Jó 7

1 Is there not an appointed time to man upon earth? are not his days also like the days of a hireling? Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 As a servant earnestly desireth the shadow, and as a hireling looketh for the reward of his work; A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:
3 So am I made to possess months of vanity, and wearisome nights are appointed to me. Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 When I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? and I am full of tossings to and fro to the dawning of the day. Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin is broken and become lothsome. Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.
6 My days are swifter than a weaver's shuttle, and are spent without hope. Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 O remember that my life is wind: my eye will no more see good. Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 The eye of him that hath seen me shall see me no more: thy eyes are upon me, and I am not. Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
9 As the cloud is consumed and vanisheth away: so he that goeth down to the grave shall come up no more. A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].
10 He shall return no more to his house, neither shall his place know him any more. Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.
11 Therefore I will not restrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul. Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.
12 Am I a sea, or a whale, that thou settest a watch over me? Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?
13 When I say, My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaint; Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Then thou scarest me with dreams, and terrifiest me through visions: Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 So that my soul chooseth strangling, and death rather than my life. Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 I lothe it; I would not live always: let me alone; for my days are vanity. Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.
17 What is man, that thou shouldst magnify him? and that thou shouldst set thy heart upon him? Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 And that thou shouldst visit him every morning, and try him every moment? Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.
19 How long wilt thou not depart from me, nor let me alone till I swallow my spittle? Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 I have sinned; what shall I do to thee, O thou preserver of men? why hast thou set me as a mark against thee, so that I am a burden to myself? Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 And why dost thou not pardon my transgression, and take away my iniquity? for now shall I sleep in the dust; and thou shalt seek me in the morning, but I shall not be. És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.