1 Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratjából, és Timótheus az atyafi, az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, mindama szentekkel egybe, a kik egész Akhájában vannak:
2 Kegyelem néktek és békesség Istentõl a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
3 Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene;
4 A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba [esteket] azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket.
5 Mert a mint bõséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseibõl, úgy bõséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.
6 De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az], mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az.] És a mi reménységünk erõs felõletek.
7 Tudván, hogy a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.
8 Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felõl, a mely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erõnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felõl is kétségben valánk:
9 Sõt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, a ki feltámasztja a holtakat:
10 A ki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket: a kiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani;
11 Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk.
12 Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni õszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek.
13 Mert nem egyebet írunk néktek, hanem a mit olvastok, vagy el is ismertek, sõt reménylem, hogy el is fogtok ismerni mindvégig;
14 A minthogy némi részben el is ismertétek rólunk, hogy dicsekvéstek vagyunk, a miképen ti is nékünk az Úr Jézus napján.
15 És ezzel a bizodalommal akartam elõbb hozzátok menni, hogy másodízben nyerjetek kegyelmet;
16 És köztetek általmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét hozzátok térni vissza, és tõletek elkísértetni Júdeába.
17 Hát ezt akarva, vajjon könnyelmûen cselekedtem-é? vagy a mit akarok, test szerint akarom-é, hogy nálam az igen igen, és a nem nem legyen?
18 De hû az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem.
19 Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem [az] igen lett õ benne.
20 Mert Istennek valamennyi igérete õ benne [lett] igenné [és] õ benne [lett] Ámenné az Isten dicsõségére mi általunk.
21 A ki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerõsít és megken minket, az Isten az;
22 A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.
23 Én pedig az Istent hívom bizonyságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba.
24 Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömeteknek; mert hitben állotok.
1 Paul, apostle of Jesus Christ by God's will, and the brother Timotheus, to the assembly of God which is in Corinth, with all the saints who are in the whole of Achaia.
2 Grace to you, and peace from God our Father, and {the} Lord Jesus Christ.
3 Blessed {be} the God and Father of our Lord Jesus Christ, the Father of compassions, and God of all encouragement;
4 who encourages us in all our tribulation, that we may be able to encourage those who are in any tribulation whatever, through the encouragement with which we ourselves are encouraged of God.
5 Because, even as the sufferings of the Christ abound towards us, so through the Christ does our encouragement also abound.
6 But whether we are in tribulation, {it is} for your encouragement and salvation, wrought in the endurance of the same sufferings which *we* also suffer,
7 (and our hope for you {is} sure;) or whether we are encouraged, {it is} for your encouragement and salvation: knowing that as ye are partakers of the sufferings, so also of the encouragement.
8 For we do not wish you to be ignorant, brethren, as to our tribulation which happened {to us} in Asia, that we were excessively pressed beyond {our} power, so as to despair even of living.
9 But we ourselves had the sentence of death in ourselves, that we should not have our trust in ourselves, but in God who raises the dead;
10 who has delivered us from so great a death, and does deliver; in whom we confide that he will also yet deliver;
11 ye also labouring together by supplication for us that the gift towards us, through means of many persons, may be the subject of the thanksgiving of many for us.
12 For our boasting is this, the testimony of our conscience, that in simplicity and sincerity before God, (not in fleshly wisdom but in God's grace,) we have had our conversation in the world, and more abundantly towards you.
13 For we do not write other things to you but what ye well know and recognise; and I hope that ye will recognise to the end,
14 even as also ye have recognised us in part, that we are your boast, even as *ye* {are} ours in the day of the Lord Jesus.
15 And with this confidence I purposed to come to you previously, that ye might have a second favour;
16 and to pass through to Macedonia by you, and again from Macedonia to come to you, and to be set forward by you to Judaea.
17 Having therefore this purpose, did I then use lightness? Or what I purpose, do I purpose according to flesh, that there should be with me yea yea, and nay nay?
18 Now God {is} faithful, that our word to you is not yea and nay.
19 For the Son of God, Jesus Christ, he who has been preached by us among you (by me and Silvanus and Timotheus), did not become yea and nay, but yea *is* in him.
20 For whatever promises of God {there are}, in him is the yea, and in him the amen, for glory to God by us.
21 Now he that establishes us with you in Christ, and has anointed us, {is} God,
22 who also has sealed us, and given the earnest of the Spirit in our hearts.
23 But I call God to witness upon my soul that to spare you I have not yet come to Corinth.
24 Not that we rule over your faith, but are fellow-workmen of your joy: for by faith ye stand.