1 Ce sont ici les paroles que Moïse dit à tout Israël deçà le Jourdain au désert, dans la campagne, qui est vis à vis de la mer Rouge, entre Paran, et Tophel, et Laban, et Hatséroth, et Dizahab.

2 Il y a onze journées depuis Horeb, par le chemin de la montagne de Séhir, jusqu'à Kadès-Barné.

3 Or il arriva en la quarantième année, au premier jour de l'onzième mois, que Moïse parla aux enfants d'Israël selon tout ce que l'Eternel lui avait commandé de leur dire.

4 Après qu'il eut défait Sihon, Roi des Amorrhéens, qui demeurait à Hesbon; et Hog, Roi de Basan, qui demeurait à Hastaroth [et] à Edréhi.

5 Moïse [donc] commença à déclarer cette loi deçà le Jourdain, dans le pays de Moab, en disant :

6 L'Eternel notre Dieu nous parla en Horeb, en disant : Vous avez assez demeuré en cette montagne.

7 Tournez, et partez, et allez vers la montagne des Amorrhéens, et dans tous les lieux circonvoisins, en la campagne, à la montagne, et en la plaine, et vers le Midi, et sur le rivage de la mer, au pays des Cananéens, et au Liban jusqu'au grand fleuve, le fleuve d'Euphrate.

8 Regardez, j'ai mis devant vous le pays, entrez et possédez le pays que l'Eternel a juré à vos pères, Abraham, Isaac et Jacob, de leur donner, et à leur postérité après eux.

9 Et je vous parlai en ce temps-là, et vous dis : Je ne puis pas vous porter moi seul.

10 L'Eternel votre Dieu vous a multipliés, et vous voici aujourd'hui comme les étoiles du ciel, par le grand nombre que vous êtes.

11 Que l'Eternel le Dieu de vos pères vous fasse croître mille fois au delà de ce que vous êtes, et vous bénisse, comme il vous l'a dit.

12 Comment porterais-je moi seul vos chagrins, vos charges, et vos procès?

13 Prenez-vous de vos Tribus des gens sages et habiles, et connus, et je vous les établirai pour chefs.

14 Et vous me répondîtes et dîtes : Il est bon de faire ce que tu as dit.

15 Alors je pris des chefs de vos Tribus, des hommes sages et connus, et je les établis chefs sur vous, gouverneurs sur milliers, et sur centaines, sur cinquantaines et sur dizaines, et officiers selon vos Tribus.

16 Puis je commandai en ce temps-là à vos juges, en disant : Ecoutez [les différends qui seront] entre vos frères, et jugez droitement entre l'homme et son frère, et entre l'étranger qui est avec lui.

17 Vous n'aurez point d'égard à l'apparence de la personne en jugement; vous entendrez autant le petit que le grand; vous ne craindrez personne, car le jugement est à Dieu; et vous ferez venir devant moi la cause qui sera trop difficile pour vous, et je l'entendrai.

18 Et en ce temps-là je vous ordonnai toutes les choses que vous auriez à faire.

19 Puis nous partîmes d'Horeb, et nous marchâmes dans tout ce grand et affreux désert que vous avez vu, par le chemin de la montagne des Amorrhéens, ainsi que l'Eternel notre Dieu nous avait commandé, et nous vînmes jusqu'à Kadès-barné.

20 Alors je vous dis : Vous êtes arrivés jusqu'à la montagne des Amorrhéens, laquelle l'Eternel notre Dieu nous donne.

21 Regarde, l'Eternel ton Dieu met devant toi le pays, monte et le possède, selon que l'Eternel le Dieu de tes pères t'a dit : Ne crains point, et ne t'effraie point.

22 Et vous vîntes tous vers moi, et dîtes : Envoyons devant nous des hommes, pour reconnaître le pays, et qui nous rapportent des nouvelles du chemin par lequel nous [devrons] monter, et des villes où nous devrons aller.

23 Et ce discours me sembla bon, de sorte que je pris douze hommes d'entre vous, [savoir] un homme de chaque Tribu.

24 Et ils se mirent en chemin, et étant montés en la montagne ils vinrent jusqu'au torrent d'Escol, et reconnurent le pays.

25 Et ils prirent en leurs mains du fruit du pays, et ils nous l'apportèrent; ils nous donnèrent des nouvelles, et nous dirent : Le pays que l'Eternel, notre Dieu nous donne, est bon.

26 Mais vous refusâtes d'y monter, et vous fûtes rebelles au commandement de l'Eternel votre Dieu.

27 Et vous murmurâtes dans vos tentes, en disant : Parce que l'Eternel nous haïssait il nous a fait sortir du pays d'Egypte, afin de nous livrer entre les mains des Amorrhéens pour nous exterminer.

28 Où monterions-nous? Nos frères nous ont fait fondre le cœur, en disant : Le peuple est plus grand que nous, et de plus haute taille; les villes sont grandes et closes jusques au ciel; et même nous avons vu là les enfants des Hanakins.

29 Mais je vous dis : N'ayez point de peur, et ne les craignez point.

30 L'Eternel votre Dieu qui marche devant vous, lui-même combattra pour vous, selon tout ce que vous avez vu qu'il a fait pour vous en Egypte;

31 Et au désert, où tu as vu de quelle manière l'Eternel ton Dieu t'a porté, comme un homme porterait son fils, dans tout le chemin où vous avez marché, jusqu'à ce que vous soyez arrivés en ce lieu-ci.

32 Mais malgré cela vous ne crûtes point encore en l'Eternel votre Dieu;

33 Qui marchait devant vous dans le chemin, afin de vous chercher un lieu pour camper, marchant de nuit dans la colonne de feu, pour vous éclairer dans le chemin par lequel vous deviez marcher ; et de jour, dans la nuée.

34 Et l'Eternel ouït la voix de vos paroles, et se mit en grande colère, et jura, disant :

35 Si aucun des hommes de cette méchante génération voit ce bon pays que j'ai juré de donner à vos pères.

36 Sinon Caleb, fils de Jéphunné; lui le verra, et je lui donnerai à lui et à ses enfants le pays sur lequel il a marché, parce qu'il a persévéré à suivre l'Eternel.

37 Même l'Eternel s'est mis en colère contre moi à cause de vous, disant : Et toi aussi tu n'y entreras pas.

38 Josué, fils de Nun, qui te sert, y entrera; fortifie-le, car c'est lui qui mettra les enfants d'Israël en possession de ce pays.

39 Et vos petits enfants, desquels vous avez dit qu'ils seront en proie; vos enfants, [dis-je], qui aujourd'hui ne savent pas ce que c'est que le bien ou le mal; ceux-là y entreront, et je leur donnerai ce pays, et ils le posséderont.

40 Mais vous, retournez vous-en en arrière, et allez dans le désert par le chemin de la mer Rouge.

41 Et vous répondîtes, et me dîtes : Nous avons péché contre l'Eternel; nous monterons et nous combattrons, comme l'Eternel, notre Dieu nous a commandé; et ayant pris chacun vos armes, vous entreprîtes de monter sur la montagne.

42 Et l'Eternel me dit : Dis-leur : Ne montez point, et ne combattez point (car je ne suis point au milieu de vous) afin que vous ne soyez point battus par vos ennemis.

43 Ce que je vous rapportai, mais vous ne m'écoutâtes point, et vous vous rebellâtes contre le commandement de l'Eternel, et vous fûtes orgueilleux, et montâtes sur la montagne.

44 Et l'Amorrhéen, qui demeurait sur cette montagne, sortit contre vous, et vous poursuivit, comme font les abeilles, et vous battit depuis Séhir jusqu'à Horma.

45 Et étant retournés vous pleurâtes devant l'Eternel,; mais l'Eternel n'écouta point votre voix, et ne vous prêta point l'oreille.

46 Ainsi vous demeurâtes en Kadès plusieurs jours, selon les jours que vous y aviez demeuré.

1 Ezek az igék, a melyeket szólott Mózes az egész Izráelnek, a Jordánon túl a pusztában, a mezõségen, a Veres tenger ellenében, Párán és Tófel, és Lábán és Haczéróth, és Dizaháb között.

2 Tizenegy napi járóföldön Hórebtõl fogva, a Szeir hegyének menve, Kádes-Barneáig.

3 Lõn pedig a negyvenedik esztendõben, a tizenegyedik hónapban, a hónapnak elsõ napján, szóla Mózes az Izráel fiainak mind a szerint, a mint parancsolt vala az Úr néki azok felõl.

4 Minekutána megverte vala Szihont az Emoreusok királyát, a ki lakik vala Hesbonban, és Ógot, Básánnak királyát Edreiben, a ki lakik vala Asthárótban:

5 A Jordánon túl, a Moáb földén, kezdé Mózes magyarázni ezt a törvényt, mondván:

6 Az Úr, a mi Istenünk szólott nékünk a Hóreben, ezt mondván: Elég ideig laktatok e hegy alatt;

7 Forduljatok meg, és induljatok, és menjetek az Emoreusok hegyére, és annak minden szomszéd vidékére, a mezõségen, és a hegyes-völgyes földön, és dél felé, és a tengernek partján, a Kananeusok földére és a Libánusra, a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóig.

8 Ímé elõtökbe adtam a földet; menjetek be, és bírjátok azt a földet, a mely felõl megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja, és õ utánok az õ magvoknak.

9 És szólottam vala néktek abban az idõben, ezt mondván: Nem viselhetlek egymagam titeket;

10 Az Úr, a ti Istenetek megsokasított titeket elannyira, hogy oly sokan vagytok ti most, mint az égnek csillagai.

11 Az Úr, a ti atyáitoknak Istene szaporítson meg titeket ezerszerte is inkább mint most vagytok, és áldjon meg titeket, a miképen igérte néktek!

12 Miképen viselhetném én egymagam a terheiteket és a ti bajaitokat és a ti pereiteket?

13 Válaszszatok magatoknak bölcs, értelmes és a ti törzseitekben ismeretes férfiakat, és én azokat elõljáróitokká teszem.

14 És felelétek nékem, és mondátok: Jó dolog, a mit mondál, hogy míveled azt.

15 Vevém azért a ti törzseiteknek fõbbjeit, a bölcs és ismeretes férfiakat, és tevém õket elõljáróitokká: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és tiszttartókká, a ti törzseitek szerint.

16 És megparancsolám abban az idõben a ti biráitoknak, mondván: Hallgassátok ki atyátokfiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit, az õ atyjafiaival és jövevényeivel egyben.

17 Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitõl, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én elõmbe hozzátok, és én meghallgatom azt.

18 És megparancsoltam néktek abban az idõben mindent, a mit cselekedjetek.

19 Azután elindulánk a Hórebtõl, és bejártuk ama nagy és rettenetes pusztát, a melyet láttatok, az Emoreusok hegyének menve, a miképen parancsolta volt az Úr, a mi Istenünk nékünk; és eljutánk Kádes-Barneához.

20 És mondám néktek: Eljutottatok az Emoreusok hegyéig, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk.

21 Ímé elõdbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj!

22 Ti pedig mindnyájan hozzám járulátok és mondátok: Küldjünk embereket elõre, hogy kémleljék meg nékünk azt a földet, és hozzanak nékünk hírt az út felõl, a melyen felmenjünk, és a városok felõl, a melyekbe bevonuljunk.

23 És tetszék nékem ez a beszéd, és vevék közületek tizenkét férfiút, minden törzsbõl egyet-egyet.

24 És fordulának és felmenének a hegyre, és eljutának az Eskól völgyéig, és kikémlelék azt.

25 És võnek kezeikbe annak a földnek gyümölcsébõl, és alá hozák hozzánk, és hírt hozának nékünk és mondának: Jó az a föld, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk.

26 De ti nem akartatok felmenni; hanem pártot ütétek az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsa ellen.

27 És zúgolódátok a ti sátoraitokban, és mondátok: mivelhogy gyûlöl minket az Úr, azért hozott ki minket Égyiptom földébõl, hogy adjon minket az Emoreus kezébe, és elpusztítson minket.

28 Hová mennénk fel mi? A mi atyánkfiai megrettenték a mi szíveinket, mondván: Az a nép nagyobb és szálasabb nálunknál; a városok nagyok és megerõsíttettek az égig; még Anák fiakat is láttunk ott!

29 Akkor mondám néktek: Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól;

30 Az Úr, a ti Istenetek, a ki elõttetek megy, õ hadakozik ti érettetek mind a szerint, a mint cselekedett vala veletek Égyiptomban a ti szemeitek elõtt;

31 És a pusztában, a hol láttad, hogy úgy hordozott téged az Úr, a te Istened, a miképen hordozza az ember az õ fiát, mind az egész úton, a melyen jártatok, míg jutátok e helyre.

32 Mindazáltal nem hivétek az Úrnak, a ti Isteneteknek.

33 A ki elõttetek jár vala az úton, hogy helyet szemeljen ki néktek, a hol táborozzatok, éjjel tûzben, hogy megmutassa néktek az útat, a melyen járjatok, és felhõben nappal.

34 Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát, és megharaguvék, és megesküvék, mondván:

35 E gonosz nemzetségbõl való emberek közül egy sem látja meg azt a jó földet, a mely felõl megesküdtem, hogy a ti atyáitoknak adom;

36 Kivéve Kálebet, a Jefunné fiát; õ meglátja azt, és õ néki adom azt a földet, a melyet tapodott, és az õ fiainak, mert tökéletességgel követte az Urat.

37 Még én reám is megharaguvék az Úr miattatok, mondván: Te sem mégy oda be!

38 Józsué, a Nún fia, a ki áll te elõtted, õ megy be oda; azért biztassad õt, mert õ osztja el az örökséget Izráelnek.

39 És a ti kicsinyeitek, a kikrõl szólátok hogy prédául lesznek, és a ti fiaitok, a kik nem tudnak most sem jót, sem gonoszt, azok mennek be oda, mert nékik adom azt, és õk bírják azt.

40 Ti pedig forduljatok vissza, és induljatok a pusztába, a Veres tenger felé.

41 És azt felelétek, és azt mondátok nékem: Vétkeztünk az Úr ellen, mi felmegyünk és hadakozunk mind a szerint, a mint parancsolta nékünk az Úr, a mi Istenünk! És felövezétek magatokat, kiki az õ harczi eszközeivel, és készek valátok felmenni a hegyre.

42 Monda pedig az Úr nékem: Mondd meg nékik: Ne menjetek fel, és ne harczoljatok, mert nem vagyok közöttetek: hogy meg ne verettessetek a ti ellenségeitektõl.

43 És megmondám néktek, de nem hallgattatok [rám], hanem pártot ütöttetek az Úr parancsolata ellen, és vakmerõsködétek, és felmenétek a hegyre.

44 De kijöve az Emoreus, a ki lakik vala azon a hegyen, ti ellenetek, és megkergetének titeket, mint a méhek szokták cselekedni, és vagdaltak vala titeket Szeirtõl Hormáig.

45 És visszatérétek onnét, és sírátok az Úr elõtt, de nem hallgatá meg az Úr a ti szavatokat, és nem figyele rátok.

46 És sok idõn át lakozátok Kádesben, a meddig ott lakozátok.