1 Vajha lennél nékem én atyámfia, ki az én anyámnak emlőjét szopta,

hogy téged kivül találván megcsókolnálak;

még sem útálnának meg engem.

2 Elvinnélek, bevinnélek anyámnak házába,

te oktatgatnál engem,

én meg borral itatnálak, fűszeressel,

gránátalma borral.

3 Az ő balkeze az én fejem alatt,

és jobbkezével megölel engem.

4 Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet,

mígnem ő akarja?

5 Kicsoda ez a ki feljő a pusztából,

a ki az ő szerelmeséhez támaszkodik?

Az almafa alatt költöttelek fel téged,

ott szült téged a te anyád,

ott szült téged a te szülőd!

6 Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,

mintegy pecsétet a te karodra;

mert erős a szeretet, mint a halál,

kemény, mint a sír a buzgó szerelem;

lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.

7 Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet:

a folyóvizek sem boríthatnák azt el:

ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért,

mégis megvetnék azt.

8 Kicsiny húgunk van nékünk,

a kinek nincsen még emlője;

mit cselekedjünk a mi húgunk felől,

a napon, melyen arról szót tesznek?

9 Ha ő kőfal,

építünk azon ezüstből palotát;

ha pedig ajtó ő,

elrekesztjük őt czédrus-deszkával.

10 Mikor én olyan leszek, mint a kőfal,

és az én emlőim, mint a tornyok;

akkor olyan leszek ő előtte,

mint a ki békességet nyer.

11 Szőlője volt Salamonnak Baálhamonban,

adta az ő szőlejét a pásztoroknak,

kiki annak gyümölcséért hoz

ezer-ezer ezüst siklust.

12 Az én szőlőmre, mely én reám néz, nékem gondom lesz:

az ezer siklus, Salamon, tiéd legyen,

a kétszáz annak gyümölcsének őrizőié.

13 Oh te, a ki lakol a kertekben!

A te társaid a te szódra figyelmeznek;

hadd halljam én is.

14 Fuss én szerelmesem,

és légy hasonló a vadkecskéhez,

vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein!