1 Or il arriva que Samballat, ayant appris que nous rebâtissions la muraille, fut fort indigné et fort irrité; et il se moqua des Juifs.

2 Car il dit en la présence de ses frères, et des gens de guerre de Samarie : Que font ces Juifs languissants? Les laissera-t-on faire? Sacrifieront-ils? et achèveront-ils tout en un jour? Pourront-ils faire revenir les pierres des monceaux de poudre, puisqu'elles sont brûlées?

3 Et Tobija, Hammonite, qui était auprès de lui, dit : Encore qu'ils bâtissent, si un renard monte, il rompra leur muraille de pierre.

4 Ô notre Dieu! écoute, comment nous sommes en mépris, et fais retourner leur opprobre sur leur tête, et mets-les en proie dans un pays de captivité.

5 Et ne couvre point leur iniquité, et que leur péché ne soit point effacé devant ta face; car ils ont usé de discours piquants, s'attachant aux bâtisseurs.

6 Nous rebâtîmes donc la muraille, et tout le mur fut rejoint jusqu'à sa moitié; car le peuple avait le cœur au travail.

7 Mais quand Samballat et Tobija, et les Arabes, les Hammonites, et les Asdodiens eurent appris que la muraille de Jérusalem avait été refaite, et qu'on avait commencé à reclore ce qui avait été rompu, ils furent fort en colère;

8 Et ils se liguèrent entre eux tous ensemble, pour venir faire la guerre contre Jérusalem, et pour faire échouer [son dessein.]

9 Alors nous priâmes notre Dieu, et ayant peur d'eux, nous posâmes des gardes le jour et la nuit contre eux.

10 Et Juda dit : La force des ouvriers est affaiblie, et il y a beaucoup de ruines, en sorte que nous ne pourrons pas bâtir la muraille.

11 Or nos ennemis avaient dit : Qu'ils n'en sachent rien, et qu'ils n'en voient rien, jusqu'à ce que nous entrions au milieu d'eux, et que nous les mettions à mort, et fassions cesser l'ouvrage.

12 Mais il arriva que les Juifs qui demeuraient parmi eux, étant venus vers nous, nous dirent par dix fois : Prenez garde à tous les endroits par lesquels vous pourriez vous tourner vers nous.

13 C'est pourquoi je rangeai le peuple depuis le bas, derrière la muraille, sur des lieux élevés, selon leurs familles, avec leurs épées, leurs javelines et leurs arcs.

14 Puis je regardai et me levai; et je dis aux principaux et aux magistrats, et au reste du peuple : N'ayez point peur d'eux; souvenez-vous du Seigneur, qui est grand et terrible, et combattez pour vos frères, pour vos fils et pour vos filles, pour vos femmes et pour vos maisons.

15 Et quand nos ennemis eurent su que nous avions été avertis, Dieu dissipa leur conseil; et nous retournâmes tous aux murailles, chacun à son travail.

16 Depuis ce jour-là une moitié de mes gens travaillait, et l'autre moitié tenait des javelines, des boucliers, des arcs et des corselets; et les Gouverneurs suivaient chaque famille de Juda.

17 Ceux qui bâtissaient la muraille, et ceux qui chargeaient les portefaix, travaillaient chacun d'une main, et de l'autre ils tenaient l'épée.

18 Car chacun de ceux qui bâtissaient était ceint sur ses reins d'une épée, et ils bâtissaient ainsi [équipés]; et le trompette était près de moi.

19 Car je dis aux principaux et aux magistrats, et au reste du peuple : L'ouvrage est grand et étendu, et nous sommes écartés sur la muraille loin l'un de l'autre.

20 En quelque lieu donc que vous entendiez le son de la trompette, courez-y vers nous; notre Dieu combattra pour nous.

21 C'était donc ainsi que nous travaillions; mais la moitié tenait des javelines, depuis le point du jour, jusqu'au lever des étoiles.

22 Et en ce temps-là je dis au peuple : Que chacun avec son serviteur, passe la nuit dans Jérusalem, afin qu'ils nous servent la nuit pour faire le guet, et le jour pour travailler.

23 Et moi, mes frères, mes serviteurs, et les gens de la garde qui me suivent, nous ne quitterons point nos habits : que chacun [vienne avec] son épée, et [avec] de l'eau.

1 Lõn pedig, mikor meghallotta Szanballat, hogy mi építjük a kõfalat, haragra gerjede és felette igen bosszankodék, és gúnyolá a zsidókat;

2 És szóla az õ atyjafiai és a samáriai sereg elõtt, és ezt mondá: Mit mûvelnek e nyomorult zsidók? Vajjon megengedik-é ezt nékik? Talán áldozni fognak? Hát bevégezik ma? Avagy megelevenítik a köveket a porhalmazból, holott azok elégtek?!

3 Az Ammonita Tóbiás pedig mellette [állván], mondá: Bármit építsenek, ha egy róka lép fel reá, összezúzza köveiknek falát.

4 Halld meg, oh mi istenünk! hogy csúffá lettünk, fordítsad gyalázásukat az õ fejökre, és add õket prédára a rabságnak földében;

5 Ne fedezd el az õ hamisságokat és az õ bûnök a te orczád elõl el ne töröltessék, mert [téged] bosszantának az építõk elõtt!

6 És építõk a falat annyira, hogy elkészült az egész fal félmagasságban, mert a nép nagy kedvvel dolgozott.

7 Mikor pedig meghallotta Szanballat és Tóbiás, továbbá az Arábiabeliek, az Ammoniták és az Asdódeusok, hogy javítgattatnak Jeruzsálem kõfalai, és hogy a törések betömése megkezdõdött, felette nagy haragra gerjedének;

8 És összeesküvének mindnyájan egyenlõ akarattal, hogy eljõnek Jeruzsálemet megostromolni és [népét] megrémíteni.

9 De mi imádkozánk a mi Istenünkhöz, és állítánk ellenök õrséget nappal és éjjel, mivelhogy féltünk tõlök.

10 És mondák a zsidók: Fogytán van ereje a tereh-hordónak, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk építeni a kõfalat.

11 A mi ellenségeink pedig ezt mondották: Ingyen se tudják meg, se ne lássák, míg közikbe bemegyünk és õket leöljük, és megszüntetjük a munkát.

12 És lõn, hogy eljöttek hozzánk mindenfelõl a zsidók, a kik õ mellettök laknak vala és nékünk tízszer is mondották: Térjetek haza!

13 Azért állítám a hely alsó és nyilt részeire a kõfal mögé, odaállítám a népet nemzetségek szerint, fegyvereikkel, dárdáikkal és kézíveikkel.

14 És körültekintvén, fölkeltem és így szóltam az elõljárókhoz, a fõemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tõlök! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harczoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!

15 És lõn, hogy meghallották a mi ellenségeink, hogy megtudtuk [az õ szándékukat], és hogy Isten semmivé tette az õ tanácsokat: megtérénk mi mindnyájan a kõfalhoz, kiki az õ munkájához;

16 De azon naptól fogva legényeim egyik része munkálkodik vala, a másik része pedig tart vala dárdákat, paizsokat, kézíveket és pánczélokat, és a fejedelmek ott állának az egész Júda háznépe mögött.

17 A kõfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, a mely a munkát végezé, rakodának, másik kezök pedig a fegyvert tartja vala,

18 A kik pedig építének, azoknak fegyverök derekokra vala felkötve és így építének; a trombitás pedig mellettem állt.

19 És így szóltam az elõljárókhoz, a fõemberekhez és a többi néphez: A munka felette sok és messzeterjedõ és mi elszéledvén a kõfalon, egymástól messze esünk;

20 Azért oda gyûljetek hozzánk, hol a trombita szavát hallándjátok, a mi Istenünk hadakozik érettünk!

21 Ekképen munkálkodunk vala; és [legényeimnek] fele dárdákat tart vala hajnalhasadtától fogva mind a csillagoknak feltámadásáig.

22 Ugyanekkor megparancsolám a népnek, hogy minden ember legényével Jeruzsálemben háljon, hogy éjszaka õrködjenek felettünk és nappal dolgozzanak.

23 És sem én, sem az én atyámfiai, sem legényeim, sem az õrizõk, a kik én utánam valának, nem vetjük vala le ruháinkat; kiki csak mosódáskor teszi vala le fegyverét.