1 A palavra de Jeová veio a Jonas, filho de Amitai, dizendo:2 Levanta-te, vai à grande cidade de Nínive, e clama contra ela; porque a sua malícia subiu à minha presença.3 Jonas, porém, levantou-se para fugir da presença de Jeová para Társis. Desceu a Jope, e achou um navio que ia para Társis: pagou, pois, a sua passagem, e embarcou nele para ir com eles a Társis da presença de Jeová.4 Mas Jeová lançou no mar um grande vento, e fez-se no mar uma grande tempestade, de sorte que o navio estava em perigo de se fazer em pedaços.5 Então os marinheiros tiveram medo, e clamavam cada um ao seu deus; e alijaram ao mar a carga que estava no navio, para o aliviarem. Jonas, porém, tinha descido ao interior do navio; e tendo-se deitado, dormia um profundo sono.6 Chegou-se a ele o piloto, e disse-lhe: Que estás fazendo, ó tu que dormes? levanta-te, clama ao teu Deus, a ver se acaso Deus se lembrará de nós, para que não pereçamos.7 Disseram uns aos outros: Vinde, e deitemos sortes, para sabermos por causa de quem nos acontece este mal. Deitaram, pois, sortes, e a sorte caiu sobre Jonas.8 Então lhe disseram: Dize-nos, por causa de quem nos acontece este mal. Qual é a tua ocupação? donde vens? qual é a tua terra? e de que povo és?9 Respondeu-lhes ele: Eu sou hebreu; e temo a Jeová, Deus do céu, que fez o mar e a terra.10 Então os homens ficaram possuídos de grande medo, e lhe disseram: Que é isso que fizeste? pois os homens souberam que ele fugia da presença de Jeová, porque lho havia dito.11 Disseram-lhe: Que te faremos nós, para que o mar cesse de se levantar contra nós? pois o mar se ia tornando cada vez mais tempestuoso.12 Respondeu-lhes: Levantai-me, e lançai-me no mar; assim cessará o mar de se levantar contra vós, porque eu sei que é por minha causa que vos sobreveio esta grande tempestade.13 Todavia os homens se esforçavam com os remos para tornar a ganhar a terra; porém não podiam, pois o mar se ia tornando cada vez mais tempestuoso contra eles.14 Por isso clamaram a Jeová e disseram: Rogamos-te, Jeová, que não pereçamos por causa da vida deste homem, e que não faças cair sobre nós o sangue inocente; pois tu Jeová, fizeste como foi do teu agrado.15 Levantaram, pois, a Jonas, e lançaram-no ao mar; e o mar cessou da sua fúria.16 Então os homens temeram em extremo a Jeová; ofereceram sacrifícios a Jeová, e fizeram votos.17 Jeová preparou um grande peixe que tragasse a Jonas, e Jonas esteve no ventre do peixe três dias e três noites.

1 És lõn az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván:2 Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!3 És felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna az Úr elõl. Leméne azért Jáfóba, és talála ott egy hajót, a mely méne Tarsisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne velök az Úr színe elõl.4 Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lõn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala.5 Megfélemlének azért a hajósok és kiáltának, kiki az õ istenéhez, és a hajóban lévõ holmit a tengerbe hányák, hogy könnyítsenek magukon. Jónás pedig leméne a hajó aljába, és lefeküdt és elaludt.6 De hozzáméne a kormányos mester, és mondá néki: Mi lelt, te nagy alvó? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez; hát ha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el!7 Egymásnak pedig ezt mondák: Jertek, vessünk sorsot, hogy megtudhassuk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? És sorsot vetének, és a sors Jónásra esék.8 Mondák azért néki: Kérünk, beszéld el nékünk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? Mi a te foglalkozásod és honnan jösz? Melyik a te hazád és miféle népbõl való vagy te?9 És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette.10 És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elõl fut, mivelhogy elbeszélé nékik.11 Mondák azután néki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a tenger háborgása növekedék.12 Õ pedig monda nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok.13 És erõlködtek azok az emberek, hogy visszajussanak a szárazra; de nem tudtak, mert a tenger háborgása növekedék ellenök.14 Kiáltának azért az Úrhoz, és mondák: Kérünk Uram, kérünk, ne veszszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Uram, úgy cselekedtél, a mint akartad!15 És felragadák Jónást és beveték õt a tengerbe, és megszûnék a tenger az õ háborgásától.16 Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának.17