1 Job prit la parole et dit:

2 Je sais bien qu'il en est ainsi; Comment l'homme serait-il juste devant Dieu?

3 S'il voulait contester avec lui, Sur mille choses il ne pourrait répondre à une seule.

4 A lui la sagesse et la toute-puissance: Qui lui résisterait impunément?

5 Il transporte soudain les montagnes, Il les renverse dans sa colère.

6 Il secoue la terre sur sa base, Et ses colonnes sont ébranlées.

7 Il commande au soleil, et le soleil ne paraît pas; Il met un sceau sur les étoiles.

8 Seul, il étend les cieux, Il marche sur les hauteurs de la mer.

9 Il a créé la Grande Ourse, l'Orion et les Pléiades, Et les étoiles des régions australes.

10 Il fait des choses grandes et insondables, Des merveilles sans nombre.

11 Voici, il passe près de moi, et je ne le vois pas, Il s'en va, et je ne l'aperçois pas.

12 S'il enlève, qui s'y opposera? Qui lui dira: Que fais-tu?

13 Dieu ne retire point sa colère; Sous lui s'inclinent les appuis de l'orgueil.

14 Et moi, comment lui répondre? Quelles paroles choisir?

15 Quand je serais juste, je ne répondrais pas; Je ne puis qu'implorer mon juge.

16 Et quand il m'exaucerait, si je l'invoque, Je ne croirais pas qu'il eût écouté ma voix,

17 Lui qui m'assaille comme par une tempête, Qui multiplie sans raison mes blessures,

18 Qui ne me laisse pas respirer, Qui me rassasie d'amertume.

19 Recourir à la force? Il est tout-puissant. A la justice? Qui me fera comparaître?

20 Suis-je juste, ma bouche me condamnera; Suis-je innocent, il me déclarera coupable.

21 Innocent! Je le suis; mais je ne tiens pas à la vie, Je méprise mon existence.

22 Qu'importe après tout? Car, j'ose le dire, Il détruit l'innocent comme le coupable.

23 Si du moins le fléau donnait soudain la mort!... Mais il se rit des épreuves de l'innocent.

24 La terre est livrée aux mains de l'impie; Il voile la face des juges. Si ce n'est pas lui, qui est-ce donc?

25 Mes jours sont plus rapides qu'un courrier; Ils fuient sans avoir vu le bonheur;

26 Ils passent comme les navires de jonc, Comme l'aigle qui fond sur sa proie.

27 Si je dis: Je veux oublier mes souffrances, Laisser ma tristesse, reprendre courage,

28 Je suis effrayé de toutes mes douleurs. Je sais que tu ne me tiendras pas pour innocent.

29 Je serai jugé coupable; Pourquoi me fatiguer en vain?

30 Quand je me laverais dans la neige, Quand je purifierais mes mains avec du savon,

31 Tu me plongerais dans la fange, Et mes vêtements m'auraient en horreur.

32 Il n'est pas un homme comme moi, pour que je lui réponde, Pour que nous allions ensemble en justice.

33 Il n'y a pas entre nous d'arbitre, Qui pose sa main sur nous deux.

34 Qu'il retire sa verge de dessus moi, Que ses terreurs ne me troublent plus;

35 Alors je parlerai et je ne le craindrai pas. Autrement, je ne suis point à moi-même.

1 Felele pedig Jób, és monda:

2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.

6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.

12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.

16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.

19 Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?

20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.

21 Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.

22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!

23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.

24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?

25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.

27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.

29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

32 Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.

33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!

34 Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:

35 Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!