1 Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.

2 És látá, hogy ímé egy kút van a mezõben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kõ vala:

3 Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverõdik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.

4 És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.

5 És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.

6 Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.

7 És monda [Jákób:] Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.

8 Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verõdik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.

9 Még beszélget vala velõk, mikor megérkezék Rákhel az õ atyja juhaival, melyeket legeltet vala.

10 S lõn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az õ anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait.

11 És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.

12 S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy õ az õ atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az õ atyjának.

13 És lõn mikor Lábán Jákóbnak, az õ húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá õt, és bevivé az õ házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.

14 És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,

15 És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?

16 Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.

17 Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala.

18 Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.

19 És monda Lábán: Jobb néked adnom õt, hogysem másnak adjam õt, maradj én nálam.

20 Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.

21 És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én idõm kitelt, hadd menjek be hozzá.

22 És begyûjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.

23 Estve pedig vevé az õ leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne õ hozzá.

24 És Lábán az õ szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az õ leányának Leának.

25 És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?

26 Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik elõtt.

27 Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.

28 Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az õ leányát feleségûl.

29 És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.

30 És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.

31 És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.

32 Fogada azért Lea az õ méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.

33 Azután ismét teherbe esék és szûle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.

34 És megint teherbe esék és szûle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szûltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.

35 És ismét teherbe esék, és fiat szûle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszûnék a szûléstõl.

1 Så gav Jakob sig atter på veien og drog til Østens barns land.

2 Og da han så sig omkring, fikk han se en brønn på marken, og ved den lå det tre flokker småfe. for av denne brønn vannet de feet; men stenen som lå over brønnens åpning, var stor.

3 Der samlet alle feflokkene sig, og gjæterne veltet stenen fra brønnens åpning og vannet småfeet, og så la de stenen tilbake på sitt sted, over brønnens åpning.

4 Jakob spurte dem: Mine brødre, hvor er I fra? De svarte: Vi er fra Karan.

5 Så spurte han dem: Kjenner I Laban, sønn til Nakor? De svarte: Ja, vi kjenner ham.

6 Da spurte han dem: Står det vel til med ham? De svarte: Ja, det gjør det, og se, der kommer hans datter Rakel med småfeet.

7 Da sa han: Det er jo ennu høi dag, det er ennu ikke tid til å samle buskapen; vann småfeet og gå avsted igjen og gjæt!

8 Men de sa: Det kan vi ikke før alle feflokkene er samlet, og stenen blir veltet fra brønnens åpning; da vanner vi småfeet.

9 Mens han ennu talte med dem, kom Rakel med sin fars småfe; for det var hun som gjætte.

10 Og da Jakob så Rakel, sin morbror Labans datter, og så småfeet som hørte hans morbror til, gikk han frem og veltet stenen fra brønnens åpning og vannet sin morbror Labans småfe.

11 Og Jakob kysset Rakel og brast i gråt.

12 Og Jakob fortalte Rakel at han var hennes fars frende, og at han var sønn til Rebekka; da sprang hun avsted og fortalte det til sin far.

13 Da nu Laban fikk høre om Jakob, sin søstersønn, løp han ham i møte og omfavnet ham og kysset ham og førte ham inn i sitt hus; og han fortalte Laban alt det som hadde hendt.

14 Da sa Laban til ham: Sannelig, vi er av samme kjød og blod. Og han blev hos ham en måneds tid.

15 Så sa Laban til Jakob: Skulde du tjene mig for intet, fordi om du er min frende? Si mig hvad du vil ha i lønn!

16 Nu hadde Laban to døtre, den eldste hette Lea, og den yngste hette Rakel.

17 Lea hadde matte øine; men Rakel var vakker av skapning og vakker å se til.

18 Og Jakob hadde Rakel kjær; derfor sa han: Jeg vil tjene dig syv år for Rakel, din yngste datter.

19 Laban svarte: Det er bedre at jeg gir henne til dig, enn at jeg gir henne til en annen mann; bli hos mig!

20 Så tjente Jakob i syv år for Rakel; og disse år syntes han var nogen få dager, fordi han hadde henne kjær.

21 Derefter sa Jakob til Laban: La mig nu få min hustru, for min tid er ute, og jeg vil gå inn til henne.

22 Da samlet Laban alle menn der på stedet og gjorde et gjestebud.

23 Og om aftenen tok han sin datter Lea og førte henne inn til ham, og han gikk inn til henne.

24 Og Laban gav sin trælkvinne Silpa til sin datter Lea som trælkvinne.

25 Men om morgenen - se, da var det Lea. Da sa han til Laban: Hvad er det du har gjort mot mig? Var det ikke for Rakel jeg tjente hos dig? Hvorfor har du sveket mig?

26 Laban svarte: Det er ikke skikk her hos oss å gi den yngste bort før den eldste.

27 La nu Leas bryllups-uke gå til ende, så vil vi også gi dig den andre, hvis du vil tjene hos mig i syv år til.

28 Og Jakob gjorde så, og han lot bryllups-uken gå til ende. Da gav han ham sin datter Rakel til hustru.

29 Og Laban gav sin trælkvinne Bilha til sin datter Rakel som trælkvinne.

30 Så gikk han også inn til Rakel, og han holdt mere av Rakel enn av Lea. Siden tjente han ennu syv år til hos Laban.

31 Da Herren så at Lea blev tilsidesatt, åpnet han hennes morsliv; men Rakel var barnløs.

32 Og Lea blev fruktsommelig og fødte en sønn, og hun kalte ham Ruben*; for hun sa: Herren har sett til mig i min ulykke; nu vil min mann elske mig. / {* se, en sønn!.}

33 Og hun blev atter fruktsommelig og fødte en sønn og sa: Herren har hørt at jeg var tilsidesatt; derfor har han gitt mig også denne sønn. Så kalte hun ham Simeon*. / {* bønnhørelse.}

34 Og hun blev atter fruktsommelig og fødte en sønn og sa: Nu må vel endelig min mann holde sig til mig, for jeg har født ham tre sønner. Derfor kalte de ham Levi*. / {* vedhengen.}

35 Og hun blev atter fruktsommelig og fødte en sønn og sa: Nu vil jeg prise Herren. Derfor kalte hun ham Juda*. Så fikk hun ikke flere barn da. / {* den for hvem Herren prises; egentlig: den priste.}