1 Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt.2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?3 Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket.4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.5 Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.8 Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz.9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.12 Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.14 Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.16

1 Il mio soffio vitale si spenge, i miei giorni si estinguono, il sepolcro m’aspetta!2 Sono attorniato di schernitori e non posso chiuder occhio per via delle lor parole amare.3 O Dio, da’ un pegno, sii tu il mio mallevadore presso di te; se no, chi metterà la sua nella mia mano?4 Poiché tu hai chiuso il cuor di costoro alla ragione, e però non li farai trionfare.5 Chi denunzia un amico sì che diventi preda altrui, vedrà venir meno gli occhi de’ suoi figli.6 Egli m’ha reso la favola dei popoli, e son divenuto un essere a cui si sputa in faccia.7 L’occhio mio si oscura pel dolore, tutte le mie membra non son più che un’ombra.8 Gli uomini retti ne son colpiti di stupore, e l’innocente insorge contro l’empio;9 ma il giusto si attiene saldo alla sua via, e chi ha le mani pure viepiù si fortifica.10 Quanto a voi tutti, tornate pure, fatevi avanti, ma fra voi non troverò alcun savio.11 I miei giorni passano, i miei disegni, i disegni cari al mio cuore, sono distrutti,12 e costoro pretendon che la notte sia giorno, che la luce sia vicina, quando tutto è buio!13 Se aspetto come casa mia il soggiorno de’ morti, se già mi son fatto il letto nelle tenebre,14 se ormai dico al sepolcro "tu sei mio padre" e ai vermi: "siete mia madre e mia sorella,"15 dov’è dunque la mia speranza? questa speranza mia chi la può scorgere?16 Essa scenderà alle porte del soggiorno de’ morti, quando nella polvere troverem riposo assieme".