais-moi connaître ton chemin, et je te connaîtrai, afin que je trouve grâce devant tes yeux; considère aussi que cette nation est ton peuple.14 Et [l'Eternel] dit : ma face ira, et je te donnerai du repos.15 Et [Moïse] lui dit : si ta face ne vient, ne nous fais point monter d'ici.16 Car en quoi connaîtra-t-on que nous ayons trouvé grâce devant tes yeux, moi et ton peuple? Ne sera-ce pas quand tu marcheras avec nous? et [alors] moi et ton peuple serons en admiration, plus que tous les peuples qui sont sur la terre.17 Et l'Eternel dit à Moïse : je ferai aussi ce que tu dis; car tu as trouvé grâce devant mes yeux, et je t'ai connu par [ton] nom.18 [Moïse] dit aussi : je te prie, fais-moi voir ta gloire.19 Et [Dieu] dit : je ferai passer toute ma bonté devant ta face, et je crierai le nom de l'Eternel devant toi; et je ferai grâce à qui je ferai grâce, et j'aurai compassion de celui de qui j'aurai compassion.20 Puis il dit : tu ne pourras pas voir ma face; car nul homme ne peut me voir, et vivre.21 L'Eternel dit aussi : voici, il y a un lieu par-devers moi, et tu t'arrêteras sur le rocher;22 Et quand ma gloire passera, je te mettrai dans l'ouverture du rocher, et te couvrirai de ma main, jusqu’à ce que je sois passé;23 Puis je retirerai ma main, et tu me verras par derrière, mais ma face ne se verra point.

1 Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, a melyet kihoztál Égyiptom földérõl, a földre, a melyrõl megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt.2 És bocsátok elõtted Angyalt, és kiûzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat:3 A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton.4 Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit.5 Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled.6 És lerakták magokról az Izráel fiai az õ ékességeket, a Hóreb hegyétõl fogva.7 Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lõn, hogy mind a ki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.8 És lõn, hogy mikor Mózes kiméne a sátorhoz, az egész nép felkele, és kiki mind az õ sátorának ajtajában álla; nézvén Mózes után míg a sátorba beméne.9 És lõn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhõ-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel.10 És látá az egész nép, hogy a felhõ-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az õ sátorának ajtajában.11 Az Úr pedig beszéle Mózessel színrõl színre, a mint szokott ember szólani barátjával; és [mikor Mózes] a táborba visszatére, az õ szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.12 És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te [azt] mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig [azt] mondtad [nékem:] név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim elõtt.13 Most azért ha kedvet találtam szemeid elõtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak elõtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.14 És monda: Az én orczám menjen-é [veletek,] hogy megnyugtassalak?15 Monda néki [Mózes:] Ha a te orczád nem jár [velünk], ne vígy ki minket innen.16 Mert mirõl ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk elõtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptõl, a mely e földnek színén van.17 Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim elõtt, és név szerint ismerlek téged.18 És mondá [Mózes:] Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsõségedet.19 És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsõségem a te orczád elõtt menjen el, és kiáltom elõtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.20 Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.21 És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kõsziklára.22 És mikor átmegy elõtted az én dicsõségem, a kõszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.23 Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.