1 Ao anoitecer, vieram os dois anjos a Sodoma, a cuja entrada estava Ló assentado; este, quando os viu, levantou-se e, indo ao seu encontro, prostrou-se, rosto em terra. 2 E disse-lhes: Eis agora, meus senhores, vinde para a casa do vosso servo, pernoitai nela e lavai os pés; levantar-vos-eis de madrugada e seguireis o vosso caminho. Responderam eles: Não; passaremos a noite na praça. 3 Instou-lhes muito, e foram e entraram em casa dele; deu-lhes um banquete, fez assar uns pães asmos, e eles comeram. 4 Mas, antes que se deitassem, os homens daquela cidade cercaram a casa, os homens de Sodoma, tanto os moços como os velhos, sim, todo o povo de todos os lados; 5 e chamaram por Ló e lhe disseram: Onde estão os homens que, à noitinha, entraram em tua casa? Traze-os fora a nós para que abusemos deles. 6 Saiu-lhes, então, Ló à porta, fechou-a após si 7 e lhes disse: Rogo-vos, meus irmãos, que não façais mal; 8 tenho duas filhas, virgens, eu vo-las trarei; tratai-as como vos parecer, porém nada façais a estes homens, porquanto se acham sob a proteção de meu teto. 9 Eles, porém, disseram: Retira-te daí. E acrescentaram: Só ele é estrangeiro, veio morar entre nós e pretende ser juiz em tudo? A ti, pois, faremos pior do que a eles. E arremessaram-se contra o homem, contra Ló, e se chegaram para arrombar a porta. 10 Porém os homens, estendendo a mão, fizeram entrar Ló e fecharam a porta; 11 e feriram de cegueira aos que estavam fora, desde o menor até ao maior, de modo que se cansaram à procura da porta.

12 Então, disseram os homens a Ló: Tens aqui alguém mais dos teus? Genro, e teus filhos, e tuas filhas, todos quantos tens na cidade, faze-os sair deste lugar; 13 pois vamos destruir este lugar, porque o seu clamor se tem aumentado, chegando até à presença do Senhor; e o Senhor nos enviou a destruí-lo. 14 Então, saiu Ló e falou a seus genros, aos que estavam para casar com suas filhas e disse: Levantai-vos, saí deste lugar, porque o Senhor há de destruir a cidade. Acharam, porém, que ele gracejava com eles.

15 Ao amanhecer, apertaram os anjos com Ló, dizendo: Levanta-te, toma tua mulher e tuas duas filhas, que aqui se encontram, para que não pereças no castigo da cidade. 16 Como, porém, se demorasse, pegaram-no os homens pela mão, a ele, a sua mulher e as duas filhas, sendo-lhe o Senhor misericordioso, e o tiraram, e o puseram fora da cidade. 17 Havendo-os levado fora, disse um deles: Livra-te, salva a tua vida; não olhes para trás, nem pares em toda a campina; foge para o monte, para que não pereças. 18 Respondeu-lhes Ló: Assim não, Senhor meu! 19 Eis que o teu servo achou mercê diante de ti, e engrandeceste a tua misericórdia que me mostraste, salvando-me a vida; não posso escapar no monte, pois receio que o mal me apanhe, e eu morra. 20 Eis aí uma cidade perto para a qual eu posso fugir, e é pequena. Permite que eu fuja para lá (porventura, não é pequena?), e nela viverá a minha alma. 21 Disse-lhe: Quanto a isso, estou de acordo, para não subverter a cidade de que acabas de falar. 22 Apressa-te, refugia-te nela; pois nada posso fazer, enquanto não tiveres chegado lá. Por isso, se chamou Zoar o nome da cidade.

23 Saía o sol sobre a terra, quando Ló entrou em Zoar. 24 Então, fez o Senhor chover enxofre e fogo, da parte do Senhor, sobre Sodoma e Gomorra. 25 E subverteu aquelas cidades, e toda a campina, e todos os moradores das cidades, e o que nascia na terra. 26 E a mulher de Ló olhou para trás e converteu-se numa estátua de sal. 27 Tendo-se levantado Abraão de madrugada, foi para o lugar onde estivera na presença do Senhor; 28 e olhou para Sodoma e Gomorra e para toda a terra da campina e viu que da terra subia fumaça, como a fumarada de uma fornalha.

29 Ao tempo que destruía as cidades da campina, lembrou-se Deus de Abraão e tirou a Ló do meio das ruínas, quando subverteu as cidades em que Ló habitara.

30 Subiu Ló de Zoar e habitou no monte, ele e suas duas filhas, porque receavam permanecer em Zoar; e habitou numa caverna, e com ele as duas filhas. 31 Então, a primogênita disse à mais moça: Nosso pai está velho, e não há homem na terra que venha unir-se conosco, segundo o costume de toda terra. 32 Vem, façamo-lo beber vinho, deitemo-nos com ele e conservemos a descendência de nosso pai. 33 Naquela noite, pois, deram a beber vinho a seu pai, e, entrando a primogênita, se deitou com ele, sem que ele o notasse, nem quando ela se deitou, nem quando se levantou. 34 No dia seguinte, disse a primogênita à mais nova: Deitei-me, ontem, à noite, com o meu pai. Demos-lhe a beber vinho também esta noite; entra e deita-te com ele, para que preservemos a descendência de nosso pai. 35 De novo, pois, deram, aquela noite, a beber vinho a seu pai, e, entrando a mais nova, se deitou com ele, sem que ele o notasse, nem quando ela se deitou, nem quando se levantou. 36 E assim as duas filhas de Ló conceberam do próprio pai. 37 A primogênita deu à luz um filho e lhe chamou Moabe: é o pai dos moabitas, até ao dia de hoje. 38 A mais nova também deu à luz um filho e lhe chamou Ben-Ami: é o pai dos filhos de Amom, até ao dia de hoje.

1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ûl vala, és a mint meglátá õket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.2 És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.3 De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.4 Lefekvésök elõtt a város férfiai, Sodoma férfiai körûlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytõl egyig.5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük õket.6 És kiméne Lót õ hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.7 És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.8 Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.9 Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s õ szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja elõtt valának, vaksággal verék meg kicsinytõl nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? võdet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helybõl.13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nõtt az Úr elõtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.14 Kiméne azért Lót, és szóla az õ võinek, kik az õ leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybõl, mert elveszti az Úr e várost; de az õ võinek úgy tetszék, mintha tréfálna.15 És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevõ két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bûne miatt.16 Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az õ kezét és az õ feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék õt: és ott hagyák a városon kívül.17 És lõn mikor kivivék õket, monda az [egyik:] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram!19 Ímé a te szolgád kegyelmet talált te elõtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekûlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.20 Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekûljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.21 Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyrõl szólottál.22 Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.23 A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.24 És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esõt az Úrtól az égbõl.25 És elsûlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.26 És hátra tekinte az õ felesége, és sóbálványnyá lõn.27 Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe elõtt állott vala.28 És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.29 És lõn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembõl, mikor elsûlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.30 Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az õ két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban õ és az õ két leánya.31 És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.32 Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk õ vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.33 Adának azért inni bort az õ atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az õ atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.34 És lõn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.35 Adának azért azon éjszaka is az õ atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; õ pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.36 És teherbe esének Lót leányai mindketten az õ atyjoktól.37 És szûle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.38 A kisebbik is fiat szûle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.