1 Job prit la parole et dit:2 Maintenant encore ma plainte est une révolte, Mais la souffrance étouffe mes soupirs.3 Oh! si je savais où le trouver, Si je pouvais arriver jusqu'à son trône,4 Je plaiderais ma cause devant lui, Je remplirais ma bouche d'arguments,5 Je connaîtrais ce qu'il peut avoir à répondre, Je verrais ce qu'il peut avoir à me dire.6 Emploierait-il toute sa force à me combattre? Ne daignerait-il pas au moins m'écouter?7 Ce serait un homme droit qui plaiderait avec lui, Et je serais pour toujours absous par mon juge.8 Mais, si je vais à l'orient, il n'y est pas; Si je vais à l'occident, je ne le trouve pas;9 Est-il occupé au nord, je ne puis le voir; Se cache-t-il au midi, je ne puis le découvrir.10 Il sait néanmoins quelle voie j'ai suivie; Et, s'il m'éprouvait, je sortirais pur comme l'or.11 Mon pied s'est attaché à ses pas; J'ai gardé sa voie, et je ne m'en suis point détourné.12 Je n'ai pas abandonné les commandements de ses lèvres; J'ai fait plier ma volonté aux paroles de sa bouche.13 Mais sa résolution est arrêtée; qui s'y opposera? Ce que son âme désire, il l'exécute.14 Il accomplira donc ses desseins à mon égard, Et il en concevra bien d'autres encore.15 Voilà pourquoi sa présence m'épouvante; Quand j'y pense, j'ai peur de lui.16 Dieu a brisé mon courage, Le Tout-Puissant m'a rempli d'effroi.17 Car ce ne sont pas les ténèbres qui m'anéantissent, Ce n'est pas l'obscurité dont je suis couvert.

1 Felele pedig Jób, és monda:2 Még most is keserû az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentõ erõsségekkel.5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!7 Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!8 Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.9 Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom.10 De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.11 Lábam az õ nyomdokát követte; utát megõriztem és nem hajoltam el.12 Az õ ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.13 Õ azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el õt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.14 Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ nála.15 Azért rettegek az õ színe elõtt, és ha csak rá gondolok is, félek tõle.16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.17 Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!