1 Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.
2 Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, a ki megvídámít engem, hanemha a kit én megszomorítok?
3 És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén gyõzõdve mindenitek felõl, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
4 Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, a mellyel kiváltképen irántatok viseltetem.
5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy [azt] ne terheljem, titeket mindnyájatokat.
6 Elég az ilyennek a többség részérõl való ilyen megbüntetése:
7 Annyira, hogy éppen ellenkezõleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.
8 Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.
9 Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felõletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?
10 A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek [cselekedtem] Krisztus színe elõtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:
11 Mert jól ismerjük az õ szándékait.
12 Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát;
13 Hanem elbúcsúzván tõlük, elmentem Macedóniába.
14 Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az õ ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.
15 Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülõk, mind az elkárhozók között;
16 Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?
17 Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sõt szinte Istenbõl szólunk az Isten elõtt a Krisztusban.
1 But I have judged this with myself, not to come back to you in grief.
2 For if *I* grieve you, who also {is} it that gladdens me, if not he that is grieved through me?
3 And I have written this very {letter} {to you}, that coming I may not have grief from those from whom I ought to have joy; trusting in you all that my joy is {that} of you all.
4 For out of much tribulation and distress of heart I wrote to you, with many tears; not that ye may be grieved, but that ye may know the love which I have very abundantly towards you.
5 But if any one has grieved, he has grieved, not me, but in part (that I may not overcharge {you}) all of you.
6 Sufficient to such a one {is} this rebuke which {has been inflicted} by the many;
7 so that on the contrary ye should rather shew grace and encourage, lest perhaps such a one should be swallowed up with excessive grief.
8 Wherefore I exhort you to assure him of {your} love.
9 For to this end also I have written, that I might know, by putting you to the test, if as to everything ye are obedient.
10 But to whom ye forgive anything, *I* also; for I also, what I have forgiven, if I have forgiven anything, {it is} for your sakes in {the} person of Christ;
11 that we might not have Satan get an advantage against us, for we are not ignorant of *his* thoughts.
12 Now when I came to Troas for the {publication of the} glad tidings of the Christ, a door also being opened to me in {the} Lord,
13 I had no rest in my spirit at not finding Titus my brother; but bidding them adieu, I came away to Macedonia.
14 But thanks {be} to God, who always leads us in triumph in the Christ, and makes manifest the odour of his knowledge through us in every place.
15 For we are a sweet odour of Christ to God, in the saved and in those that perish:
16 to the one an odour from death unto death, but to the others an odour from life unto life; and who {is} sufficient for these things?
17 For we do not, as the many, make a trade of the word of God; but as of sincerity, but as of God, before God, we speak in Christ.