1 Disse-me mais: Filho do homem, come o que achares; come este rolo, e vai falar à casa de Israel.2 Eu abri, pois, a minha boca, e ele me deu a comer o rolo.3 Então me disse: Filho do homem, dá de comer ao teu ventre, e enche as tuas entranhas deste rolo que eu te dou. Eu o comi; e ele era, na minha boca, doce como o mel.4 Disse-me ainda: Filho do homem, vai ter com a casa de Israel, e com as minhas palavras fala a eles.5 Pois não és enviado a um povo de estranho falar e de linguagem difícil, mas à casa de Israel;6 não a muitos povos de estrannho falar e de linguagem difícil, cujas palavras não possas entender. Certamente se eu te enviasse aos tais, eles te escutariam.7 A casa de Israel, porém, não te quer escutar, porque não me quer escutar a mim. Pois toda a casa de Israel é duma fronte desavergonhada e dum coração obstinado.8 Eis que fiz duro o teu rosto contra os seus rostos e dura a tua fronte contra as suas frontes.9 Fiz a tua fronte como diamante, mais dura do que a pederneira. Não tenhas medo deles, nem te assustes com os seus semblantes, ainda que são casa rebelde.10 Disse-me mais: Filho do homem, mete no teu coração todas as minhas palavras que eu te falar, e ouve com os teus ouvidos.11 Vai ter com os do cativeiro, com os filhos do teu povo, e fala com eles e dize-lhes: Assim diz o Senhor Deus; quer queiram ouvir, quer não queiram.12 Então o espírito me levantou, e ouvi por detrás de mim a voz de grande estrondo dizer: Bendita seja a glória de Jeová desde a sua morada.13 Eu ouvi o ruído das asas das criaturas viventes, quando tocavam uma na outra, e o ruído das rodas ao lado delas, o ruído de grande estrondo.14 Assim me levantou o espírito, e me levou; eu me fui amargurado, na indignação do meu espírito, e a mão de Jeová era forte sobre mim.15 Então fui a Tel-Abibe, ao lugar onde habitavam, ter com os do cativeiro, os quais habitavam junto ao Quebar, e por sete dias sentei-me ali atônito no meio deles.16 Passados sete dias, veio a mim a palavra de Jeová, dizendo:17 Filho do homem, eu te dei por atalaia à casa de Israel; ouve, pois, da minha boca a palavra, e avisa-os da minha parte.18 Quando eu disser ao ímpio: Certamente morrerás; se não o avisares, nem falares para avisar ao ímpio que se desvie do seu mau caminho, a fim de salvares a sua vida; morrerá esse ímpio na sua iniqüidade, mas o seu sangue, da tua mão o requererei.19 Contudo se tu avisares o ímpio, e ele não se converter da sua maldade, nem do seu mau caminho, morrerá ele na sua iniqüidade; tu, porém, livraste a tua alma.20 Demais, quando o justo se desviar da sua justiça, e cometer a iniqüidade, e eu puser diante dele uma pedra de tropeço, ele morrerá; porque não o avisaste, morrerá no seu pecado, e não serão lembradas as suas ações de justiça que tem praticado; mas o seu sangue, da tua mão o requererei.21 Todavia se tu avisares o justo para que o justo não peque, e ele não pecar, certamente viverá, porque recebeu o aviso; e tu livraste a tua alma.22 A mão de Jeová estava ali sobre mim; e ele me disse: Levanta-te, sai ao vale, e lá falarei contigo.23 Então me levantei, e saí ao vale. Eis que estava ali a glória de Jeová, como a glória que vi junto ao rio Quebar; e caí com o rosto em terra.24 O espírito entrou em mim e pôs-me sobre os meus pés; ele falou comigo e me disse: Vai, encerra-te dentro da tua casa.25 Mas quanto a ti, filho do homem, eis que porão sobre ti cordas e com elas te ligarão, e tu não sairás por entre eles.26 Farei que a tua língua se pegue ao teu paladar, ficarás mudo, e não lhes servirás de repreendedor. Pois são casa rebelde.27 Mas quando eu falar contigo, abrirei a tua boca, e tu lhes dirás: Assim diz o Senhor Deus: O que ouve, ouça; e o que deixa de ouvir, deixa. Pois são casa rebelde.

1 És mondá nékem: Embernek fia! a mi elõtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, szólj az Izráel házának.2 Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet.3 És mondá nékem: Embernek fia! hasadat tartsd jól és belsõ részeidet töltsd meg ezzel a türettel, a melyet adok néked. És megevém azt, és lõn az én számban, mint az édes méz.4 És mondá nékem: Embernek fia! eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az én szavaimmal nékik.5 Mert nem valami homályos ajkú és nehéz nyelvû néphez küldetel te, hanem az Izráel házához.6 Nem sok népekhez, a kik homályos ajkúak és nehéz nyelvûek, kiknek nem érthetnéd beszédöket; bizony, ha õ hozzájok küldöttelek volna, õk hallgatnának reád.7 De az Izráel háza nem akar téged hallgatni, mert nem akarnak engem hallgatni, mert az egész Izráel háza kemény homlokú és megátalkodott szívû.8 Ímé keménynyé tettem orczádat, a milyen az õ orczájok, és keménynyé homlokodat, a milyen az õ homlokuk.9 Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tûzkõnél, tettem a te homlokodat; ne félj tõlök, és meg ne rettenj tekintetöktõl, mert pártos ház.10 És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, a melyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg.11 És eredj, menj el a foglyokhoz, a te néped fiaihoz, és szólj és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten, vagy hallják vagy nem.12 És fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: Áldott az Úrnak dicsõsége az õ helyérõl.13 És amaz állatok szárnyainak zúgását, a melyek egymást érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását, és nagy dörgés szavát.14 És a lélek fölemele és elragada engem, és elmenék, elkeseredvén haragjában az én lelkem, az Úrnak keze pedig rajtam erõs vala.15 És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, a kik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, õk [is] ott ülvén; és ott ülék hét nap némán õ közöttük.16 És lõn hét nap mulva az Úr szava hozzám, mondván:17 Embernek fia! õrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg õket az én nevemben.18 Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te õt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az õ gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevõ az õ vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedbõl kívánom meg.19 De ha te megintetted a hitetlent, és õ meg nem tért hitetlenségébõl és gonosz útjáról: õ az õ vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.20 És ha elfordul az igaz az õ igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: õ meg fog halni; ha meg nem intetted õt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedbõl kívánom meg.21 Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és õ nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.22 És lõn ott az Úrnak keze rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a völgybe, és ott szólok veled.23 Fölkelék azért és kimenék a völgybe és ímé ott áll vala az Úrnak dicsõsége, hasonlatos ahhoz a dicsõséghez, a melyet a Kébár folyó mellett láttam, és orczámra esém.24 És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra, és szóla hozzám és monda nékem: Menj be és zárd be magadat a te házadban.25 És te, oh embernek fia, ímé köteleket vetnek reád és azokkal megkötöznek téged, és ki nem mehetsz közikbe;26 Nyelvedet pedig én ragasztom ínyedhez, és néma leszel, hogy ne légy közöttök feddõzõ férfiú, mert õk pártos ház.27 Mikor pedig szólok veled, megnyitom a te szádat, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten; a ki hallja, hallja, a ki nem akarja, nem hallja, mert õk pártos ház.