1 Je dis la vérité en Christ, je ne mens point, ma conscience me rendant témoignage par le Saint-Esprit,

2 Que j'ai une grande tristesse et un continuel tourment en mon cœur.

3 Car moi-même je souhaiterais d'être séparé de Christ pour mes frères, qui sont mes parents selon la chair;

4 Qui sont Israëlites, desquels sont l'adoption, la gloire, les alliances, l'ordonnance de la Loi, le service divin, et les promesses.

5 Desquels [sont] les pères, et desquels selon la chair [est descendu] Christ, qui est Dieu sur toutes choses, béni éternellement; Amen!

6 Toutefois il ne se peut pas faire que la parole de Dieu soit anéantie; mais tous ceux qui sont d'Israël, ne sont pas pourtant Israël.

7 Car pour être de la semence d'Abraham ils ne sont pas tous ses enfants; mais, c'est en Isaac qu'on doit considérer sa postérité.

8 c'est-à-dire, que ce ne sont pas ceux qui sont enfants de la chair, qui sont enfants de Dieu; mais que ce sont les enfants de la promesse, qui sont réputés pour semence.

9 Car voici la parole de la promesse : je viendrai en cette même saison, et Sara aura un fils.

10 Et non seulement cela; mais aussi Rebecca, lorsqu'elle conçut d'un, [savoir] de notre père Isaac.

11 Car avant que les enfants fussent nés, et qu'ils eussent fait ni bien ni mal, afin que le dessein arrêté selon l'élection de Dieu demeurât, non point par les œuvres, mais par celui qui appelle;

12 Il lui fut dit : le plus grand sera asservi au moindre;

13 Ainsi qu'il est écrit : j'ai aimé Jacob, et j'ai haï Esaü.

14 Que dirons-nous donc : y a-t-il de l'iniquité en Dieu? à Dieu ne plaise!

15 Car il dit à Moïse : j'aurai compassion de celui de qui j'aurai compassion; et je ferai miséricorde à celui à qui je ferai miséricorde.

16 Ce n'est donc point du voulant, ni du courant : mais de Dieu qui fait miséricorde.

17 Car l'Ecriture dit à Pharaon : je t'ai fait subsister dans le but de démontrer en toi ma puissance, et afin que mon Nom soit publié dans toute la terre.

18 Il a donc compassion de celui qu'il veut, et il endurcit celui qu'il veut.

19 Or tu me diras : pourquoi se plaint-il encore? car qui est celui qui peut résister à sa volonté?

20 Mais plutôt, ô homme, qui es-tu, toi qui contestes contre Dieu? la chose formée dira-t-elle à celui qui l'a formée : pourquoi m'as-tu ainsi faite?

21 Le potier de terre n'a-t-il pas la puissance de faire d'une même masse de terre un vaisseau à honneur, et un autre à déshonneur?

22 Et [qu'est-ce], si Dieu en voulant montrer sa colère, et donner à connaître sa puissance, a toléré avec une grande patience les vaisseaux de colère, préparés pour la perdition?

23 Et afin de donner à connaître les richesses de sa gloire dans les vaisseaux de miséricorde, qu'il a préparés pour la gloire;

24 Et qu'il a appelés, [c'est à savoir] nous, non seulement d'entre les Juifs, mais aussi d'entre les Gentils.

25 Selon ce qu'il dit en Osée : j'appellerai mon peuple celui qui n'était point mon peuple; et la bien-aimée, celle qui n'était point la bien-aimée;

26 Et il arrivera, qu'au lieu où il leur a été dit : vous n'êtes point mon peuple, là ils seront appelés les enfants du Dieu vivant.

27 Aussi Esaïe s'écrie au sujet d'Israël : quand le nombre des enfants d'Israël serait comme le sable de la mer, il n'y en aura qu'un [petit] reste de sauvé.

28 Car le Seigneur consomme et abrège l'affaire en justice : il fera, dis-je, une affaire abrégée sur la terre.

29 Et comme Esaïe avait dit auparavant : si le Seigneur des armées ne nous eût laissé quelque semence, nous eussions été faits comme Sodome, et eussions été semblables à Gomorrhe.

30 Que dirons-nous donc? que les Gentils qui ne cherchaient point la justice, ont atteint la justice, la justice, dis-je, qui est par la foi.

31 Mais Israël cherchant la Loi de la justice, n'est point parvenu à la Loi de la justice.

32 Pourquoi? parce que ce n'a point été par la foi, mais comme par les œuvres de la Loi; car ils ont heurté contre la pierre d'achoppement.

33 Selon ce qui est écrit : voici, je mets en Sion la pierre d'achoppement; et la pierre qui occasionnera des chutes ; et quiconque croit en lui ne sera point confus.

1 Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Lélek által,

2 Hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma;

3 Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, [elszakasztva] a Krisztustól az én atyámfiaiért, a kik rokonaim test szerint;

4 A kik izráeliták, a kiké a fiúság és a dicsõség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek;

5 A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.

6 Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltõl valók;

7 Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod.

8 Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.

9 Mert ígéretnek beszéde ez: Ez idõ tájban eljövök, és Sárának fia lesz.

10 Nemcsak pedig, hanem Rebeka is, ki egytõl fogant méhében, Izsáktól a mi atyánktól:

11 Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekbõl, hanem az elhívótól,

12 Megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek.

13 Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyûlöltem.

14 Mit mondunk tehát: Vajjon nem igazságtalanság-é [ez] az Istentõl? Távol legyen!

15 Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek.

16 Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülõ Istené.

17 Mert azt mondja az írás a Faraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.

18 Annakokáért a kin akar könyörül, a kit pedig akar, megkeményít.

19 Mondod azért nékem: Miért fedd hát [engem?] [Hiszen] az õ akaratának kicsoda áll ellene?

20 Sõt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítõnek: Miért csináltál engem így?

21 Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?

22 Ha pedig az Isten az õ haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tûréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek,

23 És hogy megismertesse az õ dicsõségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsõségre, [mit szólhatsz ellene?]

24 A kikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is,

25 A mint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek.

26 És lészen, hogy azon a helyen, a hol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élõ Isten fiainak fognak hívatni.

27 Ésaiás pedig ezt kiáltja Izráel felõl: Ha Izráel fiainak száma [annyi] volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.

28 Mert a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön.

29 És a mint Ésaiás elõre megmondotta: Ha a Seregeknek Ura nem hagyott volna nékünk magot, olyanokká lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók.

30 Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, a kik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitbõl való igazságot;

31 Izráel ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére.

32 Miért? Azért, mert nem hitbõl [keresték,] hanem mintha a törvény cselekedeteibõl volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe,

33 A mint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és a ki hisz benne, nem szégyenül meg.