1 A hétnek elsõ [napján] pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fûszerszámokat, és némely [más asszonyok is] velök.2 És a követ a sírról elhengerítve találák.3 És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.4 És lõn, hogy mikor õk e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:5 És mikor õk megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élõt?6 Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,7 Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.8 Megemlékezének azért az õ szavairól.9 És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek.10 Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok õ velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak.11 De az õ szavuk csak üres beszédnek látszék azok elõtt; és nem hivének nékik.12 Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedõk vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.13 És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtõl hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus.14 És beszélgetének magok közt mindazokról, a mik történtek.15 És lõn, hogy a mint beszélgetének és egymástól kérdezõsködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton.16 De az õ szemeik visszatartóztatának, hogy õt meg ne ismerjék.17 Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és [miért] vagytok szomorú ábrázattal?18 Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémû dolgok lettek abban e napokon?19 És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: A melyek [esének] a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten elõtt és az egész nép elõtt:20 És mimódon adák õt a fõpapok és a mi fõembereink halálos ítéletre, és megfeszíték õt.21 Pedig mi azt reméltük, hogy õ az, a ki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.22 Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának;23 És mikor nem találták az õ testét, [haza] jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy õ él.24 És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, a mint az asszonyok is mondták; õt pedig nem látták.25 És õ monda nékik: Óh balgatagok és rest szívûek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak!26 Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az õ dicsõségébe?27 És elkezdvén Mózestõl és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik õ felõle megirattak.28 Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és õ úgy tõn, mintha tovább menne.29 De kényszeríték õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon.30 És lõn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá.31 És megnyilatkozának az õ szemeik, és megismerék õt; de õ eltünt elõlük.32 És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat?33 És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyûlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának.34 Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak!35 És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg õk a kenyér megszegésérõl.36 És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus õ közöttök, és monda nékik: Békesség néktek!37 Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak.38 És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?39 Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!40 És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.41 Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok?42 Õk pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet,43 Melyeket elvõn, és elõttök evék.44 És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem.45 Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat.46 És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:47 És prédikáltatni az õ nevében a megtérésnek és a bûnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtõl elkezdve.48 Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai.49 És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erõvel.50 Kivivé pedig õket Bethániáig; és felemelvén az õ kezeit, megáldá õket.51 És lõn, hogy míg áldá õket, tõlök elszakadván, felviteték a mennybe.52 Õk pedig imádván õt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;53 És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen.

1 No primeiro dia da semana, muito cedo, dirigiram-se ao sepulcro com os aromas que haviam preparado.2 Acharam a pedra removida longe da abertura do sepulcro.3 Entraram, mas não encontraram o corpo do Senhor Jesus.4 Não sabiam elas o que pensar, quando apareceram em frente delas dois personagens com vestes resplandecentes.5 Como estivessem amedrontadas e voltassem o rosto para o chão, disseram-lhes eles: Por que buscais entre os mortos aquele que está vivo?6 Não está aqui, mas ressuscitou. Lembrai-vos de como ele vos disse, quando ainda estava na Galiléia:7 O Filho do Homem deve ser entregue nas mãos dos pecadores e crucificado, mas ressuscitará ao terceiro dia.8 Então elas se lembraram das palavras de Jesus.9 Voltando do sepulcro, contaram tudo isso aos Onze e a todos os demais.10 Eram elas Maria Madalena, Joana e Maria, mãe de Tiago; as outras suas amigas relataram aos apóstolos a mesma coisa.11 Mas essas notícias pareciam-lhes como um delírio, e não lhes deram crédito.12 Contudo, Pedro correu ao sepulcro; inclinando-se para olhar, viu só os panos de linho na terra. Depois, retirou-se para a sua casa, admirado do que acontecera.13 Nesse mesmo dia, dois discípulos caminhavam para uma aldeia chamada Emaús, distante de Jerusalém sessenta estádios.14 Iam falando um com o outro de tudo o que se tinha passado.15 Enquanto iam conversando e discorrendo entre si, o mesmo Jesus aproximou-se deles e caminhava com eles.16 Mas os olhos estavam-lhes como que vendados e não o reconheceram.17 Perguntou-lhes, então: De que estais falando pelo caminho, e por que estais tristes?18 Um deles, chamado Cléofas, respondeu-lhe: És tu acaso o único forasteiro em Jerusalém que não sabe o que nela aconteceu estes dias?19 Perguntou-lhes ele: Que foi? Disseram: A respeito de Jesus de Nazaré... Era um profeta poderoso em obras e palavras, diante de Deus e de todo o povo.20 Os nossos sumos sacerdotes e os nossos magistrados o entregaram para ser condenado à morte e o crucificaram.21 Nós esperávamos que fosse ele quem havia de restaurar Israel e agora, além de tudo isto, é hoje o terceiro dia que essas coisas sucederam.22 É verdade que algumas mulheres dentre nós nos alarmaram. Elas foram ao sepulcro, antes do nascer do sol;23 e não tendo achado o seu corpo, voltaram, dizendo que tiveram uma visão de anjos, os quais asseguravam que está vivo.24 Alguns dos nossos foram ao sepulcro e acharam assim como as mulheres tinham dito, mas a ele mesmo não viram.25 Jesus lhes disse: Ó gente sem inteligência! Como sois tardos de coração para crerdes em tudo o que anunciaram os profetas!26 Porventura não era necessário que Cristo sofresse essas coisas e assim entrasse na sua glória?27 E começando por Moisés, percorrendo todos os profetas, explicava-lhes o que dele se achava dito em todas as Escrituras.28 Aproximaram-se da aldeia para onde iam e ele fez como se quisesse passar adiante.29 Mas eles forçaram-no a parar: Fica conosco, já é tarde e já declina o dia. Entrou então com eles.30 Aconteceu que, estando sentado conjuntamente à mesa, ele tomou o pão, abençoou-o, partiu-o e serviu-lho.31 Então se lhes abriram os olhos e o reconheceram... mas ele desapareceu.32 Diziam então um para o outro: Não se nos abrasava o coração, quando ele nos falava pelo caminho e nos explicava as Escrituras?33 Levantaram-se na mesma hora e voltaram a Jerusalém. Aí acharam reunidos os Onze e os que com eles estavam.34 Todos diziam: O Senhor ressuscitou verdadeiramente e apareceu a Simão.35 Eles, por sua parte, contaram o que lhes havia acontecido no caminho e como o tinham reconhecido ao partir o pão.36 Enquanto ainda falavam dessas coisas, Jesus apresentou-se no meio deles e disse-lhes: A paz esteja convosco!37 Perturbados e espantados, pensaram estar vendo um espírito.38 Mas ele lhes disse: Por que estais perturbados, e por que essas dúvidas nos vossos corações?39 Vede minhas mãos e meus pés, sou eu mesmo; apalpai e vede: um espírito não tem carne nem ossos, como vedes que tenho.40 E, dizendo isso, mostrou-lhes as mãos e os pés.41 Mas, vacilando eles ainda e estando transportados de alegria, perguntou: Tendes aqui alguma coisa para comer?42 Então ofereceram-lhe um pedaço de peixe assado.43 Ele tomou e comeu à vista deles.44 Depois lhes disse: Isto é o que vos dizia quando ainda estava convosco: era necessário que se cumprisse tudo o que de mim está escrito na Lei de Moisés, nos profetas e nos Salmos.45 Abriu-lhes então o espírito, para que compreendessem as Escrituras, dizendo:46 Assim é que está escrito, e assim era necessário que Cristo padecesse, mas que ressurgisse dos mortos ao terceiro dia.47 E que em seu nome se pregasse a penitência e a remissão dos pecados a todas as nações, começando por Jerusalém.48 Vós sois as testemunhas de tudo isso.49 Eu vos mandarei o Prometido de meu Pai; entretanto, permanecei na cidade, até que sejais revestidos da força do alto.50 Depois os levou para Betânia e, levantando as mãos, os abençoou.51 Enquanto os abençoava, separou-se deles e foi arrebatado ao céu.52 Depois de o terem adorado, voltaram para Jerusalém com grande júbilo.53 E permaneciam no templo, louvando e bendizendo a Deus.