1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;3 És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.4 Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?5 És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.11 És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.12 Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.13 És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.15 És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.23 Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.27 És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?28 Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.29 És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.31 És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.33 És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.34 A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.35 Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?37 Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.

1 Naqueles dias, como fosse novamente numerosa a multidão, enão tivessem o que comer, Jesus convocou os discípulos e lhes disse:2 Tenho compaixão deste povo. Já há três dias perseveram comigo e não têm o que comer.3 Se os despedir em jejum para suas casas, desfalecerão no caminho; e alguns deles vieram de longe!4 Seus discípulos responderam-lhe: Como poderá alguém fartá-los de pão aqui no deserto?5 Mas ele perguntou-lhes: Quantos pães tendes? Sete, responderam.6 Mandou então que o povo se assentasse no chão. Tomando os sete pães, deu graças, partiu-os e entregou-os a seus discípulos, para que os distribuíssem e eles os distribuíram ao povo.7 Tinham também alguns peixinhos. Ele os abençoou e mandou também distribuí-los.8 Comeram e ficaram fartos, e dos pedaços que sobraram levantaram sete cestos.9 Ora, os que comeram eram cerca de quatro mil pessoas. Em seguida, Jesus os despediu.10 E embarcando depois com seus discípulos, foi para o território de Dalmanuta.11 Vieram os fariseus e puseram-se a disputar com ele e pediram-lhe um sinal do céu, para pô-lo à prova.12 Jesus, porém, suspirando no seu coração, disse: Por que pede esta geração um sinal? Em verdade vos digo: jamais lhe será dado um sinal.13 Deixou-os e seguiu de barca para a outra margem.14 Aconteceu que eles haviam esquecido de levar pães consigo. Na barca havia um único pão.15 Jesus advertiu-os: Abri os olhos e acautelai-vos do fermento dos fariseus e do fermento de Herodes!16 E eles comentavam entre si que era por não terem pão.17 Jesus percebeu-o e disse-lhes: Por que discutis por não terdes pão? Ainda não tendes refletido nem compreendido? Tendes, pois, o coração insensível?18 Tendo olhos, não vedes? E tendo ouvidos, não ouvis? Não vos lembrais mais?19 Ao partir eu os cinco pães entre os cinco mil, quantos cestos recolhestes cheios de pedaços? Responderam-lhe: Doze.20 E quando eu parti os sete pães entre os quatro mil homens, quantos cestos de pedaços levantastes? Sete, responderam-lhe.21 Jesus disse-lhes: Como é que ainda não entendeis?...22 Chegando eles a Betsaida, trouxeram-lhe um cego e suplicaram-lhe que o tocasse.23 Jesus tomou o cego pela mão e levou-o para fora da aldeia. Pôs-lhe saliva nos olhos e, impondo-lhe as mãos, perguntou-lhe: Vês alguma coisa?24 O cego levantou os olhos e respondeu: Vejo os homens como árvores que andam.25 Em seguida, Jesus lhe impôs as mãos nos olhos e ele começou a ver e ficou curado, de modo que via distintamente de longe.26 E mandou-o para casa, dizendo-lhe: Não entres nem mesmo na aldeia.27 Jesus saiu com os seus discípulos para as aldeias de Cesaréia de Filipe, e pelo caminho perguntou-lhes: Quem dizem os homens que eu sou?28 Responderam-lhe os discípulos: João Batista; outros, Elias; outros, um dos profetas.29 Então perguntou-lhes Jesus: E vós, quem dizeis que eu sou? Respondeu Pedro: Tu és o Cristo.30 E ordenou-lhes severamente que a ninguém dissessem nada a respeito dele.31 E começou a ensinar-lhes que era necessário que o Filho do homem padecesse muito, fosse rejeitado pelos anciãos, pelos sumos sacerdotes e pelos escribas, e fosse morto, mas ressuscitasse depois de três dias.32 E falava-lhes abertamente dessas coisas. Pedro, tomando-o à parte, começou a repreendê-lo.33 Mas, voltando-se ele, olhou para os seus discípulos e repreendeu a Pedro: Afasta-te de mim, Satanás, porque teus sentimentos não são os de Deus, mas os dos homens.34 Em seguida, convocando a multidão juntamente com os seus discípulos, disse-lhes: Se alguém me quer seguir, renuncie-se a si mesmo, tome a sua cruz e siga-me.35 Porque o que quiser salvar a sua vida, perdê-la-á; mas o que perder a sua vida por amor de mim e do Evangelho, salvá-la-á.36 Pois que aproveitará ao homem ganhar o mundo inteiro, se vier a perder a sua vida?37 Ou que dará o homem em troca da sua vida?38 Porque, se nesta geração adúltera e pecadora alguém se envergonhar de mim e das minhas palavras, também o Filho do homem se envergonhará dele, quando vier na glória de seu Pai com os seus santos anjos.