1 Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,

2 A ki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, a melyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsõségének reménységében.

3 Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tûrést nemz,

4 A békességes tûrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet,

5 A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.

6 Mert Krisztus, mikor még erõtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért.

7 Bizonyára igazért [is] alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki.

8 Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bûnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.

9 Minekutána azért most megigazultunk az õ vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen õ általa.

10 Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az õ Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az õ élete által minekutána megbékéltünk vele.

11 Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, a ki által most a megbékélést nyertük.

12 Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bûn és a bûn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek;

13 Mert a törvényig vala bûn a világon; a bûn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény.

14 Úgyde a halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, a kik nem az Ádám esetének hasonlatossága szerint vétkeztek, a ki ama következendõnek kiábrázolása vala.

15 De a kegyelmi ajándék nem úgy [van,] mint a bûneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelembõl való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.

16 És az ajándék sem úgy [van,] mint egy vétkezõ által; mert az ítélet egybõl [lett] kárhozottá, az ajándék pedig sok bûnbõl [van] igazulásra.

17 Mert ha az egynek bûnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bõvölködésében részesültek.

18 Bizonyára azért, miképen egynek bûnesete által minden emberre [elhatott] a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre [elhatott] az életnek megigazulása.

19 Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bûnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.

20 A törvény pedig bejött, hogy a bûn megnövekedjék; de a hol megnövekedik a bûn, ott a kegyelem sokkal inkább bõvölködik:

21 Hogy miképen uralkodott a bûn a halálra, azonképen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.

1 所以, 我们既然因信称义, 就借着我们的主耶稣基督与 神和好;

2 我们也凭着信, 借着他可以进入现在所站的这恩典中, 并且以盼望得享 神的荣耀为荣。

3 不但这样, 我们更以患难为荣; 知道患难产生忍耐,

4 忍耐产生毅力, 毅力产生盼望;

5 盼望是不会令人蒙羞的, 因为 神借着所赐给我们的圣灵, 把他的爱浇灌在我们的心里。

6 当我们还软弱的时候, 基督就照所定的日期, 为不敬虔的人死了。

7 为义人死, 是少有的; 为好人死, 或有敢作的;

8 唯有基督在我们还作罪人的时候为我们死, 神对我们的爱就在此显明了。

9 所以, 我们现在既然因他的血称义, 就更要借着他免受 神的忿怒。

10 我们作仇敌的时候, 尚且借着 神儿子的死与他复和, 既然复和了, 就更要因他的生得救了!

11 不但这样, 我们现在已经借着我们的主耶稣基督与 神复和, 也借着他以 神为荣。

12 正好像罪借着一个人入了世界, 死又是从罪来的, 所以死就临到全人类, 因为人人都犯了罪。

13 没有律法以前, 罪已经在世界上了; 不过, 没有律法的时候, 罪也不算罪。

14 可是, 从亚当到摩西, 死就掌权了, 甚至那些不像亚当那样犯罪的人, 也在死的权下; 亚当正是要来的那一位的预表。

15 但恩赏和过犯是截然不同的; 如果因着那一人的过犯, 众人都死了, 神的恩典和这一人耶稣基督在恩典里的赏赐, 对众人就更加丰盛了。

16 这赏赐和那一人犯罪的后果也是不同的; 因为审判是由一人而来, 以致定罪, 恩赏却由许多过犯而来, 以致称义。

17 如果因着那一人的过犯, 死就因那一人而掌权, 那些蒙丰富的恩典并且得公义为赏赐的, 就更要因这一位耶稣基督在生命中掌权了。

18 这样看来, 因一次的过犯, 全人类都被定罪; 照样, 因一次的义行, 全人类都被称义得生命了。

19 因着那一人的悖逆, 众人就被列为罪人; 照样, 因着这一人的顺服, 众人也被列为义人了。

20 律法的出现, 是要叫过犯增多; 然而罪在哪里增多, 恩典就更加增多了。

21 罪借着死掌权; 照样, 恩典也借着义掌权, 使人借着我们的主耶稣基督进入永生。