1 Ouve, ó Israel, tu passas, hoje, o Jordão para entrares a possuir nações maiores e mais fortes do que tu; cidades grandes e amuralhadas até aos céus; 2 povo grande e alto, filhos dos anaquins, que tu conheces e de que já ouvistes: Quem poderá resistir aos filhos de Enaque? 3 Sabe, pois, hoje, que o Senhor, teu Deus, é que passa adiante de ti; é fogo que consome, e os destruirá, e os subjugará diante de ti; assim, os desapossarás e, depressa, os farás perecer, como te prometeu o Senhor.

4 Quando, pois, o Senhor, teu Deus, os tiver lançado de diante de ti, não digas no teu coração: Por causa da minha justiça é que o Senhor me trouxe a esta terra para a possuir, porque, pela maldade destas gerações, é que o Senhor as lança de diante de ti. 5 Não é por causa da tua justiça, nem pela retitude do teu coração que entras a possuir a sua terra, mas pela maldade destas nações o Senhor, teu Deus, as lança de diante de ti; e para confirmar a palavra que o Senhor, teu Deus, jurou a teus pais, Abraão, Isaque e Jacó.

6 Sabe, pois, que não é por causa da tua justiça que o Senhor, teu Deus, te dá esta boa terra para possuí-la, pois tu és povo de dura cerviz. 7 Lembrai-vos e não vos esqueçais de que muito provocastes à ira o Senhor, vosso Deus, no deserto; desde o dia em que saístes do Egito até que chegastes a este lugar, rebeldes fostes contra o Senhor; 8 pois, em Horebe, tanto provocastes à ira o Senhor, que a ira do Senhor se acendeu contra vós para vos destruir. 9 Subindo eu ao monte a receber as tábuas de pedra, as tábuas da aliança que o Senhor fizera convosco, fiquei no monte quarenta dias e quarenta noites; não comi pão, nem bebi água. 10 Deu-me o Senhor as duas tábuas de pedra, escritas com o dedo de Deus; e, nelas, estavam todas as palavras segundo o Senhor havia falado convosco no monte, do meio do fogo, estando reunido todo o povo. 11 Ao fim dos quarenta dias e quarenta noites, o Senhor me deu as duas tábuas de pedra, as tábuas da aliança. 12 E o Senhor me disse: Levanta-te, desce depressa daqui, porque o teu povo, que tiraste do Egito, já se corrompeu; cedo se desviou do caminho que lhe ordenei; imagem fundida para si fez.

13 Falou-me ainda o Senhor, dizendo: Atentei para este povo, e eis que ele é povo de dura cerviz. 14 Deixa-me que o destrua e apague o seu nome de debaixo dos céus; e te faça a ti nação mais forte e mais numerosa do que esta. 15 Então, me virei e desci do monte; e o monte ardia em fogo; as duas tábuas da aliança estavam em ambas as minhas mãos. 16 Olhei, e eis que havíeis pecado contra o Senhor, vosso Deus; tínheis feito para vós outros um bezerro fundido; cedo vos desviastes do caminho que o Senhor vos ordenara. 17 Então, peguei as duas tábuas, e as arrojei das minhas mãos, e as quebrei ante os vossos olhos. 18 Prostrado estive perante o Senhor, como dantes, quarenta dias e quarenta noites; não comi pão e não bebi água, por causa de todo o vosso pecado que havíeis cometido, fazendo mal aos olhos do Senhor, para o provocar à ira. 19 Pois temia por causa da ira e do furor com que o Senhor tanto estava irado contra vós outros para vos destruir; porém ainda esta vez o Senhor me ouviu. 20 O Senhor se irou muito contra Arão para o destruir; mas também orei por Arão ao mesmo tempo. 21 Porém tomei o vosso pecado, o bezerro que tínheis feito, e o queimei, e o esmaguei, moendo-o bem, até que se desfez em pó; e o seu pó lancei no ribeiro que descia do monte.

22 Também em Taberá, em Massá e em Quibrote-Hataavá provocastes muito a ira do Senhor. 23 Quando também o Senhor vos enviou de Cades-Barneia, dizendo: Subi e possuí a terra que vos dei, rebeldes fostes ao mandado do Senhor, vosso Deus, e não o crestes, e não obedecestes à sua voz. 24 Rebeldes fostes contra o Senhor, desde o dia em que vos conheci.

25 Prostrei-me, pois, perante o Senhor e, quarenta dias e quarenta noites, estive prostrado; porquanto o Senhor dissera que vos queria destruir. 26 Orei ao Senhor, dizendo: Ó Senhor Deus! Não destruas o teu povo e a tua herança, que resgataste com a tua grandeza, que tiraste do Egito com poderosa mão. 27 Lembra-te dos teus servos Abraão, Isaque e Jacó; não atentes para a dureza deste povo, nem para a sua maldade, nem para o seu pecado, 28 para que o povo da terra donde nos tiraste não diga: Não tendo podido o Senhor introduzi-los na terra de que lhes tinha falado e porque os aborrecia, os tirou para matá-los no deserto. 29 Todavia, são eles o teu povo e a tua herança, que tiraste com a tua grande força e com o braço estendido.

1 Halljad Izráel, te általmégy ma a Jordánon, hogy bemenvén, örökségül bírj náladnál nagyobb és erõsebb népeket, nagy és az égig megerõsített városokat;2 Nagy és szálas népet, Anák-fiakat, a kikrõl magad is tudod és magad is hallottad: kicsoda állhat meg Anák fiai elõtt?3 Tudd meg azért e mai napon, hogy az Úr, a te Istened az, a ki átmegy elõtted mint emésztõ tûz, õ törli el azokat, és õ alázza meg azokat te elõtted; és kiûzöd, és hamar elveszted õket, a miképen az Úr megmondotta néked.4 Mikor azért kiûzi az Úr, a te Istened azokat te elõled, ne szólj a te szívedben, mondván: Az én igazságomért hozott be engem az Úr, hogy örökségül bírjam ezt a földet; holott e népeket az õ istentelenségökért ûzi ki te elõled az Úr;5 Nem a te igazságodért, sem a te szívednek igaz voltáért mégy te be az õ földük bírására; hanem az Úr, a te Istened e népeknek istentelenségéért ûzi ki õket elõled, hogy megerõsítse az ígéretet, a mely felõl megesküdt az Úr a te atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.6 Tudd meg azért, hogy az Úr, a te Istened nem a te igazságodért adja néked ezt a jó földet birtokul, mert kemény nyakú nép vagy te!7 Emlékezzél meg róla, és el ne felejtsed azokat, a mikkel haragra indítottad az Urat, a te Istenedet a pusztában! A naptól fogva, a melyen kijöttél Égyiptom földébõl, mind addig, míglen e helyre jutottatok, az Úr ellen tusakodtatok vala.8 Már a Hóreben haragra indítátok az Urat, és annyira megharaguvék reátok az Úr, hogy el akara veszteni titeket.9 Mikor felmegyek vala a hegyre, hogy átvegyem a kõtáblákat, a szövetségnek tábláit, a melyet az Úr kötött vala veletek, és a hegyen maradtam vala negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem ettem, sem vizet nem ittam vala.10 Akkor átadá nékem az Úr a két kõtáblát, a melyek az Isten ujjával valának beírva, és rajtok valának mind amaz ígék, a melyeket mondott vala az Úr néktek a hegyen a tûz közepébõl, a gyülekezésnek napján.11 És mikor a negyven nap és negyven éj elmultával átadá az Úr nékem a két kõtáblát, a szövetségnek tábláit;12 Akkor monda az Úr nékem: Kelj fel, hamar menj innen alá; mert elvetemedett a te néped, a kit kihoztál Égyiptomból; hamar eltértek az útról, a melyet parancsoltam vala nékik, öntött bálványt készítettek magoknak.13 Ismét szóla nékem az Úr, mondván: Láttam e népet, és bizony kemény nyakú nép ez!14 Hagyj békét nékem, hadd pusztítsam el õket, és töröljem el az õ nevöket az ég alól, és teszlek téged ennél nagyobb és erõsebb néppé!15 Megfordulék azért, és alájövék a hegyrõl, a hegy pedig tûzzel ég vala, és a szövetségnek két táblája az én két kezemben vala.16 És mikor látám, hogy ímé vétkeztetek vala az Úr ellen, a ti Istenetek ellen; öntött borjút csináltatok vala magatoknak; hamar letértetek vala az útról, a melyet az Úr parancsolt vala néktek:17 Akkor megragadám a két táblát, és elhajítám a két kezembõl, és összetörém azokat a ti szemeitek láttára.18 És leborulék az Úr elõtt, mint annakelõtte, negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem és vizet sem ittam; minden ti bûnötökért, a melyeket elkövettetek vala, azt cselekedvén, a mi gonosz az Úr elõtt, hogy ingereljétek õt.19 Mert félek vala a haragtól és búsulástól, a melylyel ti reátok úgy megharagudt vala az Úr, hogy el akart vala pusztítani titeket. És meghallgata az Úr engem akkor is.20 Áronra is igen megharagudt vala az Úr, és el akará õt is pusztítani; de ugyanakkor imádkozám Áronért is.21 A ti bûnötöket pedig, a borjút, a melyet készítettetek, megragadám, és megégetém azt tûzzel; és összetörém azt, jól megõrölvén, mígnem porrá morzsolódék, azután bevetém annak porát a patakba, a mely a hegyrõl foly vala alá.22 És Thaberában, Massában, és Kibrot- Taavában is haragra indítátok az Urat.23 És mikor az Úr elküldött vala titeket Kádes-Barneából, mondván: Menjetek fel, és bírjátok örökségül a földet, a melyet néktek adtam: akkor is tusakodtatok vala az Úrnak, a ti Isteneteknek beszéde ellen, nem hittetek néki, és nem hallgattatok az õ szavára.24 Tusakodók voltatok az Úr ellen, a mióta ismerlek titeket.25 És leborulék az Úr elõtt azon a negyven napon és negyven éjjel, a melyeken leborultam vala; mert azt mondotta vala az Úr, hogy elveszt titeket.26 Akkor imádkozám az Úrhoz, és mondék: Uram, Isten! ne rontsd meg a te népedet, és a te örökségedet, a kit a te nagyságoddal szabadítottál meg, a kit erõs kézzel hoztál ki Égyiptomból.27 Emlékezzél meg a te szolgáidról: Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról; ne nézzed e népnek keménységét, istentelenségét és bûnét!28 Hogy ne mondja a föld [népe], a honnét kihoztál minket: mivelhogy az Úr nem vihette be õket a földre, a melyet igért volt nékik, és mivelhogy gyûlölte õket, azért hozta ki õket, hogy megölje õket a pusztában.29 Pedig õk a te néped és a te örökséged, a melyet kihoztál a te nagy erõddel, és a te kinyujtott karoddal!