1 A fome persistia gravíssima na terra. 2 Tendo eles acabado de consumir o cereal que trouxeram do Egito, disse-lhes seu pai: Voltai, comprai-nos um pouco de mantimento. 3 Mas Judá lhe respondeu: Fortemente nos protestou o homem, dizendo: Não me vereis o rosto, se o vosso irmão não vier convosco. 4 Se resolveres enviar conosco o nosso irmão, desceremos e te compraremos mantimento; 5 se, porém, não o enviares, não desceremos; pois o homem nos disse: Não me vereis o rosto, se o vosso irmão não vier convosco. 6 Disse-lhes Israel: Por que me fizestes esse mal, dando a saber àquele homem que tínheis outro irmão? 7 Responderam eles: O homem nos perguntou particularmente por nós e pela nossa parentela, dizendo: Vive ainda vosso pai? Tendes outro irmão? Respondemos-lhe segundo as suas palavras. Acaso, poderíamos adivinhar que haveria de dizer: Trazei vosso irmão? 8 Com isto disse Judá a Israel, seu pai: Envia o jovem comigo, e nos levantaremos e iremos; para que vivamos e não morramos, nem nós, nem tu, nem os nossos filhinhos. 9 Eu serei responsável por ele, da minha mão o requererás; se eu to não trouxer e não to puser à presença, serei culpado para contigo para sempre. 10 Se não nos tivéssemos demorado já estaríamos, com certeza, de volta segunda vez.

11 Respondeu-lhes Israel, seu pai: Se é tal, fazei, pois, isto: tomai do mais precioso desta terra nos sacos para o mantimento e levai de presente a esse homem: um pouco de bálsamo e um pouco de mel, arômatas e mirra, nozes de pistácia e amêndoas; 12 levai também dinheiro em dobro; e o dinheiro restituído na boca dos sacos de cereal, tornai a levá-lo convosco; pode bem ser que fosse engano. 13 Levai também vosso irmão, levantai-vos e voltai àquele homem. 14 Deus Todo-Poderoso vos dê misericórdia perante o homem, para que vos restitua o vosso outro irmão e deixe vir Benjamim. Quanto a mim, se eu perder os filhos, sem filhos ficarei.

15 Tomaram, pois, os homens os presentes, o dinheiro em dobro e a Benjamim; levantaram-se, desceram ao Egito e se apresentaram perante José. 16 Vendo José a Benjamim com eles, disse ao despenseiro de sua casa: Leva estes homens para casa, mata reses e prepara tudo; pois estes homens comerão comigo ao meio-dia. 17 Fez ele como José lhe ordenara e levou os homens para a casa de José. 18 Os homens tiveram medo, porque foram levados à casa de José; e diziam: É por causa do dinheiro que da outra vez voltou nos sacos de cereal, para nos acusar e arremeter contra nós, escravizar-nos e tomar nossos jumentos. 19 E se chegaram ao mordomo da casa de José, e lhe falaram à porta, 20 e disseram: Ai! Senhor meu, já uma vez descemos a comprar mantimento; 21 quando chegamos à estalagem, abrindo os sacos de cereal, eis que o dinheiro de cada um estava na boca do saco de cereal, nosso dinheiro intacto; tornamos a trazê-lo conosco. 22 Trouxemos também outro dinheiro conosco, para comprar mantimento; não sabemos quem tenha posto o nosso dinheiro nos sacos de cereal. 23 Ele disse: Paz seja convosco, não temais; o vosso Deus, e o Deus de vosso pai, vos deu tesouro nos sacos de cereal; o vosso dinheiro me chegou a mim. E lhes trouxe fora a Simeão. 24 Depois, levou o mordomo aqueles homens à casa de José e lhes deu água, e eles lavaram os pés; também deu ração aos seus jumentos. 25 Então, prepararam o presente, para quando José viesse ao meio-dia; pois ouviram que ali haviam de comer.

26 Chegando José a casa, trouxeram-lhe para dentro o presente que tinham em mãos; e prostraram-se perante ele até à terra. 27 Ele lhes perguntou pelo seu bem-estar e disse: Vosso pai, o ancião de quem me falastes, vai bem? Ainda vive? 28 Responderam: Vai bem o teu servo, nosso pai vive ainda; e abaixaram a cabeça e prostraram-se. 29 Levantando José os olhos, viu a Benjamim, seu irmão, filho de sua mãe, e disse: É este o vosso irmão mais novo, de quem me falastes? E acrescentou: Deus te conceda graça, meu filho. 30 José se apressou e procurou onde chorar, porque se movera no seu íntimo, para com seu irmão; entrou na câmara e chorou ali. 31 Depois, lavou o rosto e saiu; conteve-se e disse: Servi a refeição. 32 Serviram-lhe a ele à parte, e a eles também à parte, e à parte aos egípcios que comiam com ele; porque aos egípcios não lhes era lícito comer pão com os hebreus, porquanto é isso abominação para os egípcios. 33 E assentaram-se diante dele, o primogênito segundo a sua primogenitura e o mais novo segundo a sua menoridade; disto os homens se maravilhavam entre si. 34 Então, lhes apresentou as porções que estavam diante dele; a porção de Benjamim era cinco vezes mais do que a de qualquer deles. E eles beberam e se regalaram com ele.

1 Az éhség pedig elhatalmazott vala az országon.2 És lõn mikor fogytán vala az eleség, melyet Égyiptomból hoztak vala, monda nékik az õ atyjok: Menjetek el ismét, vegyetek nékünk egy kevés eleséget.3 És felele néki Júda, mondván: Erõsen fogadkozék az a férfiú, mondván: Színem elé ne kerûljetek, ha veletek nem lesz a ti atyátokfia.4 Ha azért elbocsátod velünk a mi öcsénket, elmegyünk, és veszünk néked eleséget;5 Ha pedig el nem bocsátod, nem megyünk, mert az a férfiú megmondá nékünk: Színem elé ne kerûljetek, ha a ti atyátokfia veletek nem lesz.6 És monda Izráel: Miért cselekedtetek gonoszul velem, hogy megmondtátok annak a férfiúnak, hogy még van egy öcsétek?7 Azok pedig mondának: Nagyon tudakozódék az a férfiú felõlünk és nemzetségünk felõl, mondván: Él-é még atyátok? van-é még testvéretek? És mi kérdéseihez képest feleltünk néki. Avagy tudhattuk-é mi, hogy azt mondja: Hozzátok ide a ti atyátokfiát?8 És monda Júda Izráelnek, az õ atyjának: Bocsásd el azt a fiút én velem, és mi azonnal felkelünk és elmegyünk, hogy éljünk és meg ne haljunk se mi, se te, se a mi gyermekeink.9 Én leszek kezes érette, az én kezembõl kérd elõ. Ha vissza nem hozom õt hozzád, és elõdbe nem állítom õt, mind éltig bûnös legyek elõtted.10 Bizony ha nem késlekedünk vala, ez ideig már kétszer is megjöhettünk volna.11 És monda nékik Izráel az õ atyjok: Ha csakugyan így [kell lenni,] akkor ezt cselekedjétek: Vegyetek e föld válogatott gyümölcseibõl a ti edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfiúnak; egy kevés balzsamot, egy kevés mézet, fûszerszámokat, mirhát, diót, mandulát.12 Pénzt pedig két annyit vigyetek magatokkal, sõt a mely pénzt meghoztatok a ti zsákjaitok szájában, azt is vigyétek vissza magatokkal, talán tévedés ez.13 Öcséteket is vegyétek, keljetek fel és menjetek vissza ahhoz a férfiúhoz.14 A mindenható Isten pedig engedje, hogy kedvet találjatok annál a férfiúnál, és bocsássa vissza ti veletek a másik atyátokfiát, és Benjámint. Én pedig ha megfosztottnak kell lennem, hadd legyek megfosztva.15 Vevék azért a férfiak azt az ajándékot, és vevének kétannyi pénzt az õ kezökbe, és Benjámint, és felkelének és alámenének Égyiptomba, és megállának József elõtt.16 A mint meglátá József õ velök Benjámint, monda az õ háza gondviselõjének: Vidd be azokat az embereket a házba, és ölj barmot, s készítsd el, mert velem ebédelnek ez emberek [ma] délben.17 És az a férfiú aképen cselekedék, amint József parancsolta vala, és bevivé az a férfiú azokat az embereket a József házába.18 És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék õket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely elõször a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt.19 És járulának József házának gondviselõjéhez, és szólának néki a ház ajtajában.20 És mondának: Kérünk uram! Ennekelõtte alájöttünk vala eleséget venni.21 És lõn mikor éjjeli szállásra jutánk és kioldjuk vala a mi zsákjainkat: ímé mindenikünknek pénze az õ zsákjának szájában vala, tulajdon pénzünk teljes mértéke szerint; és visszahoztuk azt magunkkal.22 De más pénzt is hoztunk le magunkkal eleséget venni; nem tudjuk ki tette a mi pénzünket zsákjainkba.23 És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont.24 Bevivé azután a férfiú azokat az embereket a József házába, és vizet hozata, és megmosák lábaikat, és abrakot is ada az õ szamaraiknak.25 Õk pedig elkészíték az ajándékot mire József délben megjöve; mert megértették vala, hogy ott ebédelnek.26 Mikor József haza jöve, bevivék néki az ajándékot, mely kezökben vala, a házba, és leborulának elõtte a földig.27 És kérdezõsködék egészségök felõl, s monda: Egészségben van-é a ti vén atyátok, a kirõl nékem szóltatok? él-é még?28 Azok pedig mondának: Egészségben van a te szolgád, a mi atyánk, még él. És meghajták magokat és leborulának.29 És felemelé szemeit és látá Benjámint az õ atyjafiát, az õ anyjának fiát, és monda: Ez-é a ti legkisebbik atyátokfia, a ki felõl nékem szóltatok vala? És [ismét] monda: Az Isten légyen hozzád kegyelmes, fiam!30 Akkor elsiete onnan József, mert felgerjede szíve az õ öcscse iránt, és erõlteti vala a sírás; beméne azért szobájába, és ott síra.31 Azután megmosá orczáját, és kiméne, és megtartóztatá magát, és monda: Hozzatok enni valót.32 És elhozák néki külön, azoknak is külön, és az Égyiptombelieknek is, kik vele esznek vala, külön: Mert nem ehettek az Égyiptombeliek együtt a héberekkel, mert utálatos az az Égyiptombeliek elõtt.33 Leûlének azért õ elõtte, az elsõszülött az õ elsõszülöttsége szerint, és a fiatalabb az õ fiatalsága szerint. És az emberek álmélkodva nézének egymásra.34 Õ pedig részt juttata azoknak maga elõl és a Benjámin része ötszörte nagyobb vala mindnyájok részénél. És ivának és megittasodának õ nála.