6 Rebeka ezt mondta fiának, Jákóbnak: Hallottam, hogy apád a bátyáddal, Ézsauval beszélt, és ezt mondta: 8 Most azért, fiam, hallgass a szavamra, amit én parancsolok neked. 9 Menj el a nyájhoz, és hozz onnan két kecskegidát a javából, hadd készítsek abból apádnak jó falatokat, ahogyan ő szereti. 10 Azután vidd be apádnak, hogy egyék, és téged áldjon meg, mielőtt meghal!
15 Akkor fogta Rebeka nagyobbik fiának, Ézsaunak a legszebb ruháját, amely nála volt otthon, és felöltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát. 16 A kecskegidák bőrével pedig beborította a kezét és a sima nyakát.
19 Jákób ezt felelte apjának: Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Kelj hát fel, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem! 24 De megkérdezte: Te vagy az, fiam, Ézsau? Ő így felelt: Én vagyok.
35 Ő pedig ezt mondta: Öcséd jött be alattomban, és ő vette el a te áldásodat.
41 Ézsau azonban bosszút forralt Jákób ellen az áldás miatt, mivel őt áldotta meg az apja, és ezt mondta magában Ézsau: Közelednek már a napok, amikor majd apámat gyászoljuk. Akkor meggyilkolom az öcsémet, Jákóbot. 43 Azért, fiam, hallgass a szavamra: indulj, menekülj bátyámhoz, Lábánhoz Háránba!1Móz 24,29