1 Job prit la parole et dit:2 Oh! s'il était possible de peser ma douleur, Et si toutes mes calamités étaient sur la balance,3 Elles seraient plus pesantes que le sable de la mer; Voilà pourquoi mes paroles vont jusqu'à la folie!4 Car les flèches du Tout-Puissant m'ont percé, Et mon âme en suce le venin; Les terreurs de Dieu se rangent en bataille contre moi.5 L'âne sauvage crie-t-il auprès de l'herbe tendre? Le boeuf mugit-il auprès de son fourrage?6 Peut-on manger ce qui est fade et sans sel? Y a-t-il de la saveur dans le blanc d'un oeuf?7 Ce que je voudrais ne pas toucher, C'est là ma nourriture, si dégoûtante soit-elle!8 Puisse mon voeu s'accomplir, Et Dieu veuille réaliser mon espérance!9 Qu'il plaise à Dieu de m'écraser, Qu'il étende sa main et qu'il m'achève!10 Il me restera du moins une consolation, Une joie dans les maux dont il m'accable: Jamais je n'ai transgressé les ordres du Saint.11 Pourquoi espérer quand je n'ai plus de force? Pourquoi attendre quand ma fin est certaine?12 Ma force est-elle une force de pierre? Mon corps est-il d'airain?13 Ne suis-je pas sans ressource, Et le salut n'est-il pas loin de moi?14 Celui qui souffre a droit à la compassion de son ami, Même quand il abandonnerait la crainte du Tout-Puissant.15 Mes frères sont perfides comme un torrent, Comme le lit des torrents qui disparaissent.16 Les glaçons en troublent le cours, La neige s'y précipite;17 Viennent les chaleurs, et ils tarissent, Les feux du soleil, et leur lit demeure à sec.18 Les caravanes se détournent de leur chemin, S'enfoncent dans le désert, et périssent.19 Les caravanes de Théma fixent le regard, Les voyageurs de Séba sont pleins d'espoir;20 Ils sont honteux d'avoir eu confiance, Ils restent confondus quand ils arrivent.21 Ainsi, vous êtes comme si vous n'existiez pas; Vous voyez mon angoisse, et vous en avez horreur!22 Vous ai-je dit: Donnez-moi quelque chose, Faites en ma faveur des présents avec vos biens,23 Délivrez-moi de la main de l'ennemi, Rachetez-moi de la main des méchants?24 Instruisez-moi, et je me tairai; Faites-moi comprendre en quoi j'ai péché.25 Que les paroles vraies sont persuasives! Mais que prouvent vos remontrances?26 Voulez-vous donc blâmer ce que j'ai dit, Et ne voir que du vent dans les discours d'un désespéré?27 Vous accablez un orphelin, Vous persécutez votre ami.28 Regardez-moi, je vous prie! Vous mentirais-je en face?29 Revenez, ne soyez pas injustes; Revenez, et reconnaissez mon innocence.30 Y a-t-il de l'iniquité sur ma langue, Et ma bouche ne discerne-t-elle pas le mal?

1 Jób pedig felele, és monda:2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?