1 Oli yhdestoista vuosi, ensimmäisen kuun ensimmäinen päivä, ja minulle tuli tämä Herran sana:
4 Ne murtavat Tyroksen muurit, ne repivät sen tornit, ja minä pyyhkäisen mullatkin pois -- vain paljas kallio jää,
5 luoto, jolla kuivataan verkkoja. Minä olen puhunut, sanoo Herra Jumala. Tyroksesta tulee kansojen ryöstösaalis,
6 ja sen tyttäret, mantereen kylät, kaatuvat miekkaan. Se saa tietää, että minä olen Herra.
8 -- Sinun tyttäresi, mantereen kylät, kaatuvat miekkaan. Hän rakentaa ympärillesi vallin, luo valtausluiskan ja pystyttää suojakatokset.
9 Hän iskee murtajillaan muureihisi, hän repii raudoilla tornisi.
10 Hevoset nostattavat päällesi pölypilven, ja kavioniskut ja pyörien ryske panevat muurisi tärisemään, kun hän tunkeutuu sisään porteistasi niin kuin tunkeudutaan kaupunkiin, jonka muurit on murrettu.
11 Hänen hevosensa polkevat katusi rikki, hänen sotilaansa surmaavat väkesi, ja hän kaataa pylvääsi, mahtisi merkit.
12 He ryöstävät kaikki rikkautesi, riistävät kaiken kokoamasi, repivät muurisi maahan ja tuhoavat komeat talosi, heittävät kivet, palkit ja mullan syvälle mereen.
13 Minä lopetan sinun laulujesi pauhun, harppujesi helinää ei enää kuulla.
14 Minä pyyhkäisen sinut paljaaksi kallioksi, luodoksi, jolla kuivataan verkkoja, eikä sinua rakenneta uudestaan, sillä minä, Herra, olen puhunut. Näin sanoo Herra Jumala.
16 Meren ruhtinaat astuvat valtaistuimiltaan kaikki, heittävät viittansa pois ja riisuvat kirjaillut vaatteensa. Pelko viittanaan he asettuvat paljaalle maalle, vavisten he kauhistelevat kohtaloasi.
17 He virittävät sinun vuoksesi valitusvirren ja laulavat näin: -- Sinä kohtasit tuhosi, meren kaupunki, maineikas kaupunki, merten herra! Sinä pidit valtaa joukkoinesi, levitit kauhua kaikkialle.
18 Nyt meren rannat järkkyvät: on tullut tuhosi päivä! Nyt meren saaret kauhistuvat: loppusi on tullut!
20 Minä syöksen sinut muiden haudattujen kanssa tuonelaan, muinaisen väen luo, minä vien sinut alimpaan manalaan, panen sinut ammoin tuhottujen pariin, panen sinut hautaan vaipuneiden joukkoon. Enää ei kukaan asu taloissasi, enää et nouse elävien maahan.
1 És lõn a tizenegyedik esztendõben, a hónap elsején, lõn az Úrnak beszéde hozzám, mondván:
2 Embernek fia! mivelhogy ezt mondá Tírus Jeruzsálemre: Haha! eltört a népek kapuja, felém fordulva [nyitva ]van; én megtelek, [ha] õ elpusztul;
3 Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én, Tírus, te reád [megyek,] és hozok fel ellened sok nemzetet, miként a tenger fölhozza hullámit.
4 És elhányják Tírus kõfalait és lerontják tornyait, s levonszom még porát is róla, s kopasz sziklává teszem õt.
5 Hálók kivetõ helye lesz a tenger közepén, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten, s legyen a nemzetek ragadománya.
6 És leányai, kik a mezõségen vannak, fegyverrel ölettessenek meg, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
7 Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én hozom Tírus ellen Nabukodonozort, Babilon királyát északról, a királyok királyát; lovakkal, szekerekkel, lovagokkal, sereggel és sok néppel.
8 Leányaidat [ott] a mezõségen fegyverrel öli meg, és állat ellened tornyot, és tölt ellened sánczot, és emel ellened paizs-[fedelet.]
9 És faltörõ kosával ütteti kõfalaidat, s tornyaidat lerontja fegyvereivel.
10 Lovainak sokasága miatt belep téged poruk; a lovagoknak, kerekeknek és szekereknek robogása miatt megrendülnek kõfalaid, mikor bemegy kapuidon, a mint be szoktak menni a megtörött városba.
11 Lovainak körmeivel tapodja meg minden utczádat, népedet fegyverrel öli meg, s erõsséged oszlopai a földre dõlnek.
12 És prédára hányják gazdagságodat, és elragadozzák árúidat, és letörik kõfalaidat, s gyönyörûséges házaidat lerontják, és köveidet és fáidat, s [még] porodat [is] a víz közepére hányják.
13 És megszüntetem éneklésed hangosságát, és cziteráid zengése nem hallatik többé.
14 És kopasz sziklává teszlek; hálók kivetõ helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten.
15 Így szól az Úr Isten Tírusnak: Bizonyára a te romlásod zuhanásától, mikor a sebesültek nyögnek, mikor a te benned valók öltön-ölettetnek, megrendülnek a szigetek!
16 És leszáll királyi székérõl a tenger minden fejedelme, és elvetik köntöseiket, s hímes ruháikat levetik: rettegésekbe öltöznek, a földön ülnek és rettegnek minden szempillantásban, s elborzadnak miattad.
17 És gyászéneket kezdenek rólad, és ezt mondják néked: Mimódon veszél el te, a kit laknak a tengerekrõl, te híres-neves város, mely hatalmas vala a tengeren, õ és lakosai, a kik félelmökre valának minden [mellettök] lakozóknak!
18 Ímé, rettegnek a szigetek zuhanásod napján, és megfélemlenek a tengerben való szigetek [ilyen] véged miatt.
19 Mert azt mondja az Úr Isten: Mikor én téged elpusztult várossá teszlek, mint a mely városokat nem laknak; mikor a mélység árját felhozom reád, hogy beborítsanak a sok vizek:
20 Akkor levonszlak téged azokkal, kik sírgödörbe szállanak, a hajdan népéhez; és lakatlak téged a mélységek országában, a hajdan pusztaságaiban, együtt azokkal, a kik sírgödörbe szálltak, hogy többé senki ne lakjék benned. És ha megmutattam dicsõségemet az élõknek földén:
21 Rémségesen cselekszem veled és nem leszel; s keresni fognak, de többé örökké meg nem találnak, ezt mondja az Úr Isten.