1 Mais le peuple, voyant que Moïse tardait à descendre de la montagne, s'assembla vers Aaron et lui dit: Viens, fais-nous des dieux qui marchent devant nous; car pour ce Moïse, cet homme qui nous a fait monter du pays d'Égypte, nous ne savons ce qui lui est arrivé.

2 Et Aaron leur répondit: En-levez les anneaux d'or qui sont aux oreilles de vos femmes, de vos fils et de vos filles, et apportez-les-moi.

3 Et tous enlevèrent les anneaux d'or qui étaient à leurs oreilles; et ils les apportèrent à Aaron,

4 Qui les prit de leur main, les travailla au ciseau, et en fit un veau de fonte. Alors ils dirent: Voici tes dieux, ô Israël, qui t'ont fait monter du pays d'Égypte.

5 Aaron, voyant cela, bâtit un autel devant lui. Puis, Aaron cria et dit: Demain il y aura fête en l'honneur de l'Éternel!

6 Ils se levèrent donc de bon matin, le lendemain, et ils offrirent des holocaustes, et ils présentèrent des sacrifices de prospérité, et le peuple s'assit pour manger et boire; puis ils se levèrent pour se divertir.

7 Alors l'Éternel dit à Moïse: Va, descends, car ton peuple, que tu as fait monter du pays d'Égypte, s'est corrompu;

8 Ils se sont bientôt détournés de la voie que je leur avais prescrite; ils se sont fait un veau de fonte, se sont prosternés devant lui, lui ont sacrifié, et ont dit: Voici tes dieux, ô Israël, qui t'ont fait monter du pays d'Égypte.

9 L'Éternel dit aussi à Moïse: J'ai regardé ce peuple, et voici, c'est un peuple au cou roide.

10 Or maintenant, laisse-moi faire; que ma colère s'enflamme contre eux, et que je les consume; mais je ferai de toi une grande nation.

11 Alors Moïse supplia l'Éternel son Dieu, et dit: Pourquoi, ô Éternel! ta colère s'enflammerait-elle contre ton peuple, que tu as fait sortir du pays d'Égypte avec une grande puissance et par une main forte?

12 Pourquoi les Égyptiens diraient-ils: Il les a fait sortir pour leur malheur, pour les tuer dans les montagnes, et pour les consumer de dessus la terre? Reviens de l'ardeur de ta colère, et te repens du mal que tu veux faire à ton peuple.

13 Souviens-toi d'Abraham, d'Isaac et d'Israël, tes serviteurs, auxquels tu as juré par toi-même, en leur disant: Je multiplierai votre postérité comme les étoiles des cieux, et je donnerai à votre postérité tout ce pays dont j'ai parlé, et ils le posséderont à jamais.

14 Et l'Éternel se repentit du mal qu'il avait dit qu'il ferait à son peuple.

15 Alors Moïse retourna et descendit de la montagne, les deux tables du Témoignage en sa main, les tables écrites des deux côtés; elles étaient écrites sur l'une et l'autre face.

16 Et les tables étaient l'ouvrage de Dieu; l'écriture aussi était l'écriture de Dieu, gravée sur les tables.

17 Or Josué entendit la voix du peuple qui poussait des cris, et il dit à Moïse: Il y a un bruit de bataille dans le camp.

18 Et Moïse dit: Ce n'est ni un bruit de cris de victoire, ni un bruit de cris de défaite; j'entends un bruit de chants.

19 Et lorsqu'il fut près du camp, il vit le veau et les danses. Alors la colère de Moïse s'enflamma, et il jeta de ses mains les tables, et les brisa au pied de la montagne.

20 Puis, il prit le veau qu'ils avaient fait, le brûla au feu, et le broya jusqu'à ce qu'il fût réduit en poudre, qu'il répandit sur l'eau, et il en fit boire aux enfants d'Israël.

21 Et Moïse dit à Aaron: Que t'a fait ce peuple, que tu aies attiré sur lui un si grand péché?

22 Et Aaron répondit: Que la colère de mon seigneur ne s'enflamme point; tu sais que ce peuple est porté au mal;

23 Ils m'ont dit: Fais-nous des dieux qui marchent devant nous; car pour ce Moïse, cet homme qui nous a fait monter du pays d'Égypte, nous ne savons ce qui lui est arrivé.

24 Alors je leur ai dit: Que ceux qui ont de l'or s'en dépouillent; et ils me l'ont donné, et je l'ai jeté au feu, et il en est sorti ce veau.

25 Or, Moïse vit que le peuple était sans frein; car Aaron l'avait laissé sans frein, objet d'opprobre parmi leurs ennemis.

26 Alors Moïse se tint à la porte du camp, et dit: A moi quiconque est pour l'Éternel! Et tous les enfants de Lévi s'assemblèrent vers lui.

27 Et il leur dit: Ainsi a dit l'Éternel, le Dieu d'Israël: Que chacun de vous mette son épée au côté. Passez et repassez, de porte en porte, dans le camp; et tuez chacun son frère, chacun son ami, et chacun son voisin.

28 Et les enfants de Lévi firent selon la parole de Moïse; et il y eut en ce jour-là environ trois mille hommes du peuple qui périrent.

29 Or Moïse avait dit: Consacrez aujourd'hui vos mains à l'Éternel, chacun de vous, même au prix de son fils ou de son frère, pour attirer aujourd'hui sur vous la bénédiction.

30 Et le lendemain Moïse dit au peuple: Vous avez commis un grand péché; mais maintenant je monterai vers l'Éternel; peut-être obtiendrai-je le pardon de votre péché.

31 Moïse retourna donc vers l'Éternel, et dit: Hélas! ce peuple a commis un grand péché, en se faisant des dieux d'or;

32 Mais maintenant, pardonne leur péché! Sinon, efface-moi de ton livre que tu as écrit.

33 Et l'Éternel répondit à Moïse: Celui qui aura péché contre moi, je l'effacerai de mon livre.

34 Et maintenant, va, conduis le peuple où je t'ai dit. Voici, mon ange ira devant toi; mais, au jour où j'exercerai la punition, je punirai sur eux leur péché.

35 Ainsi l'Éternel frappa le peuple, parce qu'il avait été l'auteur du veau qu'avait fait Aaron.

1 Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyrõl leszállani, egybegyûle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lõn dolga ama férfiúnak Mózesnek, a ki minket Égyiptom földébõl kihozott.

2 És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggõket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám.

3 Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggõket füleirõl, és elvivék Áronhoz.

4 És elvevé kezökbõl, és alakítá azt vésõvel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Égyiptom földérõl.

5 Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az elõtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz!

6 Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égõáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.

7 Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földébõl.

8 Hamar letértek az útról, a melyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptom földébõl.

9 Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.

10 Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törûljem el õket: Téged azonban nagy néppé teszlek.

11 De Mózes esedezék az Úrnak, az õ Istenének színe elõtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, a melyet nagy erõvel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földérõl?

12 Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki õket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje õket a föld színérõl? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet.

13 Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelrõl a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyrõl szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.

14 És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az õ népére.

15 Megfordula azért és megindula Mózes a hegyrõl, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felõl, mind más felõl beírva.

16 A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra.

17 Józsué pedig hallván a nép rivalgását, monda Mózesnek: Harczkiáltás van a táborban.

18 Az pedig felele: Nem diadalmasoknak, sem meggyõzetteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én.

19 És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a tánczolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezébõl a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt.

20 Azután fogá a borjút, a melyet csináltak vala, tûzben megégeté, és apróra töré mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izráel fiaival.

21 És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bûnbe keverted?

22 Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz.

23 Mert [azt] mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik elõttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földérõl kihozott, nem tudjuk mint lõn dolga.

24 Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ide adák, én pedig a tûzbe vetettem, és e borjú formáltaték.

25 És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala õket, ellenségeik csúfjára.

26 Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: A ki az Úré, ide hozzám! és gyûlének õ hozzá mind a Lévi fiai.

27 És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az õ attyafiát, barátját és rokonságát.

28 A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népbõl úgymint háromezer férfiú.

29 És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az õ fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok.

30 És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bûnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bûneiteknek.

31 Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bûnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket.

32 De most bocsásd meg bûnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedbõl, a melyet írtál.

33 És monda az Úr Mózesnek: A ki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvembõl.

34 Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy elõtted; és az én látogatásom napján ezt az õ bûnöket is meglátogatom.

35 És megverte az Úr a népet ezért [is], a mit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.