1 Legyetek annakokáért követõi az Istennek, mint szeretett gyermekek:2 És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.3 Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik;4 Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.5 Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.6 Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jõ az Isten haragja a hitetlenség fiaira.7 Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek;8 Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.9 (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van),10 Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak.11 És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;12 Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is.13 Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jõnek; mert minden, a mi napvilágra jõ, világosság.14 Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.15 Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek:16 Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.17 Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja.18 És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,19 Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak.20 Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.21 Engedelmesek [legyetek] egymásnak Isten félelmében.22 Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.23 Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanõ megtartója a testnek.24 De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is [engedelmesek legyenek] férjöknek mindenben.25 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredõjével az íge által,27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsõségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplõ, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.28 Úgy kell a férfiaknak szeretni az õ feleségöket, mint az õ tulajdon testöket. A ki szereti az õ feleségét, önmagát szereti.29 Mert soha senki az õ tulajdon testét nem gyûlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat;30 Mert az Õ testének tagjai vagyunk, az Õ testébõl és az Õ csontjaiból valók.31 Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az õ feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.33 Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az õ feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig [meglássa,] hogy félje a férjét.
1 因此, 你们既然是蒙爱的儿女, 就应当效法 神。 2 要凭着爱心行事, 好像基督爱我们, 为我们舍己, 当作馨香的供品和祭物献给 神。 3 至于淫乱和任何污秽或贪心的事, 在你们中间连提都不可提, 才合圣徒的体统。 4 更不要讲淫秽和愚妄的话, 或下流的笑话, 这些都与你们不相称; 却要说感谢的话。 5 因为你们确实知道, 无论是淫乱的、污秽的或贪心的(贪心就是拜偶像), 都得不到在基督和 神的国里的基业。 6 不要给别人用空言欺骗了你们, 正因为这些事, 神的震怒必定临到那些悖逆的人。 7 所以, 不要与他们同流合污。 8 你们从前是黑暗的, 现今在主里却是光明的, 行事为人就应当像光明的儿女。 9 光明所结的果子, 就是一切良善、公义、诚实。 10 你们要察验什么是主所喜悦的。 11 不要参与暗昧无益的事, 倒要把它揭露出来, 12 因为他们暗中所作的事, 连提起来也是羞耻的。 13 凡被光揭露的, 都是显而易见的。 14 因为一切显露出来的就是光, 所以有话说: "睡了的人哪, 醒过来, 从死人中起来吧! 基督必要照亮你。" 15 所以, 你们行事为人要谨慎, 不要像愚昧人, 却要像聪明人。 16 要把握时机, 因为这时代邪恶。 17 因此, 不要作糊涂人, 要明白什么是主的旨意。 18 不要醉酒, 醉酒能使人放荡乱性, 却要让圣灵充满。 19 应当用诗章、圣诗、灵歌, 彼此呼应, 口唱心和地赞美主。 20 凡事要奉我们主耶稣基督的名, 常常感谢父 神, 21 还要存敬畏基督的心, 彼此顺服。 22 你们作妻子的, 要顺服自己的丈夫, 好像顺服主一样, 23 因为丈夫是妻子的头, 好像基督是教会的头; 基督又是教会全体的救主。 24 教会怎样顺服基督, 妻子也要照样凡事顺服丈夫。 25 你们作丈夫的, 要爱妻子, 好像基督爱教会, 为教会舍己, 26 为的是要用水借着道把教会洗净, 成为圣洁, 27 可以作荣耀的教会归给自己, 什么污点皱纹等也没有, 而是圣洁没有瑕疵的。 28 丈夫也应当这样爱妻子, 好像爱自己的身体一样。爱妻子的, 就是爱自己了。 29 从来没有人恨恶自己的身体, 总是保养顾惜, 好像基督对教会一样, 30 因为我们是他身上的肢体。 31 为了这缘故, 人要离开父母, 与妻子结合, 二人成为一体。 32 这是极大的奥秘, 但我是指着基督和教会说的。 33 无论怎样, 你们各人都要爱自己的妻子, 好像爱自己一样。妻子也应当敬重丈夫。