1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;3 És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.4 Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?5 És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.11 És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.12 Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.13 És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.15 És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.23 Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.27 És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?28 Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.29 És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.31 És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.33 És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.34 A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.35 Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?37 Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.

1 Naqueles dias, havendo de novo uma grande multidão, e não tendo o que comer, chamou Jesus os discípulos e disse-lhes:2 Tenho compaixão da multidão, porque já faz três dias que eles estão comigo, e não têm o que comer.3 Se eu os mandar em jejum para suas casas, desfalecerão no caminho; e alguns deles vieram de longe.4 E seus discípulos lhe responderam: Donde poderá alguém satisfazê-los de pão aqui no deserto?5 Perguntou-lhes Jesus: Quantos pães tendes? Responderam: Sete.6 Logo mandou ao povo que se sentasse no chão; e tomando os sete pães e havendo dado graças, partiu-os e os entregava a seus discípulos para que os distribuíssem; e eles os distribuíram pela multidão.7 Tinham também alguns peixinhos, os quais ele abençoou, e mandou que estes também fossem distribuídos.8 Comeram, pois, e se fartaram; e dos pedaços que sobejavam levantaram sete alcofas.9 Ora, eram cerca de quatro mil homens. E Jesus os despediu.10 E, entrando logo no barco com seus discípulos, foi para as regiões de Dalmanuta.11 Saíram os fariseus e começaram a discutir com ele, pedindo-lhe um sinal do céu, para o experimentarem.12 Ele, suspirando profundamente em seu espírito, disse: Por que pede esta geração um sinal? Em verdade vos digo que a esta geração não será dado sinal algum.13 E, deixando-os, tornou a embarcar e foi para o outro lado.14 Ora, eles se esqueceram de levar pão, e no barco não tinham consigo senão um pão.15 E Jesus ordenou-lhes, dizendo: Olhai, guardai-vos do fermento dos fariseus e do fermento de Herodes.16 Pelo que eles arrazoavam entre si porque não tinham pão.17 E Jesus, percebendo isso, disse-lhes: Por que arrazoais por não terdes pão? não compreendeis ainda, nem entendeis? tendes o vosso coração endurecido?18 Tendo olhos, não vedes? e tendo ouvidos, não ouvis? e não vos lembrais?19 Quando parti os cinco pães para os cinco mil, quantos cestos cheios de pedaços levantastes? Responderam-lhe: Doze.20 E quando parti os sete para os quatro mil, quantas alcofas cheias de pedaços levantastes? Responderam-lhe: Sete.21 E ele lhes disse: Não entendeis ainda?22 Então chegaram a Betsaída. E trouxeram-lhe um cego, e rogaram-lhe que o tocasse.23 Jesus, pois, tomou o cego pela mão, e o levou para fora da aldeia; e cuspindo-lhe nos olhos, e impondo-lhe as mãos, perguntou-lhe: Vês alguma coisa?24 E, levantando ele os olhos, disse: Estou vendo os homens; porque como árvores os vejo andando.25 Então tornou a pôr-lhe as mãos sobre os olhos; e ele, olhando atentamente, ficou restabelecido, pois já via nitidamente todas as coisas.26 Depois o mandou para casa, dizendo: Mas não entres na aldeia.27 E saiu Jesus com os seus discípulos para as aldeias de Cesaréia de Filipe, e no caminho interrogou os discípulos, dizendo: Quem dizem os homens que eu sou?28 Responderam-lhe eles: Uns dizem: João, o Batista; outros: Elias; e ainda outros: Algum dos profetas.29 Então lhes perguntou: Mas vós, quem dizeis que eu sou? Respondendo, Pedro lhe disse: Tu és o Cristo.30 E ordenou-lhes Jesus que a ninguém dissessem aquilo a respeito dele.31 Começou então a ensinar-lhes que era necessário que o Filho do homem padecesse muitas coisas, que fosse rejeitado pelos anciãos e principais sacerdotes e pelos escribas, que fosse morto, e que depois de três dias ressurgisse.32 E isso dizia abertamente. Ao que Pedro, tomando-o à parte, começou a repreendê-lo.33 Mas ele, virando-se olhando para seus discípulos, repreendeu a Pedro, dizendo: Para trás de mim, Satanás; porque não cuidas das coisas que são de Deus, mas sim das que são dos homens.34 E chamando a si a multidão com os discípulos, disse-lhes: Se alguém quer vir após mim, negue-se a si mesmo, tome a sua cruz, e siga-me.35 Pois quem quiser salvar a sua vida, perdê-la-á; mas quem perder a sua vida por amor de mim e do evangelho, salvá-la-á.36 Pois que aproveita ao homem ganhar o mundo inteiro e perder a sua vida?37 Ou que diria o homem em troca da sua vida?38 Porquanto, qualquer que, entre esta geração adúltera e pecadora, se envergonhar de mim e das minhas palavras, também dele se envergonhará o Filho do homem quando vier na glória de seu Pai com os santos anjos.