Cânticos 7

A Vőlegény és Menyasszony párbeszéde

1 Oh mely szépek a te lépéseid a sarukban,

oh fejedelem leánya!

A te csípőd hajlásai olyanok, mint a kösöntyűk,

mesteri kezeknek míve.

2 A te köldököd, mint a kerekded csésze,

nem szűkölködik nedvesség nélkül;

a te hasad mint a gabonaasztag,

liliomokkal körül kerítve.

3 A te két emlőd, mint két őzike,

a vadkecskének kettős fiai.

4 A te nyakad, mint az elefánttetemből csinált torony;

a te szemeid, mint a Hesbonbeli halastók, a sok népű kapunál;

a te orrod hasonló a Libánus tornyához,

mely néz Damaskus felé.

5 A te fejed hasonló rajtad a Kármelhez,

és a te fejeden hajadnak fonatékja a biborhoz,

a király is megköttetnék fürteid által!

6 Mely igen szép vagy és mely kedves,

oh szerelem, a gyönyörűségek közt!

7 Ez a te termeted hasonló a pálmafához,

és a te emlőid a szőlőgerézdekhez.

8 Azt mondám: felhágok a pálmafára,

megfogom annak ágait:

és lesznek a te emlőid, mint a szőlőnek gerézdei,

és a te orrodnak illatja, mint az almának.

9 És a te ínyed, mint a legjobb bor,

melyet szerelmesem kedvére szürcsöl,

mely szóra nyitja az alvók ajkait.

10 Én az én szerelmesemé vagyok,

és engem kiván ő!

11 No, én szerelmesem, menjünk ki a mezőre,

háljunk a falukban.

12 Felkelvén menjünk a szőlőkbe,

lássuk meg, ha fakad-é a szőlő,

ha kinyílott-é virágja,

ha virágzanak-é a gránátalmafák:

ott közlöm az én szerelmimet veled.

13 A mandragórák illatoznak,

és a mi ajtónk előtt vannak minden drágalátos gyümölcsök, ók és újak,

melyeket oh én szerelmesem, néked megtartottam!