1 Bel sortuu polvilleen, Nebo vaipuu tomuun! Juhtien selkään, uupuvien eläinten taakaksi nostetaan nuo juhlasaatossa kannetut patsaat.

2 Tomuun ne vaipuvat, polvilleen sortuvat, eivät ne pysty kantamaan ketään turvaan. Vankeuteen vaeltaa koko joukko.

3 Kuule minua, Jaakobin suku, koko Israelin heimon jäännös! Kuulkaa te, joita olen joutunut nostamaan ja kantamaan hamasta syntymästänne saakka, äitinne kohdusta asti!

4 Teidän vanhuutenne päiviin saakka minä olen sama, vielä kun hiuksenne harmaantuvat, minä teitä kannan. Niin minä olen tehnyt ja niin yhä teen, minä nostan ja kannan ja pelastan.

5 Kehen te minua vertaisitte, kenet asettaisitte rinnalleni? Kenen kaltaiseksi te minut katsoisitte, kuka olisi minun vertaiseni?

6 Moni kahmaisee kultaa kukkarostaan, vaa'alla punnitsee hopeaa ja palkkaa mestarin tekemään jumalan. Sitä hän kumartaa, sen eteen heittäytyy,

7 sen hän nostaa harteilleen, sitä kantaa, pystyttää sen paikalleen. Siinä se seisoo, ei minnekään liiku, ei mihinkään hievahda. Sitä hän huutaa avuksi, mutta ei se vastaa, ei pelasta häntä ahdingosta.

8 Ottakaa tämä varteen ja olkaa tarkkoina, pitäkää tämä mielessänne, te luopiot!

9 Muistakaa menneitä aikoja, muinaisista alkaen: minä olen Jumala, eikä muuta jumalaa ole. Minä olen Jumala, ei kukaan ole minun vertaiseni.

10 Jo alusta asti olen kertonut kaiken, mikä oli tuleva, jo ammoin ilmaissut sen, mikä ei ollut tapahtunut vielä. Näin minä sanon, ja päätöksessäni pysyn, kaiken, mitä tahdon, minä toteutan:

11 Minä kutsuin idästä haukan, kaukaisesta maasta päätökseni toteuttajan. Minä olen sanonut sanani ja panen sen toimeen, olen kaiken suunnitellut ja saatan sen päätökseen.

12 Kuulkaa minua, te joilla on pöyhkeä sydän, te jotka olette kaukana vanhurskaudesta!

13 Minun pelastava vanhurskauteni ei ole kaukana, olen tuonut sen lähelle teitä. Minun apuni ei ole myöhässä. Siioniin minä tuon pelastuksen, Israelille annan kirkkauteni.

1 Ledõl Bél, elesik Nebó, oktalan barmokra kerülnek szobraik, és miket ti hordoztatok, felrakatnak, terhéül a megfáradott [állat]nak;

2 Elesnek, összerogynak együtt, nem menthetik meg a terhet; és õk magok fogságba mennek.

3 Hallgassatok rám, Jákób háza és Izráel házának minden maradéka, a kiket [magamra] raktam anyátok méhétõl fogva, és hordoztalak születésetek óta;

4 Vénségtekig én vagyok az, és megõszüléstekig én visellek; én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom.

5 Kihez hasonlíttok engem, és kivel tesztek egyenlõvé? És kivel vettek egybe, hogy hasonlók volnánk?

6 Kitöltik az aranyat az erszénybõl, és ezüstöt mérnek a mértékkel, és ötvöst fogadnak, hogy abból istent csináljon; meghajolnak, leborulnak elõtte.

7 Vállukra veszik azt és hordozzák, majd állványára helyezik és veszteg áll, helyérõl meg nem mozdul, ha kiáltasz is hozzá, nem felel, nyomorúságodból nem szabadít meg.

8 Emlékezzetek meg errõl, és legyetek erõsek, vegyétek eszetekbe, pártütõk!

9 Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos.

10 Ki megjelentem kezdettõl fogva a véget, és elõre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat;

11 Ki elhívom napkeletrõl a sast, meszsze földrõl tanácsom férfiát; nem csak szóltam, ki is viszem, elvégezem, meg is cselekszem!

12 Hallgassatok reám, kemény szívûek, a kik távol vagytok az igazságtól.

13 Elhoztam igazságomat, nincs messze, és az én szabadításom nem késik, Sionban lesz szabadításom, és Izráelen dicsõségem.