1 Certo dia, o Senhor Deus disse a Jonas, filho de Amitai:
2 — Apronte-se, vá à grande cidade de Nínive e grite contra ela, porque a maldade daquela gente chegou aos meus ouvidos.
3 Jonas se aprontou, mas fugiu do Senhor, indo na direção contrária. Ele desceu a Jope e ali encontrou um navio que estava de saída para a Espanha. Pagou a passagem e embarcou a fim de viajar com os marinheiros para a Espanha, para longe do Senhor. 4 No entanto, Deus mandou um forte vento, e houve uma tempestade no mar. Era tão violenta, que o navio estava em perigo de se partir ao meio. 5 Os marinheiros ficaram com muito medo e gritavam por socorro, cada um ao seu deus. E, para que o navio ficasse mais leve, jogaram a carga no mar. Porém Jonas tinha descido ao porão e ali havia se deitado e caído num sono profundo.
6 O capitão do navio o encontrou ali e disse:
— Como é que você está aí dormindo? Levante-se e peça socorro ao seu deus. Pode ser que ele tenha pena de nós e não deixe a gente morrer.
7 Os marinheiros disseram uns aos outros:
— Vamos tirar a sorte para descobrir quem é o culpado de estarmos neste perigo.
Eles fizeram isso, e o nome de Jonas foi sorteado. 8 Então lhe perguntaram:
— Agora diga: quem é o culpado de tudo isso? O que você está fazendo aqui? De onde você vem? De que país você é, e qual é o seu povo?
9 — Eu sou hebreu — respondeu Jonas — e adoro o Senhor, o Deus do céu, que fez o mar e a terra.
10 Em seguida, Jonas contou que estava fugindo de Deus, o Senhor. Aí os marinheiros ficaram mais apavorados ainda e disseram:
— Veja só o que você fez!
11 A tempestade piorava cada vez mais, de modo que os marinheiros perguntaram a Jonas:
— Que devemos fazer com você para que o mar se acalme?
12 Jonas respondeu:
— Vocês me peguem e joguem no mar, que ele ficará calmo. Pois eu sei que foi por minha culpa que esta terrível tempestade caiu sobre vocês.
13 Em vez de fazerem isso, os marinheiros começaram a remar com toda a força, tentando levar o navio para a praia; porém não conseguiam nada porque a tempestade piorava ainda mais. 14 Então oraram bem alto, assim:
— Ó Senhor Deus, não nos castigues com a morte, por tirarmos a vida deste homem. Pois és tu, ó Senhor, quem está fazendo isso, e o que está acontecendo é da tua vontade.
15 Em seguida, os marinheiros pegaram Jonas e o jogaram no mar, e logo o mar se acalmou. 16 Eles ficaram com tanto medo do Senhor, que lhe ofereceram um sacrifício e lhe fizeram promessas.
17 O Senhor ordenou que um grande peixe engolisse Jonas. E ele ficou dentro do peixe três dias e três noites.
1 Így szólt az ÚR igéje Jónáshoz, Amittaj fiához:
2 Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre!
3 El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az ÚR elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az ÚR elől.
4 Az ÚR azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek.
5 Félelem fogta el a hajósokat; mindegyik a maga istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyebbé tegyék azt. Jónás pedig lement a hajó mélyébe, és ott feküdt mély álomba merülve.
6 De odament hozzá a hajóskapitány, és így szólt hozzá: Mi van veled, hogy ilyen mélyen alszol? Kelj föl, kiálts Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el!
7 Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett.
8 Akkor így beszéltek hozzá: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy?
9 Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az URat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta.
10 Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az ÚR elől menekül - mert Jónás elmondta nekik - és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?!
11 Majd ezt kérdezték tőle: Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjék körülöttünk a tenger? Mert a tenger egyre viharosabb lett.
12 Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar rátok.
13 Az emberek azonban igyekeztek visszaevezni a szárazföldre, de nem tudtak, mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük.
14 Ekkor így kiáltottak az ÚRhoz: Jaj, URam, ne vesszünk el emiatt az ember miatt, ne terheljen bennünket ártatlan vér! Mert te, URam, azt teszed, amit akarsz!
15 Azzal fogták Jónást, beledobták a tengerbe; a tenger háborgása pedig megszűnt.
16 Ezért az emberek nagy félelemmel félték az URat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az ÚRnak.
17 Az ÚR azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában.