1 Bárcsak bátyám lennél,

ki anyám mellét szopta!

Ha az utcán találkoznánk,

megcsókolhatnálak,

s nem szólnának meg.

2 Elvezetnélek, anyám házába vinnélek.

Te tanítgatnál engem,

én meg fűszeres borral itatnálak,

gránátalmamusttal.

3 Bal karja a fejem alatt,

jobbjával átölel engem.*

4 Kérve kérlek titeket,

Jeruzsálem lányai,

ne keltsétek, ne ébresszétek fel

a szerelmet, amíg nem akarja!*

5 Ki ez a lány, aki a pusztából jön

szerelmesére támaszkodva?

Az almafa alatt költöttelek fel,

ahol anyád vajúdott veled,

ahol vajúdott, és megszült téged.

6 Tégy engem, mint pecsétet a szívedre,

mint pecsétet a karodra!

Bizony, erős a szeretet, mint a halál,

legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír.

Úgy lobog, mint a lobogó tűz,

mint az Úrnak lángja.

7 Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet,

folyók sem tudják elsodorni.

De ha valaki háza minden kincsét

kínálná is a szeretetért,

csak megvetnék érte.

8 Kicsi még a mi húgunk,

nincsen neki melle.

Mit csináljunk húgunkkal,

amikor megkérik?

9 Hogyha kőfal, építünk rá

ezüst pártázatot;

hogyha pedig ajtó,

bedeszkázzuk cédrusfával.

10 Kőfal vagyok, melleim,

mint a tornyok;

de őelőtte olyan leszek,

mint aki megtalálta boldogságát.

11 Szőlője volt Salamonnak

Baal-Hámónban,

szőlőjét őrökre bízta,

mindegyikük ezer ezüstöt

hozott a termésért.

12 A magam szőlőjére

magamnak van gondom.

Az ezer ezüst legyen a tiéd, Salamon,

kétszáz pedig a termés őrzőié.

13 Te, kertekben lakó lány!

Barátaim a szavadat lesik,

hadd halljam én is!

14 Siess hozzám, szerelmesem,

hasonlóan egy gazellához

vagy egy fiatal szarvashoz,

a balzsamillatú hegyeken!*