1 Nach [2.Kön 18,13] usw.; [Jes 36] diesen Dingen und dieser Treue kam Sanherib, der König von Assyrien; und er drang in Juda ein und lagerte sich wider die festen Städte, und er gedachte, sie für sich zu erobern. Eig. erbrechen

2 Und als Jehiskia sah, daß Sanherib gekommen und daß sein Angesicht zum Streit wider Jerusalem gerichtet war,

3 da beriet er sich mit seinen Obersten und seinen Helden, die Wasser der Quellen zu verstopfen, Eig. verdecken, einschließen; so auch [V. 4.30] welche außerhalb der Stadt waren; und sie halfen ihm.

4 Und es versammelte sich viel Volks, und sie verstopften alle Quellen und den Bach, den Gihon; vergl. [V. 30] der mitten durch das Land fließt, indem sie sprachen: Warum sollten die Könige von Assyrien kommen und viel Wasser finden?

5 Und er faßte Mut und baute die ganze Mauer, wo sie eingerissen war, und führte sie auf bis an die Türme, Viell. ist zu l.: und führte Türme auf ihr auf und die andere Mauer außerhalb, und befestigte das Millo Wall, Burg; vergl. [1.Chr 11,7.8] der Stadt Davids; und er verfertigte Waffen in Menge und Schilde.

6 Auch setzte er Kriegsoberste über das Volk; und er versammelte sie zu sich auf den Platz am Stadttore, und redete zu ihren Herzen und sprach:

7 Seid stark und mutig! Fürchtet euch nicht und erschrecket nicht vor dem König von Assyrien und vor all der Menge, die mit ihm ist; denn mit uns sind mehr als mit ihm.

8 Mit ihm ist ein Arm des Fleisches; aber mit uns ist Jahwe, unser Gott, um uns zu helfen und unsere Streite zu führen! Und das Volk verließ sich auf die Worte Jehiskias, des Königs von Juda.

9 Nach diesem sandte Sanherib, der König von Assyrien, seine Knechte nach Jerusalem (er war aber noch vor Lachis, und seine ganze Macht mit ihm) an Jehiskia, den König von Juda, und an ganz Juda, das in Jerusalem war, und ließ ihnen sagen:

10 So spricht Sanherib, der König von Assyrien: Worauf vertrauet ihr, daß ihr in Belagerung bleibet zu Jerusalem?

11 Verführt euch Jehiskia nicht, um euch dem Tode durch Hunger und Durst preiszugeben, indem er spricht: Jahwe, unser Gott, wird uns aus der Hand des Königs von Assyrien erretten?

12 Ist es nicht Jehiskia, der seine Höhen und seine Altäre hinweggetan, und zu Juda und zu Jerusalem gesprochen und gesagt hat: Vor einem Altar sollt ihr anbeten, und auf ihm sollt ihr räuchern?

13 Wisset ihr nicht, was ich und meine Väter allen Völkern der Länder getan haben? Haben die Götter der Nationen der Länder irgendwie vermocht, ihr Land aus meiner Hand zu erretten?

14 Wer ist unter allen Göttern dieser Nationen, die meine Väter vertilgt haben, der vermocht hätte, sein Volk aus meiner Hand zu erretten, daß euer Gott vermögen sollte, euch aus meiner Hand zu erretten?

15 Und nun, daß euch Hiskia nicht täusche, und daß er euch nicht auf solche Weise verführe! Und glaubet ihm nicht! Denn kein Gott H. Eloah irgend einer Nation und irgend eines Königreiches hat sein Volk aus meiner Hand und aus der Hand meiner Väter zu erretten vermocht; wieviel weniger wird euer Gott euch aus meiner Hand erretten!

16 Und noch mehr redeten seine Knechte wider Jahwe Gott W. den Gott und wider Jehiskia, seinen Knecht.

17 Auch schrieb er einen Brief, um Jahwe, den Gott Israels, zu verhöhnen und wider ihn zu reden, indem er sprach: Gleich den Göttern der Nationen der Länder, welche ihr Volk nicht aus meiner Hand errettet haben, so wird auch der Gott Jehiskias sein Volk nicht aus meiner Hand erretten.

18 Und sie riefen dem Volke von Jerusalem, das auf der Mauer war, mit lauter Stimme auf jüdisch zu, um sie zu schrecken und bestürzt zu machen, damit sie die Stadt einnähmen.

19 Und sie redeten von dem Gott Jerusalems wie von den Göttern der Völker der Erde, einem Machwerk von Menschenhänden.

20 Und der König Jehiskia und Jesaja, der Sohn Amoz', der Prophet, beteten dieserhalb und schrieen gen Himmel.

21 Da sandte Jahwe einen Engel, der alle tapferen Helden und Fürsten und Obersten im Lager des Königs von Assyrien vertilgte; und dieser zog mit Beschämung des Angesichts in sein Land zurück. Und als er in das Haus seines Gottes ging, fällten ihn daselbst durch das Schwert solche, die aus seinem Leibe hervorgegangen waren.

22 So rettete Jahwe Jehiskia und die Bewohner von Jerusalem aus der Hand Sanheribs, des Königs von Assyrien, und aus der Hand aller; und er schützte sie Und. l.: schaffte ihnen Ruhe ringsum.

23 Und viele brachten Gaben für Jahwe nach Jerusalem, und Kostbarkeiten für Jehiskia, den König von Juda; und er wurde danach erhoben in den Augen aller Nationen.

24 In jenen Tagen wurde Jehiskia krank zum Sterben; und er betete zu Jahwe. Und Jahwe W. er redete zu ihm und gab O. tat ihm ein Wunder.

25 Aber Jehiskia vergalt nicht nach der Wohltat, die ihm erwiesen worden war, denn sein Herz überhob sich; und es kam ein Zorn über ihn und über Juda und Jerusalem.

26 Da demütigte sich Jehiskia wegen der Überhebung seines Herzens, er und die Bewohner von Jerusalem; und der Zorn Jahwes kam nicht über sie in den Tagen Jehiskias.

27 Und Jehiskia hatte sehr viel Reichtum und Ehre. Und er machte sich Schatzkammern für Silber und Gold und Edelsteine, und für Gewürze, und für Schilde und für allerlei kostbare Geräte;

28 und Vorratshäuser für den Ertrag an Getreide und Most und Öl, und Ställe für allerlei Vieh, und er verschaffte sich Herden für die Ställe. Wahrsch. ist zu l.: und Ställe für die Herden

29 Und er legte sich Städte an, und Herden von Kleinvieh und Rinder in Menge; denn Gott gab ihm eine sehr große Habe.

30 Und er, Jehiskia, verstopfte den oberen Ausfluß der Wasser des Gihon und leitete sie unter dem Boden westwärts nach der Stadt Davids. Und Jehiskia hatte Gelingen in all seinem Tun.

31 Und so Und. üb.: Jedoch verließ ihn Gott bei den Gesandten der Fürsten von Babel (die zu ihm gesandt hatten, um nach dem Wunder zu fragen, welches im Lande geschehen war), um ihn zu versuchen, damit er alles erkennte, was in seinem Herzen war.

32 Und das Übrige der Geschichte Jehiskias und seine guten Eig. frommen Taten, siehe, sie sind geschrieben in dem Gesichte Jesajas, des Sohnes Amoz', des Propheten, in dem Buche der Könige von Juda und Israel.

33 Und Jehiskia legte sich zu seinen Vätern, und man begrub ihn auf der Anhöhe der Gräber O. auf dem Aufstieg zu den Gräbern der Söhne Davids; und ganz Juda und die Bewohner von Jerusalem erzeigten ihm Ehre bei seinem Tode. Und Manasse, sein Sohn, ward König an seiner Statt.

1 Ezen dolgok és igazságos [cselekedetek] után eljöve Sénakhérib, az Assiriabeli király, és Júdába menvén, megszállá a megerõsített városokat, azt mondván, hogy elfoglalja azokat magának.

2 Mikor tehát Ezékiás látta, hogy Sénakhérib eljöve, és Jeruzsálemet meg akarná szállani:

3 Tanácsot tarta vezéreivel és vitézeivel, hogy a városon kivül való forrásokat betöltsék; és azok segítségére lõnek néki;

4 Mert összegyûlvén a sokaság, bedugának minden forrást és az ország közepén folyó patakot, mondván: Miért találjanak az assiriai királyok elegendõ vizet, ha eljõnek?!

5 És felbátorodván, megépíté a város leromlott kerítését, felemelvén a tornyokig, és kivül másik kõfalat is [emelt], s Millót a Dávid városában megerõsíté; ennekfelette szerze sok fegyvert és paizst.

6 És a nép fölé seregvezéreket tett, és maga köré gyûjtvén õket a város kapujának utczájára, szóla az õ szívök szerint ekképen:

7 Erõsek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az assiriai királytól és a vele való egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, hogynem õ vele.

8 Õ vele testi erõ van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket és érettünk hadakozzék. És megbátorodék a nép, ezt hallván Ezékiástól, a Júda királyától.

9 Ezek után elküldé szolgáit Sénakhérib, az assiriai király Jeruzsálembe (õ pedig Lákis mellett volt egész seregével) Ezékiáshoz a Júda királyához, és az egész Júdához, mely Jeruzsálemben vala, mondván:

10 Ezt mondja Sénakhérib, az assiriai király: Kiben bíztok, hogy Jeruzsálemben maradtok a megszállás idején?

11 Avagy nem Ezékiás áltatott-é el titeket, hogy éhséggel és szomjúsággal ölne meg titeket, mondván: Az Úr, a mi Istenünk megszabadít minket az Assiriabeli király kezébõl!

12 Avagy nem Ezékiás pusztította-é el az õ magaslatait és oltárait, mikor így szólott Júdához és Jeruzsálemhez, mondván: [Csak] egy oltár elõtt imádkozzatok, és [csak] azon tömjénezzetek?!

13 Avagy nem tudjátok-é, mit mûveltem én és az én atyáim e föld minden népeivel? Vajjon e föld nemzetségeinek istenei megszabadíthatták-é az én kezembõl az õ földöket?

14 És kicsoda e nemzetségek istenei közül az, a melyeket az én atyáim elvesztettek, a ki az én kezembõl az õ népét megszabadíthatta volna, hogy a ti Istenetek is az én kezembõl titeket megszabadíthatna?

15 Most azért Ezékiás titeket el ne ámítson és meg ne csaljon ily módon; ne higyjetek néki, mert ha egy népnek és országnak istene sem szabadíthatta meg az õ népét kezembõl és az én atyáim kezébõl: mennyivel kevésbbé szabadíthat meg titeket a ti Istenetek az én kezembõl!

16 Sõt ezenkivül az õ szolgái még sokat szólának az Úr Isten ellen, és az õ szolgája Ezékiás ellen.

17 Levelet is íra, az Urat, Izráel Istenét káromlással illetvén, és szólván ellene ilyen módon: A mint e földön lakozó népek istenei meg nem szabadíthatták az õ népöket az én kezembõl: ekképen az Ezékiás Istene sem szabadíthatja meg az õ népét kezembõl.

18 És kiáltnak nagy felszóval zsidó nyelven Jeruzsálem népe ellen, mely a kerítésen vala, hogy õket megrettentenék és megháborítanák, [abban a reményben], hogy így a várost elfoglalhatják.

19 És [úgy] szólának a Jeruzsálem Istenérõl, mint a föld népeinek istenei felõl, melyek emberi kézzel csináltattak.

20 Akkor Ezékiás király könyörge, és [õ vele] Ésaiás próféta az Ámós fia e [káromlásért,] és felkiáltának az égre.

21 És elbocsátá az Úr az õ angyalát, a ki megöle minden erõs vitézt, elõljárót és vezért az assiriai király táborában, és nagy szégyennel megtére az õ földébe. Bemenvén pedig az õ istenének házába, ott az õ saját fiai fegyverrel ölék meg õt.

22 Megszabadítá azért az Úr Ezékiást és a Jeruzsálem népét Sénakhéribtõl az assiriai királytól, és minden másoktól, és védelmezé õket mindenfelõl.

23 És sokan ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, Ezékiásnak is a Júda királyának drágaságokat, és õ felmagasztaltatott minden pogányok szemei elõtt azután.

24 Az idõben Ezékiás halálos betegségbe esék; de könyörgött az Úrhoz, a ki szóla hozzá és csudajelt adott néki.

25 De nem cselekedék Ezékiás az õ hozzá való jótétemény szerint, mert magában felfuvalkodék, azért [Istennek] haragja lõn rajta, Júdán és Jeruzsálemen.

26 Azonban megalázta magát Ezékiás az õ felfuvalkodottságában, Jeruzsálem lakosaival egybe; ezért nem szálla [többé] reájok az Úrnak haragja Ezékiás életében.

27 És igen nagy gazdagsága és dicsõsége vala Ezékiásnak. És csináltatott magának kincsesházat az ezüst, arany, drágakövek és drága fûszerszámok, paizsok és mindenféle drága szerszámok számára;

28 És tárházakat jövedelmének a gabonának, bornak, olajnak számára, és mindenféle barom számára istállókat, a nyájaknak pedig aklokat.

29 Városokat is építe magának, és szerze igen sok juhot és barmot, mert az Isten nagy gazdagságot adott néki.

30 És Ezékiás volt az, a ki betömé a Gihon vizeinek felsõ forrását, és Dávid városának napnyugat felõl való részén vezeté lefelé. És minden dolgában igen szerencsés vala Ezékiás;

31 De mivel a Babilóniabeli fejedelmek követeivel [megbarátkozék,] a kik õ hozzá küldettek, hogy megtudakoznák a csudajelt, mely a földön lõn; elhagyá õt az Isten, hogy megkisértené õt és meglátná, mi volna az õ szívében.

32 Ezékiásnak pedig többi dolgai és jótéteményei ímé meg vannak írva az Ésaiás prófétának, az Ámós fiának látásában, [és] a Júda és Izráel királyainak könyvében.

33 Meghala pedig Ezékiás az õ atyáival, és eltemeték õt a Dávid fiainak sírjaihoz vivõ feljárón, és mind az egész Júda és Jeruzsálem nagy tisztességet tettek néki az õ halálának idején. És uralkodék Manasse, az õ fia helyette.