1 En ce temps-là, Ézéchias fut malade à la mort; et le prophète Ésaïe, fils d'Amots, vint vers lui et lui dit: Ainsi a dit l'Éternel: mets ordre à ta maison, car tu vas mourir, et tu ne vivras plus.
2 Alors Ézéchias tourna son visage contre la muraille et pria l'Éternel,
3 Et il dit: O Éternel, souviens-toi que j'ai marché devant ta face avec fidélité et intégrité de cœur, et que j'ai fait ce qui est agréable à tes yeux! Et Ézéchias répandit beaucoup de larmes.
4 Alors la parole de l'Éternel fut adressée à Ésaïe, en ces mots:
5 Va, et dis à Ézéchias: Ainsi a dit l'Éternel, le Dieu de David, ton père: j'ai entendu ta prière, j'ai vu tes larmes; voici, je vais ajouter quinze années à tes jours.
6 Et je te délivrerai, toi et cette ville, de la main du roi d'Assyrie; je protégerai cette ville.
7 Et ceci te sera, de la part de l'Éternel, le signe que l'Éternel accomplira la parole qu'il a prononcée:
8 Voici, je ferai retourner l'ombre par les degrés qu'elle a déjà parcourus aux degrés d'Achaz, de dix degrés en arrière, avec le soleil. Et le soleil rétrograda de dix degrés par les degrés qu'il avait parcourus.
9 Cantique d'Ézéchias, roi de Juda, lorsqu'il fut malade et qu'il guérit de sa maladie.
10 Je disais: Quand mes jours sont tranquilles, je m'en vais aux portes du Sépulcre: je suis privé du reste de mes années!
11 Je disais: Je ne verrai plus l'Éternel, l'Éternel dans la terre des vivants. Je ne verrai plus aucun homme parmi les habitants du monde.
12 Ma durée est enlevée; elle est transportée loin de moi comme une tente de berger. Ma vie est coupée; je suis retranché comme la toile que le tisserand détache de la trame. Du matin au soir tu m'auras enlevé!
13 Je pensais en moi-même jusqu'au matin: Comme un lion, il brisera tous mes os. Du matin au soir tu m'auras enlevé!
14 Je murmurais comme la grue et l'hirondelle; je gémissais comme la colombe. Mes yeux se lassaient à regarder en haut: Éternel, je suis en détresse, garantis-moi!
15 Que dirai-je? Il m'a parlé, et c'est lui qui l'a fait. Je marcherai humblement tout le reste de mes années, à cause de l'amertume de mon âme.
16 Seigneur, c'est par là qu'on a la vie, c'est là tout ce qui fait la vie de mon âme! Tu me guéris, tu me rends la vie.
17 Voici, ma grande amertume est changée en prospérité; tu as retiré mon âme de la fosse de destruction; car tu as jeté tous mes péchés derrière ton dos.
18 Le Sépulcre ne te louera point, la mort ne te célébrera point; ceux qui descendent au tombeau ne s'attendent plus à ta fidélité.
19 Mais le vivant, le vivant te célébrera, comme je fais aujourd'hui; le père fera connaître aux enfants ta fidélité.
20 L'Éternel est mon libérateur! Nous ferons résonner nos cantiques, tous les jours de notre vie, dans la maison de l'Éternel.
21 Or Ésaïe avait dit: Qu'on prenne une masse de figues, et qu'on l'étende sur l'ulcère, et il guérira.
22 Et Ézéchias dit: Quel signe aurai-je, que je monterai à la maison de l'Éternel?
1 Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz!
2 És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak,
3 És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én elõtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó elõtted, azt mûveltem! és sírt Ezékiás keservesen.
4 És lõn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván:
5 Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendõt adok.
6 És az assiriai király kezébõl megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost!
7 Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott:
8 Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult.
9 Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségébõl fölgyógyult.
10 Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtõl!
11 Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élõk földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt.
12 [Por]sátorom lerontatik, és elmegy tõlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltõl estig végzesz velem!
13 Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltõl estig végzesz velem!
14 Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erõszak rajtam, szabadíts meg!
15 Mit mondjak? hogy szólott nékem és Õ azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserûsége után!
16 Oh Uram! ezek által él [minden!] és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet!
17 Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserûség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak vermébõl, mert hátad mögé vetetted minden bûneimet!
18 Mert nem a sír dicsõít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hûségedre nem a sírverembe szállók várnak!
19 Ki él, ki él, csak az dicsõít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hûségedet!
20 Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában!
21 Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon.
22 És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába?