1 Énekek éneke, mely Salamoné.

2 Csókoljon meg engem az ő szájának csókjaival;

mert a te szerelmeid jobbak a bornál.

3 A te drága kenetid jók illatozásra;

a te neved kiöntött drága kenet;

azért szeretnek téged a leányok.

4 Vonj engemet te utánad, hadd fussunk!

Bevitt engem a király az ő ágyasházába;

örvendezünk és vígadunk te benned,

előszámláljuk a te szerelmeidet, melyek jobbak a bornál,

méltán szeretnek téged.

5 Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai;

mint Kédár sátrai és Salamon szőnyegei.

6 Ne nézzetek engem, hogy én fekete vagyok, hogy a nap lesütött engem;

az én anyámnak fiai ellenem megharagudtak,

a szőlőknek őrizőjévé tettek engem, –

a magam szőlőjét nem őriztem.

7 Mondd meg nékem, te, a kit az én lelkem szeret,

hol legeltetsz, hol deleltetsz délben;

mert miért legyek én olyan, mint a ki elfátyolozza magát, társaid nyájainál?

8 Mivelhogy nem tudod, oh asszonyok között legszebb!

jőjj ki a nyájnak nyomdokain,

és őrizd a te kecskéidet a pásztoroknak sátorai körül.

9 A Faraó szekereiben való paripákhoz hasonlítlak téged, én mátkám.

10 Szépek a te orczáid a halántékra való lánczokban,

a te nyakad a gyöngysorokban.

11 Arany lánczokat csinálunk néked,

ezüstből csinált gyöngyökkel.

12 Mikor a király az ő asztalánál ül,

nárdusnak jóillatja származik én tőlem.

13 Olyan az én szerelmesem nékem, mint egy kötés mirha,

mely az én kebeleim között hál.

14 Mint az Engedi szőlőiben a cziprusfürt,

olyan nékem az én szerelmesem.

15 Ímé, szép vagy én mátkám, ímé, szép vagy,

a te szemeid olyanok, mint a galambok.

16 Ímé, te is szép vagy én szerelmesem, gyönyörűséges,

és a mi nyoszolyánk zöldellő.

17 A mi házainknak gerendái czédrusfák,

és a mi mennyezetünk cziprusfa.