1 Quando estava chegando o dia da morte de Davi, ele deu conselhos ao seu filho Salomão. Davi disse:
2 — Está chegando o dia da minha morte. Portanto, seja corajoso e seja homem! 3 E faça aquilo que o Senhor, seu Deus, manda. Obedeça a todas as suas leis e mandamentos, como estão escritos na Lei de Moisés. Assim você será bem-sucedido aonde quer que for e em tudo o que fizer. 4 Se você obedecer ao Senhor Deus, ele cumprirá a promessa que me fez. Ele me prometeu que os meus descendentes governariam Israel enquanto obedecessem cuidadosamente e fielmente aos seus mandamentos, com todo o seu coração e com toda a sua alma.
5 — Além disso, você sabe o que Joabe, cuja mãe é Zeruia, me fez. Ele matou os dois comandantes do exército de Israel, isto é, Abner, filho de Ner, e Amasa, filho de Jéter. Você sabe como, em tempo de paz, ele os matou para vingar as mortes que eles haviam causado em tempo de guerra. Joabe matou homens inocentes, e agora eu sou o responsável pelo que ele fez e estou sofrendo as consequências. 6 Você sabe o que deve fazer. Não deixe que ele tenha morte natural.
7 — Mas seja bondoso para os filhos de Barzilai, que é de Gileade, e deixe que eles comam à sua mesa, pois foram bons para mim quando eu estava fugindo do seu irmão Absalão.
Davi continuou:
8 — E não esqueça Simei, filho de Gera, da cidade de Baurim, no território da tribo de Benjamim. Ele me amaldiçoou duramente no dia em que fui a Maanaim. Porém, quando eu me encontrei com ele perto do rio Jordão, jurei em nome do Senhor que não o mandaria matar. 9 Mas você é um homem sábio e não deve deixar que ele fique sem castigo. Você sabe o que deve fazer para que ele morra.
10 Davi morreu e foi sepultado ao lado dos seus antepassados na Cidade de Davi. 11 Ele foi rei de Israel quarenta anos. Governou sete anos em Hebrom e trinta e três anos em Jerusalém. 12 Salomão ficou no lugar de Davi, o seu pai, como rei, e o seu governo se fortaleceu muito.
13 Então Adonias, filho de Hagite, foi visitar Bate-Seba, a mãe de Salomão. Ela perguntou:
— A sua visita é de amigo?
— É, sim! — respondeu ele.
14 E continuou:
— Eu quero lhe dizer uma coisa.
— Diga! — disse ela.
15 E Adonias disse:
— A senhora sabe que sou eu quem deveria ser o rei e que todos esperavam isso em Israel. Mas as coisas aconteceram de modo diferente, e o meu irmão se tornou rei porque essa era a vontade de Deus, o Senhor. 16 Agora vou lhe fazer só um pedido e peço que a senhora me atenda.
— O que você quer? — perguntou Bate-Seba.
17 E ele disse:
— Peça ao rei Salomão que me dê Abisague, a moça de Suném, para ser minha mulher. Eu sei que Salomão não deixará de atender um pedido seu.
18 — Está bem! — respondeu ela. — Eu vou falar com o rei por você.
19 Então Bate-Seba foi falar com o rei em favor de Adonias. Salomão se levantou para recebê-la e se inclinou diante dela. Depois sentou-se no seu trono e mandou que trouxessem um trono para Bate-Seba, e ela se sentou do lado direito do rei. 20 Aí Bate-Seba disse:
— Tenho um pequeno pedido para lhe fazer. Por favor, não recuse.
E o rei disse:
— Pode pedir, minha mãe. Eu não recusarei.
21 Bate-Seba disse:
— Dê Abisague em casamento ao seu irmão Adonias.
22 — Por que é que a senhora está pedindo Abisague para Adonias? — perguntou Salomão. — A senhora deveria pedir que eu dê a ele também o reino. Afinal, Adonias é o meu irmão mais velho, e o sacerdote Abiatar e Joabe estão do lado dele!
23 Aí Salomão jurou pelo Senhor Deus assim:
— Que Deus me castigue, e em dobro, se eu não fizer Adonias pagar com a vida por ter feito esse pedido! 24 O Senhor Deus me firmou no trono do meu pai Davi; ele cumpriu a sua promessa e deu o reino a mim e aos meus descendentes. Juro pelo Deus vivo que Adonias morrerá hoje mesmo!
25 Então o rei deu ordem a Benaías, e ele foi, atacou Adonias e o matou.
26 Depois o rei Salomão disse ao sacerdote Abiatar:
— Vá para as suas terras em Anatote. Você merece morrer, mas eu não vou mandar matá-lo hoje porque você, quando estava com o meu pai Davi, era o encarregado da arca da aliança e passou pelas mesmas dificuldades pelas quais o meu pai passou.
27 Depois Salomão dispensou Abiatar do serviço de sacerdote de Deus e assim fez com que acontecesse o que o Senhor Deus tinha dito em Siló a respeito do sacerdote Eli e dos seus descendentes.
28 Joabe soube do que aconteceu. (Ele havia passado para o lado de Adonias, porém não havia passado para o lado de Absalão.) Então fugiu para a Tenda da Presença do Senhor Deus e ficou segurando nas pontas do altar . 29 Contaram ao rei Salomão que Joabe havia fugido para a Tenda e estava ao lado do altar. Aí ele mandou um mensageiro perguntar a Joabe por que havia fugido para o altar. Joabe respondeu que havia fugido para o Senhor Deus porque estava com medo de Salomão. Então Salomão mandou que Benaías fosse matar Joabe. 30 Benaías foi até a Tenda de Deus e disse a Joabe:
— O rei mandou você sair daí.
— Não saio! — respondeu Joabe. — Eu morrerei aqui.
Então Benaías voltou e contou ao rei o que Joabe tinha dito.
31 Aí Salomão ordenou:
— Faça o que ele disse. Mate-o e sepulte-o. Assim nem eu nem os descendentes do meu pai Davi seremos mais considerados culpados pelo que Joabe fez quando matou homens inocentes. 32 O Senhor Deus castigará Joabe pelos assassinatos que cometeu sem o conhecimento do meu pai Davi. Sem o meu pai saber, Joabe matou dois homens que eram inocentes e que eram melhores do que ele: Abner, comandante do exército de Israel, e Amasa, comandante do exército de Judá. 33 O castigo pelo assassinato desses dois homens cairá para sempre sobre Joabe e sobre os seus descendentes. Mas o Senhor sempre dará prosperidade aos descendentes de Davi que forem reis depois dele.
34 Então Benaías foi até a Tenda de Deus e matou Joabe. Ele foi sepultado na sua propriedade, em campo aberto. 35 O rei pôs Benaías como comandante do exército no lugar de Joabe e colocou o sacerdote Zadoque no lugar de Abiatar.
36 Depois o rei Salomão mandou buscar Simei e disse:
— Faça uma casa para você aqui em Jerusalém. Fique morando nela e não saia da cidade. 37 E fique sabendo que, no dia em que você sair e atravessar o ribeirão Cedrom, você será morto, e a culpa será somente sua.
38 — Está bem, ó rei! — respondeu Simei. — Eu prometo fazer o que o senhor está mandando.
E ele ficou morando em Jerusalém por muito tempo.
39 Acontece que, três anos depois, dois escravos de Simei fugiram e foram procurar refúgio com o governador da cidade de Gate, que era Aquis, filho de Maacá. 40 Simei ficou sabendo; por isso, selou o seu jumento e foi até Gate falar com Aquis a fim de procurar os seus escravos. Ele os achou e os levou de volta para casa. 41 Quando Salomão soube do que Simei havia feito, 42 mandou buscá-lo e disse:
— Eu fiz você jurar em nome do Senhor que não sairia de Jerusalém. Eu lhe avisei que, se fizesse isso, você certamente morreria. Você concordou com isso e disse que me obedeceria. 43 Então por que é que você quebrou o seu juramento feito em nome do Senhor e desobedeceu à minha ordem? 44 Você sabe muito bem de todo o mal que fez a Davi, meu pai. O Senhor Deus fará com que a sua maldade caia sobre você mesmo, 45 porém me abençoará e fará com que o reino de Davi fique seguro para sempre.
46 Aí o rei deu ordem a Benaías, e ele saiu, atacou Simei e o matou. E assim Salomão controlou completamente a situação do seu governo.
1 Amikor közeledett Dávid halálának az ideje, ezt a parancsot adta fiának, Salamonnak:
2 Én már elmegyek azon az úton, amelyen minden földi ember elmegy. Légy erős, légy férfi!
3 Tartsd meg, amit Istened, az ÚR rád bízott! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, döntéseit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel és mindenütt, ahová fordulsz.
4 Akkor beteljesíti az ÚR a nekem adott ígéretét, amikor ezt mondta: Ha vigyáznak fiaid útjukra, és állhatatosan előttem járnak teljes szívvel és teljes lélekkel, akkor nem vesznek ki utódaid Izráel trónjáról.
5 Te is tudod, mit követett el ellenem Jóáb, Cerúja fia, mit tett Izráel két hadseregparancsnokával, Abnérral, Nér fiával és Amászával, Jeter fiával, amikor meggyilkolta őket; mert úgy ontott vért béke idején, mintha háború lett volna, és úgy mocskolta be vérrel dereka övét és lába saruját, mintha háború lett volna.
6 Bánj vele bölcsességed szerint, és ne engedd, hogy békében megőszülve jusson a halottak hazájába.
7 De a gileádi Barzillaj fiaival bánj szeretettel! Legyenek azok között, akik asztalodnál étkeznek, mert ők is mellém álltak, amikor testvéred, Absolon elől menekültem.
8 Itt van még melletted a benjámini Simei, Gérá fia Bahúrimból, aki gyalázatosan szidalmazott, amikor Mahanaimba mentem. Ő ugyan elém jött a Jordánhoz, ezért megesküdtem az ÚRra, hogy nem öletem meg fegyverrel.
9 Te azonban ne hagyd őt büntetlenül! Bölcs ember vagy te, és tudod, mit kell tenned, hogy ősz fejét vérbe borítva juttasd a halottak hazájába.
10 Azután pihenni tért Dávid őseihez, és eltemették Dávid városában.
11 Dávid negyven évig uralkodott Izráelben. Hebrónban uralkodott hét évig, Jeruzsálemben pedig harminchárom évig uralkodott.
12 Azután Salamon ült apjának, Dávidnak a trónjára, és uralma nagyon megerősödött.
13 Adónijjá, Haggít fia egyszer megjelent Betsabénál, Salamon anyjánál, aki megkérdezte: Békés szándékkal jössz-e? Ő így felelt: Békés szándékkal.
14 Majd ezt mondta: Beszédem volna veled. Ő így felelt: Beszélj!
15 Adónijjá ezt mondta: Te is tudod, hogy enyém volt a királyság, és már egész Izráel engem tekintett királyának. De aztán úgy fordult a dolog, hogy a testvéremé lett a királyság, mert neki adta az ÚR.
16 Most én egy kéréssel fordulok hozzád, ne utasíts el! Betsabé így válaszolt: Beszélj!
17 Arra ő ezt mondta: Kérlek, mondd meg Salamon királynak, téged biztosan nem utasít el, hogy adja nekem feleségül a súnémi Abiságot.
18 Betsabé azt felelte: Jó, majd beszélek érdekedben a királlyal.
19 El is ment Betsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónijjá érdekében. A király elébe ment, meghajolt előtte, majd trónjára ült, és széket tétetett az anyakirálynőnek, aki a jobbjára ült.
20 Akkor Betsabé ezt mondta: Egy kis kéréssel fordulok hozzád, ne utasíts el! A király így felelt neki: Kérj, anyám, nem foglak elutasítani.
21 Erre ő ezt mondta: Hadd kapja meg feleségül testvéred, Adónijjá a súnémi Abiságot!
22 Salamon király így válaszolt anyjának: Miért csak a súnémi Abiságot kéred Adónijjának? Kérd neki mindjárt a királyságot is, hiszen a bátyám ő! Legyen csak az övé, meg Ebjátár papé és Jóábé, Cerújá fiáé!
23 Akkor megesküdött Salamon király az ÚRra, és ezt mondta: Úgy segítsen engem az Isten most és ezután is, hogy az életébe kerül Adónijjának ez a dolog!
24 Most azért az élő ÚRra mondom, aki engem idehelyezett, és apámnak, Dávidnak a trónjára ültetett, és aki ígérete szerint uralkodóházat alapított nekem, hogy meg kell halnia Adónijjának még ma.
25 Elküldte azért Salamon király Benáját, Jójádá fiát, aki leterítette őt, úgy hogy meghalt.
26 Ebjátár papnak pedig ezt parancsolta a király: Menj Anátótba, a földbirtokodra, különben halál fia vagy! Nem akarlak ma téged is megöletni, mivel te hordoztad az én URamnak, az ÚRnak a ládáját apám, Dávid előtt, és együtt szenvedtél el mindent, amit apám elszenvedett.
27 Így űzte el Salamon Ebjátárt, nem lehetett többé az ÚR papja. Ezzel beteljesedett az ÚR igéje, amelyet Éli házáról mondott Silóban.
28 Eljutott ennek a híre Jóábhoz. Jóáb ugyanis Adónijjához csatlakozott, bár azelőtt Absolonhoz nem csatlakozott. Ezért bemenekült Jóáb az ÚR sátorába, és megragadta az oltár szarvait.
29 Amikor jelentették Salamon királynak, hogy Jóáb az ÚR sátorához menekült, és ott áll az oltár mellett, elküldte Salamon Benáját, Jójádá fiát ezzel a paranccsal: Menj, és öld meg őt!
30 Benájá el is ment az ÚR sátorához, és ezt mondta Jóábnak: A király azt parancsolja, hogy jöjj ki! Ő azonban így felelt: Nem megyek, itt akarok meghalni! Benájá megvitte a királynak a választ, hogy mit beszélt Jóáb, és mit felelt neki.
31 Erre azt mondta neki a király: Tedd meg, amit kíván, öld meg, és temesd el! Így hárítod el rólam és apám házáról a Jóáb által ok nélkül kiontott vért.
32 Őt büntesse meg az ÚR azért a vérontásért, hogy megölt két magánál igazabb és jobb embert, fegyverrel gyilkolva meg őket, apámnak, Dávidnak a tudta nélkül: Abnért, Nér fiát, Izráel hadseregparancsnokát és Amászát, Jeter fiát, Júda hadseregparancsnokát.
33 Szálljon kiontott vérük Jóáb fejére és utódainak a fejére örökre! Dávidnak és utódainak, házának és trónjának pedig adjon az ÚR békét örökké!
34 Elment tehát Benájá, Jójádá fia, rátámadt Jóábra, és megölte. Hazájában, a pusztában temették el.
35 Helyette a király Benáját, Jójádá fiát állította a hadsereg élére. Ebjátár helyére pedig Cádók papot állította a király.
36 Majd elküldött a király, hívatta Simeit, és ezt mondta neki: Építs magadnak házat Jeruzsálemben, és lakj ott, de nem mehetsz el onnan sehová!
37 Mert tudd meg, hogy ha elmégy, és átléped a Kidrón patakját, meg fogsz halni, és véred a saját fejedre száll!
38 Simei ezt felelte a királynak: Jól van. Úgy cselekszik szolgád, ahogyan parancsolja az én uram, a király. És jó ideig ott lakott Simei Jeruzsálemben.
39 Három év múlva azonban Simeinek két rabszolgája elszökött Ákishoz, Maaká fiához, Gát királyához. Simeinek hírül hozták, hogy a rabszolgái Gátban vannak.
40 Elindult tehát Simei, miután fölnyergelte szamarát, és elment Gátba Ákishoz, hogy megkeresse rabszolgáit. Elment Simei, és visszahozta rabszolgáit Gátból.
41 Jelentették azonban Salamonnak, hogy Simei elment Jeruzsálemből Gátba, és vissza is tért.
42 Ekkor hívatta a király Simeit, és ezt mondta neki: Hát nem eskettelek meg téged az ÚRra, és nem figyelmeztettelek, hogy ha elmégy, és bárhova távozol, tudd meg, hogy meg kell halnod?! Te azt felelted nekem: Jól van, engedelmeskedem.
43 Miért nem tartottad meg az ÚRra tett esküt és a parancsot, amit parancsoltam neked?
44 Majd ezt mondta a király Simeinek: Tudod te, és jól emlékszel mindarra a rosszra, amit apámmal, Dáviddal szemben elkövettél. Most majd visszahárítja fejedre gonoszságodat az ÚR.
45 Salamon király pedig áldott lesz, és Dávid trónja erősen fog állni az ÚR előtt örökké.
46 És parancsot adott a király Benájának, Jójádá fiának, az pedig elment, leterítette Simeit, és az meghalt. És megerősödött a királyi hatalom Salamon kezében.