1 Alors Moïse et les enfants d'Israël chantèrent ce cantique à l'Éternel, et ils dirent: Je chanterai à l'Éternel, car il s'est hautement élevé. Il a jeté dans la mer le cheval et son cavalier.

2 L'Éternel est ma force et ma louange: il a été mon libérateur. Il est mon Dieu, je le glorifierai; il est le Dieu de mon père, je l'exalterai.

3 L'Éternel est un vaillant guerrier; son nom est l'Éternel.

4 Il a jeté dans la mer les chars de Pharaon et son armée; et l'élite de ses combattants a été plongée dans la mer Rouge.

5 Les flots les ont couverts; ils sont descendus au fond des eaux, comme une pierre.

6 Ta droite, ô Éternel, est magnifique en force. Ta droite, ô Éternel, écrase l'ennemi.

7 Par la grandeur de ta majesté, tu renverses tes adversaires. Tu envoies ta colère, elle les consume comme le chaume.

8 Au souffle de tes narines les eaux se sont amoncelées; les courants se sont arrêtés comme une digue; les flots ont gelé au cœur de la mer.

9 L'ennemi avait dit: Je poursuivrai, j'atteindrai, je partagerai le butin; mon âme s'assouvira sur eux, je tirerai l'épée, ma main les détruira.

10 Tu as soufflé de ton haleine: la mer les a couverts; ils ont roulé comme le plomb, au fond des eaux puissantes.

11 Qui est comme toi, parmi les dieux, ô Éternel? Qui est comme toi magnifique en sainteté, redoutable dans les louanges, opérant des merveilles?

12 Tu as étendu ta droite; la terre les engloutit.

13 Tu as conduit par ta miséricorde ce peuple que tu as racheté; tu l'as dirigé par ta force vers ta sainte demeure.

14 Les peuples l'entendent, et ils tremblent; l'effroi saisit les habitants de la Palestine.

15 Alors les princes d'Édom sont troublés; le tremblement saisit les puissants de Moab; tous les habitants de Canaan désespèrent.

16 La frayeur et l'épouvante tomberont sur eux; par la grandeur de ton bras, ils deviendront muets comme la pierre, jusqu'à ce que ton peuple, ô Éternel, ait passé; jusqu'à ce qu'il ait passé, le peuple que tu as acquis.

17 Tu les introduiras et tu les planteras sur la montagne de ton héritage, au lieu que tu as préparé pour ta demeure, ô Éternel, au sanctuaire, Seigneur, que tes mains ont établi.

18 L'Éternel régnera éternellement et à toujours.

19 Car les chevaux de Pharaon, avec ses chars et ses cavaliers, sont entrés dans la mer; et l'Éternel a fait retourner sur eux les eaux de la mer; mais les enfants d'Israël ont marché à sec au milieu de la mer.

20 Et Marie, la prophétesse, sœur d'Aaron, prit dans sa main le tambourin, et toutes les femmes sortirent après elle, avec des tambourins et en dansant.

21 Et Marie répondait à ceux qui chantaient: Chantez à l'Éternel, car il s'est hautement élevé; il a jeté dans la mer le cheval et son cavalier.

22 Puis, Moïse fit partir les Israélites de la mer Rouge, et ils tirèrent vers le désert de Shur; et ils marchèrent trois jours dans le désert, et ne trouvèrent point d'eau.

23 Puis ils vinrent à Mara, mais ils ne purent boire des eaux de Mara, car elles étaient amères; c'est pour cela que ce lieu fut appelé Mara (amertume).

24 Alors le peuple murmura contre Moïse, en disant: Que boirons-nous?

25 Et Moïse cria à l'Éternel; et l'Éternel lui indiqua un bois, qu'il jeta dans les eaux, et les eaux devinrent douces. C'est là qu'il lui imposa une ordonnance et un statut, et c'est là qu'il l'éprouva.

26 Et il dit: Si tu écoutes attentivement la voix de l'Éternel ton Dieu, si tu fais ce qui est droit à ses yeux, si tu prêtes l'oreille à ses commandements et si tu gardes toutes ses ordonnances, je ne t'infligerai aucune des maladies que j'ai infligées à l'Égypte; car je suis l'Éternel qui te guérit.

27 Puis ils vinrent à Élim; et là il y avait douze sources d'eau et soixante et dix palmiers; et ils campèrent là, près des eaux.

1 Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.

2 Erõsségem az Úr és énekem, szabadítómmá lõn nekem; ez az én Istenem, õt dicsérem, atyámnak Istene, õt magasztalom.

3 Vitéz harczos az Úr; az õ neve Jehova.

4 A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.

5 Elborították õket a hullámok, kõ módjára merültek a mélységbe.

6 Jobbod, Uram, erõ által dicsõül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.

7 Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az õket mint tarlót.

8 Orrod lehelletétõl feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.

9 Az ellenség monda: Ûzöm, utólérem õket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja õket karom.

10 Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be õket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.

11 Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicsõ, félelemmel dícsérendõ és csudatévõ?

12 Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé õket a föld.

13 Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.

14 Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.

15 Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.

16 Félelem és aggodalom lepi meg õket; karod hatalmától elnémulnak mint a kõ, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.

17 Beviszed s megtelepíted õket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyûl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.

18 Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.

19 Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén.

20 Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot võn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva.

21 És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.

22 Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertõl, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet.

23 És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserû vala. Azért is nevezék nevét Márának.

24 És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?

25 Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.

26 És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hûségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az õ szemei elõtt és figyelmezel az õ parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.

27 És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.