1 Kuule, Israelin kansa, mitä Herra sinulle puhuu!
2 Näin sanoo Herra: -- Älkää omaksuko vieraiden kansojen tapoja, älkää peläten tuijottako taivaan merkkejä, niin kuin nuo pakanat tekevät.
3 Heidän uskomuksensa ovat typeriä kuvitelmia. He kaatavat metsästä puun, ja puuseppä muodostelee sen taltallaan,
4 hän koristelee sen hopealla ja kullalla ja kiinnittää sen paikoilleen vasaralla ja nauloilla, ettei se kaadu. Tällaisia ovat heidän jumalansa.
5 Ne ovat kuin linnunpelättimet kurkkumaalla, eivät ne osaa puhua. Ne eivät pysty liikkumaan itse, niitä täytyy kantaa paikasta toiseen. Älkää pelätkö niitä, eivät ne tee teille pahaa, mutta ei niistä apuakaan ole.
6 -- Herra, kukaan ei ole sinun vertaisesi! Sinä olet suuri, suuri ja voimallinen on sinun nimesi.
7 Kuka ei pelkäisi sinua, kansojen kuningas! Sinulle kuuluu kunnia. Ei ole ketään sinun vertaistasi koko maailman viisaiden joukossa, ei ketään yhdessäkään valtakunnassa!
8 Tyhmiä ja mielettömiä ovat vieraat kansat, tyhjiä ovat niiden jumalien opit. Nuo jumalat on tehty puusta,
9 taottu Tarsisin hopeasta ja Ufasin kullasta, puuseppä ja kultaseppä ovat yhdessä ne valmistaneet. Ne on puettu siniseen ja punaiseen purppuraan, ja kaikki ne ovat taidokasta tekoa.
10 Mutta vain Herra on Jumala, hän on elävä Jumala ja ikuinen kuningas. Hänen vihastaan maa vapisee, kansat eivät kestä hänen kiivauttaan.
12 Herra on voimallaan luonut maailman, asettanut viisaudellaan maan paikoilleen, levittänyt taivaan taidollaan.
13 Kun hän käskee, taivaan vedet alkavat kohista. Hän nostaa pilvet maan ääristä, lähettää salamat tekemään tietä sateelle, tuo tuulen kammioistaan.
14 Ei kukaan voi tätä käsittää. Jumalankuvat saattavat tekijänsä häpeään, valetut patsaat ovat pelkkää harhaa, ei niissä ole henkeä.
15 Ne ovat arvottomia, naurettavia tekeleitä! Kun tilinteon hetki tulee, ne eivät kestä.
16 Niiden kaltainen ei ole Jaakobin Jumala. Hän on luonut kaiken, ja Israel on hänen oma kansansa. Hänen nimensä on Herra Sebaot.
17 Sitokaa nyyttinne, Jerusalemin asukkaat, te joudutte lähtemään pois maasta. Kaupunkinne on uhattuna.
18 Näin sanoo Herra: -- Nyt riittää. Nyt minä linkoan pois tämän maan asukkaat. Minä ajan heidät ahtaalle, jotta he havahtuisivat ja huutaisivat:
20 Mutta telttani on nyt hävitetty, telttaköydet katkaistu. Lapseni ovat lähteneet pois, heitä ei enää ole. Ei ole ketään pystyttämässä telttaani, pingottamassa telttakankaita.
22 Kuuletteko äänen? Se lähenee! Kumisten ja jymisten kiitää vihollinen pohjoisesta. Se iskee Juudan kaupunkeihin ja tekee ne autioiksi, sakaalien lymypaikoiksi.
24 Kurita minua, Herra, mutta älä kohtuuttomasti! Älä vihastu minuun, muuten minusta tulee loppu.
1 Halljátok meg a szót, a mit az Úr szól néktek, Izráel háza!
2 Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi jelektõl ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól!
3 Mert a népek bálványai [csupa] hiábavalóság, hiszen az erdõ fájából vágják azt; ács-mester kezei készítik bárddal.
4 Ezüsttel és aranynyal megékesíti azt, szegekkel és põrölyökkel megerõsítik, hogy le ne essék.
5 Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják õket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tõlök, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek!
6 Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy és nagy a te neved a [te] hatalmadért!
7 Ki ne félne tõled, nemzetek királya? Bizony tiéd a tisztelet, mert a nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában sincs hozzád hasonló!
8 Mind egyig balgatagok és bolondok; hiábavalóságokra tanít; fa az.
9 Társisból hozott lapított ezüst és Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetök kék és piros bíbor; mesterek munkája valahány.
10 De az Úr igaz Isten, élõ Isten õ, és örökkévaló király; az õ haragja elõtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az õ felindulását.
11 (Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, a kik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földrõl és az ég alól!)
12 Õ teremtette a földet az õ erejével, õ alkotta a világot az õ bölcseségével, és õ terjesztette ki az egeket az õ értelmével.
13 Szavára víz-zúgás [támad] az égben, és felhõk emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esõnek, és kihozza a szelet az õ rejtekhelyébõl.
14 Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az õ öntött képével, mert hazugság az õ öntése, és nincsen azokban lélek.
15 Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az õ megfenyíttetésök idején!
16 Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója õ, és Izráel az õ örökségének pálczája; Seregek Ura az õ neve!
17 Gyûjtsd össze a földrõl a te árúidat, a ki erõsített városban lakozol!
18 Mert ezt mondja az Úr: Ímé, én elvetem ezúttal e föld lakosait, és megsanyargatom õket, hogy megtaláljanak.
19 Jaj nékem az én romlásom miatt, gyógyíthatatlan az én sebem! De azt mondom [mégis:] Bizony ilyen az én vereségem, és szenvedem azt!
20 Sátorom elpusztíttatott, köteleim mind elszakadoztak, fiaim elszakadtak tõlem és oda vannak õk; nincs többé, a ki kifeszítse sátoromat, és felvonja kárpitjaimat!
21 Mert oktalanok voltak a pásztorok, és nem keresték az Urat; ezért nem lettek szerencsésekké, és minden nyájuk szétszóratott.
22 A hír hangja ímé megjött, és nagy zúgás [kél] észak földe felõl, hogy pusztává tegyék Júdának városait, és sakálok tanyájává.
23 Tudom Uram, hogy az embernek nincs hatalmában az õ útja, és egyetlen járókelõ sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!
24 Fenyíts meg engem, Uram, de mértékkel, nem haragodban, hogy szét ne morzsolj engem!
25 Öntsd ki haragodat ama nemzetekre, a melyek nem ismernek téged, és ama nemzetségekre, a melyek nem hívják segítségül a te nevedet; mert megették Jákóbot, bizony megették õt, és elemésztették õt, és lakóhelyét elpusztították!