1 POR tanto, dejando la palabra del comienzo en la doctrina de Cristo, vamos adelante á la perfección; no echando otra vez el fundamento; no arrepentimiento de obras muertas, y de la fe en Dios,

2 De la doctrina de bautismos, y de la imposición de manos, y de la resurrección de los muertos, y del juicio eterno.

3 Y esto haremos á la verdad, si Dios lo permitiere.

4 Porque es imposible que los que una vez fueron iluminados y gustaron el don celestial, y fueron hechos partícipes del Espíritu Santo.

5 Y asimismo gustaron la buena palabra de Dios, y las virtudes del siglo venidero,

6 Y recayeron, sean otra vez renovados para arrepentimiento, crucificando de nuevo para sí mismos al Hijo de Dios, y exponiéndole á vituperio.

7 Porque la tierra que embebe el agua que muchas veces vino sobre ella, y produce hierba provechosa á aquellos de los cuales es labrada, recibe bendición de Dios:

8 Mas la que produce espinas y abrojos, es reprobada, y cercana de maldición; cuyo fin será el ser abrasada.

9 Pero de vosotros, oh amados, esperamos mejores cosas, y más cercanas á salud, aunque hablamos así.

10 Porque Dios no es injusto para olvidar vuestra obra y el trabajo de amor que habéis mostrado á su nombre, habiendo asistido y asistiendo aún á los santos.

11 Mas deseamos que cada uno de vosotros muestre la misma solicitud hasta el cabo, para cumplimiento de la esperanza:

12 Que no os hagáis perezosos, mas imitadores de aquellos que por la fe y la paciencia heredan las promesas.

13 Porque prometiendo Dios á Abraham, no pudiendo jurar por otro mayor, juró por sí mismo,

14 Diciendo: De cierto te bendeciré bendiciendo, y multiplicando te multiplicaré.

15 Y así, esperando con largura de ánimo, alcanzó la promesa.

16 Porque los hombres ciertamente por el mayor que ellos juran: y el fin de todas sus controversias es el juramento para confirmación.

17 Por lo cual, queriendo Dios mostrar más abundantemente á los herederos de la promesa la inmutabilidad de su consejo, interpuso juramento;

18 Para que por dos cosas inmutables, en las cuales es imposible que Dios mienta, tengamos un fortísimo consuelo, los que nos acogemos á trabarnos de la esperanza propuesta:

19 La cual tenemos como segura y firme ancla del alma, y que entra hasta dentro del velo;

20 Donde entró por nosotros como precursor Jesús, hecho Pontífice eternalmente según el orden de Melchîsedec.

1 Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekbõl való megtérésnek és az Istenben való hitnek,

2 A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.

3 És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.

4 Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,

5 És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendõ világnak erõit,

6 És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt.

7 Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esõt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért mûveltetik, áldást nyer Istentõl;

8 A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.

9 De ti felõletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyõzõdve, ha így szólunk is.

10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az õ neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.

11 Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.

12 Hogy ne legyetek restek, hanem követõi azoknak, a kik hit és békességes tûrés által öröklik az ígéreteket.

13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.

14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.

15 És ekképen, békességestûrõ lévén, megnyerte az ígéretet.

16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerõsítésül az eskü;

17 Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az õ végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,

18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erõs vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az elõttünk levõ reménységet,

19 Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erõs horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,

20 A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való fõpap lett Melkisédek rendje szerint.