1 Et l'Éternel dit à Moïse: Va vers Pharaon, car j'ai appesanti son cœur et le cœur de ses serviteurs, afin de mettre au milieu d'eux mes prodiges,

2 Et afin que tu racontes à ton fils et au fils de ton fils, les exploits que j'aurai accomplis sur les Égyptiens et les prodiges que j'aurai faits au milieu d'eux, et que vous sachiez que je suis l'Éternel.

3 Moïse et Aaron vinrent donc vers Pharaon, et lui dirent: Ainsi a dit l'Éternel, le Dieu des Hébreux: Jusqu'à quand refuseras-tu de t'humilier devant moi? Laisse aller mon peuple, afin qu'il me serve.

4 Car si tu refuses de laisser aller mon peuple, voici, je ferai venir demain des sauterelles dans ton territoire.

5 Et elles couvriront la face de la terre, et l'on ne pourra plus voir la terre; et elles dévoreront le reste de ce qui est échappé, ce que la grêle vous a laissé; et elles dévoreront tous les arbres qui poussent dans vos champs;

6 Et elles rempliront tes maisons, et les maisons de tous tes serviteurs, et les maisons de tous les Égyptiens; ce que tes pères n'ont point vu, ni les pères de tes pères, depuis le jour qu'ils ont été sur la terre, jusqu'à ce jour. Puis il se tourna et sortit de chez Pharaon.

7 Et les serviteurs de Pharaon lui dirent: Jusqu'à quand celui-ci nous sera-t-il en piège? Laisse aller ces gens, et qu'ils servent l'Éternel leur Dieu. Ne vois-tu pas encore que l'Égypte est perdue?

8 Alors on fit revenir Moïse et Aaron vers Pharaon, et il leur dit: Allez, servez l'Éternel votre Dieu. Quels sont tous ceux qui iront?

9 Et Moïse répondit: Nous irons avec nos jeunes gens et nos vieillards, avec nos fils et nos filles; nous irons avec nos brebis et nos bœufs; car c'est pour nous une fête de l'Éternel.

10 Alors il leur dit: Que l'Éternel soit avec vous, comme je vous laisserai aller, vous et vos petits enfants! Prenez garde, car le mal est devant vous!

11 Il n'en sera pas ainsi; allez, vous les hommes, et servez l'Éternel; car c'est ce que vous demandiez. Et on les chassa de devant Pharaon.

12 Alors l'Éternel dit à Moïse: Étends ta main sur le pays d'Égypte, pour faire venir les sauterelles, et qu'elles montent sur le pays d'Égypte, et dévorent toute l'herbe de la terre, tout ce que la grêle a laissé.

13 Moïse étendit donc sa verge sur le pays d'Égypte; et l'Éternel amena sur le pays, tout ce jour-là et toute la nuit, un vent d'Orient; le matin vint, et le vent d'Orient avait apporté les sauterelles.

14 Et les sauterelles montèrent sur tout le pays d'Égypte, et s'abattirent dans tout le territoire de l'Égypte, en très grand nombre. Il n'y en avait point eu avant elles de semblables, et il n'y en aura point de semblables après elles.

15 Elles couvrirent la face de tout le pays, et le pays en fut obscurci; et elles dévorèrent toute l'herbe de la terre, et tout le fruit des arbres, que la grêle avait laissé; et il ne resta aucune verdure aux arbres, ni aux herbes des champs, dans tout le pays d'Égypte.

16 Alors Pharaon se hâta d'appeler Moïse et Aaron, et dit: J'ai péché contre l'Éternel votre Dieu, et contre vous.

17 Mais, maintenant, pardonne, je te prie, mon péché, pour cette fois seulement; et intercédez auprès de l'Éternel votre Dieu, pour qu'il éloigne de moi seulement cette mort.

18 Il sortit donc de chez Pharaon, et intercéda auprès de l'Éternel.

19 Et l'Éternel ramena un vent d'Occident très fort, qui emporta les sauterelles, et les précipita dans la mer Rouge. Il ne resta pas une seule sauterelle dans tout le territoire de l'Égypte.

20 Mais l'Éternel endurcit le cœur de Pharaon, et il ne laissa point aller les enfants d'Israël.

21 Alors l'Éternel dit à Moïse: Étends ta main vers les cieux, et qu'il y ait des ténèbres sur le pays d'Égypte, telles qu'on puisse les toucher.

22 Moïse étendit donc sa main vers les cieux, et il y eut d'épaisses ténèbres dans tout le pays d'Égypte, pendant trois jours;

23 On ne se voyait pas l'un l'autre, et nul ne se leva de sa place, pendant trois jours. Mais pour tous les enfants d'Israël il y eut de la lumière dans le lieu de leurs demeures.

24 Alors Pharaon appela Moïse et dit: Allez, servez l'Éternel; que vos brebis et vos bœufs seuls demeurent; vos petits enfants iront aussi avec vous.

25 Mais Moïse répondit: Tu mettras toi-même entre nos mains de quoi faire des sacrifices et des holocaustes, que nous offrirons à l'Éternel notre Dieu.

26 Et nos troupeaux iront aussi avec nous; il n'en restera pas un ongle. Car nous en prendrons pour servir l'Éternel notre Dieu; et nous ne saurons avec quoi nous devrons servir l'Éternel, que nous ne soyons arrivés là.

27 Mais l'Éternel endurcit le cœur de Pharaon, et il ne voulut point les laisser aller.

28 Et Pharaon lui dit: Va-t'en de devant moi! Garde-toi de revoir ma face, car le jour où tu verras ma face, tu mourras.

29 Alors Moïse répondit: Tu as bien dit; je ne reverrai plus ta face.

1 És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz, mert én keményítettem meg az õ szívét és az õ szolgáinak szívét, azért hogy ezeket az én jeleimet megtegyem közöttök.

2 És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, a mit Égyiptomban cselekedtem, és jeleimet, a melyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

3 És beméne Mózes és Áron a Faraóhoz és mondának néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarod még magadat megalázni én elõttem? Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.

4 Mert ha te nem akarod az én népemet elbocsátani, ímé én holnap sáskát hozok a te határodra.

5 És elborítja a földnek színét, úgy hogy nem lesz látható a föld, és megemészti a megmenekedett maradékot, a mi megmaradt néktek a jégesõ után, és megemészt minden fát, mely néktek sarjadzik a mezõn.

6 És betöltik a te házaidat, és minden szolgáidnak házát és minden Égyiptombelinek házát, a mit nem láttak a te atyáid, sem a te atyáid atyjai, a mióta e földön vannak mind e mai napig. És megfordula s kiméne a Faraó elõl.

7 A Faraó szolgái pedig mondának õnéki: Meddig lesz még ez mi nékünk romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak az õ Istenöknek. Még sem veszed-é eszedbe, hogy elvész Égyiptom?

8 És visszahozák Mózest és Áront a Faraóhoz s monda ez nékik: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak a ti Istenteknek. Kik s kik azok, a kik elmennek?

9 Mózes pedig monda: A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak innepet kell szentelnünk.

10 Monda azért nékik: Úgy legyen veletek az Úr, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket! Vigyázzatok, mert gonoszra igyekeztek.

11 Nem úgy! menjetek el ti férfiak és szolgáljatok az Úrnak, mert ti is ezt kívántátok. És elûzék õket a Faraó színe elõl.

12 És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet Égyiptom földére a sáskáért, hogy jõjjön fel Égyiptom földére és emészsze meg a földnek minden fûvét; mindazt a mit a jégesõ meghagyott.

13 Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét Égyiptom földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lõn, a keleti szél felhozá a sáskát.

14 És feljöve a sáska egész Égyiptom földére s nagy sokasággal szálla le Égyiptom egész határára. Annak elõtte sem volt olyan sáska s ezután sem lesz olyan.

15 És elborítá az egész föld színét, és a föld elsötétedék, és megemészté a földnek minden fûvét és a fának minden gyümölcsét, a mit a jégesõ meghagyott vala, és semmi zöld sem marada a fán, sem a mezõnek fûvén egész Égyiptom földén.

16 Akkor a Faraó siete hívatni Mózest és Áront és monda: Vétkeztem az Úr ellen, a ti Istenetek ellen és ti ellenetek.

17 Most annakokáért bocsásd meg csak ez egyszer az én vétkemet és imádkozzatok az Úrhoz a ti Istentekhez, hogy csak ezt a halált fordítsa el én tõlem.

18 És kiméne a Faraó elõl és imádkozék az Úrhoz.

19 És fordíta az Úr igen erõs nyugoti szelet, és felkapá a sáskát és veté azokat a veres tengerbe; egy sáska sem marada egész Égyiptom határán.

20 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem bocsátá el az Izráel fiait.

21 És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen setétség Égyiptom földén és pedig tapintható setétség.

22 És kinyujtá Mózes az õ kezét az ég felé, és lõn sûrû setétség egész Égyiptom földén három napig.

23 Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az õ helyébõl három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az õ lakhelyében.

24 Akkor hívatá a Faraó Mózest és monda: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.

25 Mózes pedig monda: Sõt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égõ-áldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak Istenünknek.

26 És velünk jõnek a mi barmaink is, egy körömnyi sem marad el, mert azokból veszünk, hogy szolgáljunk a mi Urunknak Istenünknek; magunk sem tudjuk, mivel szolgálunk az Úrnak, míg oda nem jutunk.

27 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem akará õket elbocsátani.

28 És monda néki a Faraó: Menj el elõlem; vigyázz magadra, hogy többé az én orczámat ne lásd; mert a mely napon az én orczámat látod, meghalsz.

29 Mózes pedig monda: Helyesen szólál. Nem látom többé a te orczádat.