1 Se voltares, ó Israel, diz o Senhor, volta para mim; se removeres as tuas abominações de diante de mim, não mais andarás vagueando; 2 se jurares pela vida do Senhor, em verdade, em juízo e em justiça, então, nele serão benditas as nações e nele se glorificarão. 3 Porque assim diz o Senhor aos homens de Judá e Jerusalém: Lavrai para vós outros campo novo e não semeeis entre espinhos.

4 Circuncidai-vos para o Senhor, circuncidai o vosso coração, ó homens de Judá e moradores de Jerusalém, para que o meu furor não saia como fogo e arda, e não haja quem o apague, por causa da malícia das vossas obras.

5 Anunciai em Judá, fazei ouvir em Jerusalém e dizei: Tocai a trombeta na terra! Gritai em alta voz, dizendo: Ajuntai-vos, e entremos nas cidades fortificadas! 6 Arvorai a bandeira rumo a Sião, fugi e não vos detenhais; porque eu faço vir do Norte um mal, uma grande destruição. 7 Já um leão subiu da sua ramada, um destruidor das nações; ele já partiu, já deixou o seu lugar para fazer da tua terra uma desolação, a fim de que as tuas cidades sejam destruídas, e ninguém as habite. 8 Cingi-vos, pois, de cilício, lamentai e uivai; porque a ira ardente do Senhor não se desviou de nós. 9 Sucederá naquele dia, diz o Senhor, que o rei e os príncipes perderão a coragem, os sacerdotes ficarão pasmados, e os profetas, estupefatos. 10 Então, disse eu: Ah! Senhor Deus! Verdadeiramente, enganaste a este povo e a Jerusalém, dizendo: Tereis paz; e eis que a espada lhe penetra até à alma.

11 Naquele tempo, se dirá a este povo e a Jerusalém: Vento abrasador dos altos desnudos do ermo assopra diretamente à filha do meu povo, não para padejar nem para alimpar. 12 Vento mais forte do que este virá ainda de minha parte, e, então, também eu pronunciarei a sentença contra eles. 13 Eis aí que sobe o destruidor como nuvens; os seus carros, como tempestade; os seus cavalos são mais ligeiros do que as águias. Ai de nós! Estamos arruinados! 14 Lava o teu coração da malícia, ó Jerusalém, para que sejas salva! Até quando hospedarás contigo os teus maus pensamentos?

15 Uma voz se faz ouvir desde Dã e anuncia a calamidade desde a região montanhosa de Efraim! 16 Proclamai isto às nações, fazei-o ouvir contra Jerusalém: De uma terra longínqua vêm sitiadores e levantam a voz contra as cidades de Judá. 17 Como os guardas de um campo, eles cercam Jerusalém, porque ela se rebelou contra mim, diz o Senhor. 18 O teu proceder e as tuas obras fizeram vir sobre ti estas coisas; a tua calamidade, que é amarga, atinge até o próprio coração.

19 Ah! Meu coração! Meu coração! Eu me contorço em dores. Oh! As paredes do meu coração! Meu coração se agita! Não posso calar-me, porque ouves, ó minha alma, o som da trombeta, o alarido de guerra. 20 Golpe sobre golpe se anuncia, pois a terra toda já está destruída; de súbito, foram destruídas as minhas tendas; num momento, as suas lonas. 21 Até quando terei de ver a bandeira, terei de ouvir a voz da trombeta? 22 Deveras, o meu povo está louco, já não me conhece; são filhos néscios e não inteligentes; são sábios para o mal e não sabem fazer o bem. 23 Olhei para a terra, e ei-la sem forma e vazia; para os céus, e não tinham luz. 24 Olhei para os montes, e eis que tremiam, e todos os outeiros estremeciam. 25 Olhei, e eis que não havia homem nenhum, e todas as aves dos céus haviam fugido. 26 Olhei ainda, e eis que a terra fértil era um deserto, e todas as suas cidades estavam derribadas diante do Senhor, diante do furor da sua ira.

27 Pois assim diz o Senhor: Toda a terra será assolada; porém não a consumirei de todo. 28 Por isso, a terra pranteará, e os céus acima se enegrecerão; porque falei, resolvi e não me arrependo, nem me retrato. 29 Ao clamor dos cavaleiros e dos flecheiros, fogem todas as cidades, entram pelas selvas e sobem pelos penhascos; todas as cidades ficam desamparadas, e já ninguém habita nelas.

30 Agora, pois, ó assolada, por que fazes assim, e te vestes de escarlata, e te adornas com enfeites de ouro, e alargas os olhos com pinturas, se debalde te fazes bela? Os amantes te desprezam e procuram tirar-te a vida. 31 Pois ouço uma voz, como de parturiente, uma angústia como da primípara em suas dores; a voz da filha de Sião, ofegante, que estende as mãos, dizendo: Ai de mim agora! Porque a minha alma desfalece por causa dos assassinos.

1 Ha visszatérsz, Izráel, ezt mondja az Úr, hozzám térj vissza, és ha eltávolítod a te útálatosságaidat elõlem és nem ingadozol;2 És [így] esküszöl: Él az Úr! hûségben, egyenességben és igazságban: akkor õ benne áldják majd magokat a nemzetek, és benne dicsekesznek.3 Mert ezt mondja az Úr Júda és Jeruzsálem férfiainak: Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!4 Metéljétek magatokat körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek elõbõreit, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai, hogy fel ne gyúladjon az én haragom, mint a tûz, és olthatatlanul ne égjen a ti cselekedeteitek gonoszsága miatt.5 Adjátok hírül Júdában, és hallassátok Jeruzsálemben és mondjátok, és kürtöljétek az országban; kiáltsátok teljes erõvel, és mondjátok: Gyûljetek össze és menjünk be az erõsített városokba!6 Emeljetek zászlót a Sion felé; fussatok, meg ne álljatok, mert veszedelmet hozok észak felõl és nagy romlást!7 Felkelt az oroszlán az õ tanyájából, és a népek pusztítója elindult; kijött helyébõl, hogy elpusztítsa a te földedet; városaid lerontatnak, lakatlanokká lesznek.8 Öltözzetek azért gyászba, sírjatok és jajgassatok, mert az Úr haragjának tüze nem távozott el rólunk!9 Azon a napon pedig, ezt mondja az Úr, elvész a király bátorsága és a fõemberek bátorsága, és a papok elálmélkodnak, és a próféták elcsodálkoznak.10 Én pedig ezt mondom: Oh Uram Isten! Bizony igen megcsaltad ezt a népet, és Jeruzsálemet, ezt mondván: Békességtek lesz! holott a szablya lelkünkig hatott.11 Abban az idõben azt mondják e népnek és Jeruzsálemnek: Száraztó szél [jõ] a magas helyekrõl a pusztában, az én népem leányának útján; nem szóráshoz és nem tisztításhoz való!12 Erõs szél jõ onnan reám [is;] azért hát ítéletet mondok ellenök.13 Ímé! úgy jõ fel, mint a felleg, és szekerei olyanok, mint a szélvész, lovai gyorsabbak a saskeselyûknél. Jaj nékünk, mert elvesztünk!14 Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál! Meddig maradnak még te benned a te bûnös gondolataid?15 Mert hírmondó szava hangzik Dán felõl, és Efraim hegyérõl vészhirdetõ.16 Mondjátok meg a nemzeteknek; nosza, hirdessétek Jeruzsálem ellen: Õrizõk jönnek messze földrõl, és kiáltoznak Júda városai ellen.17 Mint a mezõnek õrizõi, úgy lesznek ellene köröskörül, mert daczoskodott velem! mondja az Úr.18 A te magad viselete és a te cselekedeteid szerezték ezeket néked; ez a gonoszságod bizony keserû, bizony egész a szívedig hatott!19 Oh én belsõm, oh én belsõm! Aléldozom, oh én szívemnek rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harczi riadót!20 Vészre vészt jelentenek; bizony elpusztul az egész föld, nagy hamarsággal elpusztulnak az én sátraim, kárpitjaim egy pillantás alatt!21 Meddig látok még [hadi] zászlót, [és] hallom a kürt szavát?22 Bizony bolond az én népem: engem nem ismernek, balgatag fiak õk, és nem értelmesek! Bölcsek õk a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok!23 Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága!24 Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak!25 Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek.26 Nézek, és ímé a bõ termõ föld pusztává lõn; és minden városa összeomlott az Úr elõtt, az õ haragjának tüze elõtt!27 Bizony ezt mondja az Úr: Pusztasággá lesz az egész ország, de nem vetem végét!28 Azért gyászol a föld, és homályosodik el oda fenn az ég, mert szólottam, határoztam, és meg nem bánom és el nem térek attól.29 A lovasoknak és a kézíveseknek kiáltozása elõl elfut minden város, elrejtõznek a sûrûségekbe, és felmásznak a sziklákra: minden város elhagyottá lett, és egyetlen ember sem lakik azokban.30 És te, elpusztult, mit cselekszel [akkor?] Ha bíborba öltözöl, ha arany kösöntyûkkel ékesíted magadat, és ha festékkel mázolod is ki szemeidet: hiába szépítgeted magadat! Megvetnek téged a szeretõid, életedre törnek.31 Mert mintha vajudó asszony szavát hallanám, mintha az elõször szûlõnek sikoltozását: olyan Sion leányának hangja; nyög, csapkodja kezeit: Jaj nékem! mert roskadozik lelkem a gyilkosok elõtt.