1 Então, Satanás se levantou contra Israel e incitou a Davi a levantar o censo de Israel. 2 Disse Davi a Joabe e aos chefes do povo: Ide, levantai o censo de Israel, desde Berseba até Dã; e trazei-me a apuração para que eu saiba o seu número. 3 Então, disse Joabe: Multiplique o Senhor, teu Deus, a este povo cem vezes mais; porventura, ó rei, meu senhor, não são todos servos de meu senhor? Por que requer isso o meu senhor? Por que trazer, assim, culpa sobre Israel? 4 Porém a palavra do rei prevaleceu contra Joabe; pelo que saiu Joabe e percorreu todo o Israel; então, voltou para Jerusalém. 5 Deu Joabe a Davi o recenseamento do povo; havia em Israel um milhão e cem mil homens que puxavam da espada; e em Judá eram quatrocentos e setenta mil homens que puxavam da espada. 6 Porém os de Levi e Benjamim não foram contados entre eles, porque a ordem do rei foi abominável a Joabe.

7 Tudo isto desagradou a Deus, pelo que feriu a Israel. 8 Então, disse Davi a Deus: Muito pequei em fazer tal coisa; porém, agora, peço-te que perdoes a iniquidade de teu servo, porque procedi mui loucamente. 9 Falou, pois, o Senhor a Gade, o vidente de Davi, dizendo: 10 Vai e dize a Davi: Assim diz o Senhor: Três coisas te ofereço; escolhe uma delas, para que ta faça. 11 Veio, pois, Gade a Davi e lhe disse: Assim diz o Senhor: Escolhe o que queres: 12 ou três anos de fome, ou que por três meses sejas consumido diante dos teus adversários, e a espada de teus inimigos te alcance, ou que por três dias a espada do Senhor, isto é, a peste na terra, e o Anjo do Senhor causem destruição em todos os territórios de Israel; vê, pois, agora, que resposta hei de dar ao que me enviou. 13 Então, disse Davi a Gade: Estou em grande angústia; caia eu, pois, nas mãos do Senhor, porque são muitíssimas as suas misericórdias, mas nas mãos dos homens não caia eu.

14 Então, enviou o Senhor a peste a Israel; e caíram de Israel setenta mil homens. 15 Enviou Deus um anjo a Jerusalém, para a destruir; ao destruí-la, olhou o Senhor, e se arrependeu do mal, e disse ao anjo destruidor: Basta, retira, agora, a mão. O Anjo do Senhor estava junto à eira de Ornã, o jebuseu. 16 Levantando Davi os olhos, viu o Anjo do Senhor, que estava entre a terra e o céu, com a espada desembainhada na mão estendida contra Jerusalém; então, Davi e os anciãos, cobertos de panos de saco, se prostraram com o rosto em terra. 17 Disse Davi a Deus: Não sou eu o que disse que se contasse o povo? Eu é que pequei, eu é que fiz muito mal; porém estas ovelhas que fizeram? Ah! Senhor, meu Deus, seja, pois, a tua mão contra mim e contra a casa de meu pai e não para castigo do teu povo.

18 Então, o Anjo do Senhor disse a Gade que mandasse Davi subir para levantar um altar ao Senhor, na eira de Ornã, o jebuseu. 19 Subiu, pois, Davi, segundo a palavra de Gade, que falara em nome do Senhor. 20 Virando-se Ornã, viu o Anjo; e esconderam-se seus quatro filhos que estavam com ele. Ora, Ornã estava debulhando trigo. 21 Quando Davi vinha chegando a Ornã, este olhou, e o viu e, saindo da eira, se inclinou diante de Davi, com o rosto em terra. 22 Disse Davi a Ornã: Dá-me este lugar da eira a fim de edificar nele um altar ao Senhor, para que cesse a praga de sobre o povo; dá-mo pelo seu devido valor. 23 Então, disse Ornã a Davi: Tome-a o rei, meu senhor, para si e faça dela o que bem lhe parecer; eis que dou os bois para o holocausto, e os trilhos, para a lenha, e o trigo, para oferta de manjares; dou tudo. 24 Tornou o rei Davi a Ornã: Não; antes, pelo seu inteiro valor a quero comprar; porque não tomarei o que é teu para o Senhor, nem oferecerei holocausto que não me custe nada. 25 Davi deu a Ornã por aquele lugar a soma de seiscentos siclos de ouro. 26 Edificou ali um altar ao Senhor, ofereceu nele holocaustos e sacrifícios pacíficos e invocou o Senhor, o qual lhe respondeu com fogo do céu sobre o altar do holocausto. 27 O Senhor deu ordem ao Anjo, e ele meteu a sua espada na bainha.

28 Vendo Davi, naquele mesmo tempo, que o Senhor lhe respondera na eira de Ornã, o jebuseu, sacrificou ali. 29 Porque o tabernáculo do Senhor, que Moisés fizera no deserto, e o altar do holocausto estavam, naquele tempo, no alto de Gibeão. 30 Davi não podia ir até lá para consultar a Deus, porque estava atemorizado por causa da espada do Anjo do Senhor.

1 Támada pedig a Sátán Izráel ellen, és felindítá Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt.2 Monda azért Dávid Joábnak és a nép elõljáróinak: Menjetek el, számláljátok meg Izráelt, Beersebától fogva Dánig: és hozzátok hozzám, hadd tudjam számát.3 Akkor monda Joáb: Az Úr száz ennyivel szaporítsa meg az õ népét, a mennyien vannak. Avagy nem mind a te szolgáid-é azok, uram, király? S miért tudakozza ezt az én uram? Miért lenne Izráelnek büntetésére.4 De a király szava erõsebb volt a Joábénál. Elméne azért Joáb, és bejárta egész Izráelt; azután megtért Jeruzsálembe.5 És megjelenté Joáb a megszámlált népnek számát Dávidnak. És volt az egész Izráel [népének száma] ezerszer ezer és százezer fegyverfogható férfi. A Júda fiai [közül] pedig négyszázhetvenezer fegyverfogható férfi.6 A Lévi és Benjámin fiait azonban nem számlálta közéjök; mert sehogy sem tetszett Joábnak a király parancsolata.7 Sõt az Istennek sem tetszék e dolog, melyért meg is veré Izráelt.8 Monda pedig Dávid az Istennek: Igen vétkeztem, hogy ezt mûvelém: most azért bocsásd meg a te szolgád vétkét, mert felette esztelenül cselekedtem!9 Akkor szóla az Úr Gádnak, a Dávid prófétájának, mondván:10 Eredj el, szólj Dávidnak ekképen: Ezt mondja az Úr: Három dolgot teszek elõdbe, válaszsz magadnak azok közül egyet, hogy azt cselekedjem veled.11 Elméne azért Gád [próféta] Dávidhoz, és monda néki: Ezt mondja az Úr: válaszsz magadnak!12 Vagy három esztendeig való éhséget, vagy hogy három hónapig emésztessél ellenségeid által és a te ellenséged fegyvere legyen rajtad; vagy az Úr fegyvere és a döghalál három napig [kegyetlenkedjék] földedben és az Úr angyala pusztítson Izráel minden határaiban! Azért lássad most, mit feleljek annak, a ki engem hozzád küldött.13 És monda Dávid Gádnak: Nagy az én szorongattatásom! Hadd essem inkább az Úr kezébe (mert igen nagy az õ irgalmassága) és ne essem emberek kezébe!14 Bocsáta azért az Úr döghalált Izráelre; és meghalának Izráel közül hetvenezeren.15 Bocsáta annakfelette angyalt az Úr Jeruzsálemre, hogy elpusztítaná azt. És mikor vágná [a népet], meglátá az Úr és könyörüle az [õ] veszedelm[ökö]n; és monda a pusztító angyalnak: Elég immár, szünjél meg. Az Úrnak angyala pedig áll vala a Jebuzeus Ornánnak szérûjénél.16 Akkor Dávid felemelé az õ szemeit, és látá az Úr angyalát állani a föld és az ég között, kivont kardja a kezében, a melyet Jeruzsálem ellen emelt vala fel. Leesék azért Dávid és a vének is, zsákba öltözvén, az õ orczájokra.17 És monda Dávid az Istennek: Nemde nem én számláltattam-é meg a népet? Én vagyok, a ki vétkeztem és igen gonoszul cselekedtem! De ez a nyáj mit tett? óh én Uram Istenem forduljon ellenem a te kezed és az én házam népe ellen, és ne legyen a te népeden a csapás.18 Akkor szóla az Úr angyala Gádnak, hogy megmondja Dávidnak, hogy menjen fel Dávid és építsen oltárt az Úrnak a Jebuzeus Ornán szérûjén.19 Felméne azért Dávid a Gád beszéde szerint, melyet az Úr nevében szólott vala.20 Mikor pedig Ornán hátratekintvén, látta az angyalt, õ és az õ négy fia, a kik vele valának, elrejtõzének (Ornán pedig búzát csépel vala).21 És juta Dávid Ornánhoz. Mikor pedig feltekintett vala Ornán, meglátta Dávidot, és kimenvén a szérûrõl, meghajtá magát Dávid elõtt, arczczal a földre.22 És monda Dávid Ornánnak: Add nékem e szérûhelyet, hogy építsek oltárt rajta az Úrnak; igaz árán adjad nékem azt, hogy megszünjék e csapás a népen.23 Monda Ornán Dávidnak: Legyen a tied, és az én uram, a király azt cselekedje, a mi néki tetszik; sõt az ökröket is oda adom égõáldozatul, és fa helyett a cséplõszerszámokat, a gabonát pedig ételáldozatul; mindezeket [ajándékul] adom.24 És monda Dávid király Ornánnak: Nem úgy, hanem igaz áron akarom megvenni tõled; mert a mi a tied, nem veszem el [tõled] az Úrnak és nem akarok égõáldozattal áldozni néki a máséból.25 Ada azért Dávid Ornánnak a szérûért hatszáz arany siklust.26 És építe ott oltárt Dávid az Úrnak, és áldozék égõ- és hálaáldozatokkal és segítségül hívá az Urat, a ki meghallgatá õt, mennybõl tüzet [bocsátván] az égõáldozat oltárára.27 És parancsola az Úr az angyalnak; és betevé az õ kardját hüvelyébe.28 Abban az idõben, mikor látta Dávid, hogy az Úr õt meghallgatta a Jebuzeus Ornán szérûjén, áldozék ott.29 (Az Úr sátora pedig, a melyet csinált vala Mózes a pusztában, és az égõáldozat oltára is akkor Gibeon magaslatán vala.30 És Dávid nem mehetett fel oda, hogy az Istent megengesztelje, mert igen megrettent volt az Úr angyalának kardjától.)