Jó 29

1 Moreover, Job continued his parable, and said, Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:
2 Oh that I were as in months past, as in the days when God preserved me; Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!
3 When his candle shined upon my head, and when by his light I walked through darkness; Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;
4 As I was in the days of my youth, when the secret of God was upon my tabernacle; A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 When the Almighty was yet with me, when my children were about me; Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;
6 When I washed my steps with butter, and the rock poured me out rivers of oil; Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 When I went out to the gate through the city, when I prepared my seat in the street! Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 The young men saw me, and hid themselves: and the aged arose, and stood up. Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.
9 The princes refrained talking, and laid their hand on their mouth. A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 The nobles held their peace, and their tongue cleaved to the roof of their mouth. A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 When the ear heard me, then it blessed me; and when the eye saw me, it gave witness to me: Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.
12 Because I delivered the poor that cried, and the fatherless, and him that had none to help him. Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 The blessing of him that was ready to perish came upon me: and I caused the widow's heart to sing for joy. A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 I put on righteousness, and it clothed me: my judgment was as a robe and a diadem. Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 I was eyes to the blind, and feet was I to the lame. A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 I was a father to the poor: and the cause which I knew not I searched out. A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 And I broke the jaws of the wicked, and plucked the spoil out of his teeth. Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Then I said, I shall die in my nest, and I shall multiply my days as the sand. Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 My root was spread out by the waters, and the dew lay all night upon my branch. Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 My glory was fresh in me, and my bow was renewed in my hand. Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.
21 To me men gave ear, and waited, and kept silence at my counsel. Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 After my words they spoke not again; and my speech dropped upon them. Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.
23 And they waited for me as for the rain; and they opened their mouth wide as for the latter rain. Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 If I laughed on them, they believed it not; and the light of my countenance they cast not down. Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 I chose out their way, and sat chief, and dwelt as a king in the army, as one that comforteth the mourners. [Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.